Egy szerelem margójára

Nem emlékszem minden részletre. Az érzésekre csupán,amik bennem maradtak és kísértek sok éven át ebben az életemben.
Szép napos idő volt. A kastély hátsó lépcsőjén szaladtam lefelé.Némi aggodalommal a szívemben,ami csak egy szellőnyi fuvallat volt. Boldog voltam és fiatal,szinte még gyereklány...
Cselédként szolgáltam egy nagy uradalomban,épp véget ért a munkám aznap.Siettem,hogy minél előbb hazaérjek,mert egy kis erdőn vezetett az út a kis házunkig,ahol a szüleimmel éltem.
Nem féltem,de valami furaság kúszott felfelé a gerincemben...
Az ifiúr macskája állított meg az út szélén,simogattam épp,amikor utánam kiáltott...az ifiúr.
Megijesztett. A gazda fia volt,30-as évei elején járt. Nagyon magas volt és öblös hangja hasította a levegőt. Nem kedveltem,mert olyan fura szemei voltak.Mintha belém akarna látni,ahányszor elsétált mellettem.
"Amelie, vége a napnak?"
"Igen,Uram.Legyen jó az estéje."
"Ne siess még,mondani akarok valamit"
A tarkómhoz ért a furaság,ami eddig csak a gerincemet hűtötte. Szemem előtt a fák,egyetlen pillanat alatt döntöttem...futni kezdtem.
"Amelie,várj! ....azt mondtam,hogy VÁRJ!"
Hallom,ahogy ordít és utánam ered,szinte dübörög a föld a lábai alatt.Én csak futok,a szívem vadul kalapál,csak az erdőig érjek el....gondolom magamban....De utol fog érni,hisz akkora lábai vannak...
A félelem gombócként dagad a torkomban.A szoknyám,földig ér,de felemelve rohanok a bokrok között...aztán hirtelen a földön fekszem. A ruhám beakadt és hasra vágódtam.Felpattannék,...ha tudnék,mert a ruhám széle nem enged...rángatom,miközben fél szemmel látom,hogy mindjárt ideér.
A szemei ...szinte lángolnak. A rettegés bennem pánikká alakul,amikor újra futni kezdek...aztán elsötétül minden.
Éles,hasító fájdalom fénye hasít az ágyékomba...rajtam a teste,bennem a fájdalma...üvöltés szakad ki belőlem,ami nem ér el sehová.Fogja a szám,erősen...suttogva zihál rajtam,nem értem mi történik. Csak a fátyolos szemeit látom.
"Amelie,ne félj tőlem..."
A fák levelei között még napfényre emlékszem.Próbálok szabadulni,de minden mozdulattal gúzsba köt és egyre szorosabban tart.Küzdök,harapok,rúgok,karmolok...aztán elkapja a nyakam...A szívem dobolása a fülemben szinte szétszakítja a fejem.
Levegőt...fut át az agyamon...
...meg fogok halni...
...szégyen...a vére fémes íze a számban...aztán fény...csend...

Most ugyanúgy dobol a szívem a fülemben,ahogy emlékezem. Fura.
De akkor,amikor 15 éve találkoztunk vele,ebben az életemben...újra...TUDNOM KELLETT!!!
Ki ő? Honnan ez a vegyes érzelem,vonzás és taszítás? Mi dolgunk egymással?
Visszamentem...meditáltam,irányított álommal is...foszlányok voltak az emlékeimben,mire lassan összeállt a történetünk.
És a gyilkosom...a betegemként tért vissza hozzám.

folyt.köv.