Alfàm

....és egyszercsak itt volt az ajtómban. Némi szokványos levélvàltàs utàn ( ő írt ràm ) és beszélgettünk is telefonon.
Nem, valóban nem gondoltam semmit, hiszen olyan fiatal.
Aztán ott àllt,kicsit zavarban,kicsit csendesen.
Csak beszélgettünk tovàbb annyi mindenről....a méltósàga,a tartàsa, az intellektusa... mintha magamat làtnàm,kissé hűvösen,tartózkodóan kérve egy pohàr akàrmit.
... egyetlen mozdulat volt,ahogy ...elkapott.
Lehullott minden kontroll.
Volt pàr férfival dolgom az életem során,de ő....keresem a szót....ahogy maga alà hajtott egyetlen szempillantás alatt,hogy levegőt is alig kaptam.
Aztán ahogy hagyta magàt behódolni,elmerülni bennem.
Csoda volt és van.
Az esélytelenek nyugalmàval vettük tudomásul ezt a talàlkozást.
Nem tudom,meddig tart...nem is érdekel.
Az a mérhetetlen nyugtalansàg bennem kialudt. Mintha sose lett volna.
A bizonyosság pedig beköltözött a helyére.
Megjött az Emberem.