Egyenjogúak, de mégsem?

(Reaction to: Én és a tükör)

Korunkban szerintem nagyon nagyban meghatározza sokak szemében a másik személy értékét az adott ember identitása.

Vegyük például azt, hogy valaki nő/férfi.

Ha nőként blogot írsz, szinte biztos, hogy sokkal többen oda fognak figyelni rád, mindegy, hogy van-e logikai hiba a blogodban, mindegy, hogy erkölcsös-e, szabályos-e (utóbbit nem amiatt a blog miatt írom, amire reagálok).

Ha jól értem az eredeti blog szerzője azt állítja, hogyha neki kell várnia egy férfira, becsukja maga mögött az ajtót, tehát tovább lép. Ez eddig teljesen jogos és érthető.

Ugyanakkor a blog végén azt is írja, hogy sajnálja azokat, akiknek rá kell majd várniuk.

Az én értelmezésemben ez a blog iskolapéldája a korszellemnek, ami papíron egyenjogúságot hirdet, közben pedig diszkriminatív.

Szándékom nem mások megsértése.

Ugyanakkor bennem van annyi gerinc, hogy felvállaljam nyilvánosan, hogy nem értek egyet valakivel. Az egy másik kérdés, hogy ez itt kötelező is lenne, de kit érdekel, hogy mi a kötelező, illetve hogy mi az erkölcsös?

Egyébként semmi gond nem lenne azzal ha valaki azt mondja, hogy szerinte a nők felsőbbrendűek, ha ezt nem az egyenjogúság bársony ruhájába csomagolva tárná elénk. Ezt nem egy ember csinálja, hanem rengeteg. A fehér lovag szindrómáról is lehetne írni, de inkább lekerekítem ezt a blogot, úgyis jön a lényeg:

A blog elolvasása/értelmezése gyakorlatilag helyettesíthető egy klasszikus rap csata meghallgatásával:

https://www.youtube.com/watch?v=liLU2tEz7KY