Használat és kihasználás a BDSM-ben

Blogs » Blog - RisleyAddix » Használat és kihasználás a BDSM-ben
2019. 05. 08. 18:20 | Appeared: 1584x
Előljáróban

Bár egy blog olvasottsága, fordított arányban van hosszúságának mértékével, erről a témáról, -amit nagyon fontosnak tartok,- ennél csak hosszabban tudtam volna írni.

---

Az a többéves tapasztalatom, hogy a -hazai- BDSM világában van néhány téma, ami grántként robbant. Mindegy a szándék, mindegy a stílus, mindegy, hogy ki írja, robbanás lesz belőle. Az egyik ilyen téma a Findom, a másik pedig a munka általi használat.

Alapvetően már azt nem értem, hogy miért kell fennakadni azon, hogy két, felnőtt, ivarérett ember, mit tesz egymással, ha ez kölcsönös beleegyezésen alapul? Mi közünk van hozzá, hogy mit csinálnak, amíg nem tesznek (maradndó)kárt magukban, vagy másokban?

Valamit elfogadni, vagy kedvelni két különböző álláspont. Van, amit én sem kedvelek a BDSM-ben, mégsem írom le, hogy milyen borzalmas, hogy X és Y, olyat játszanak, ami szerintem nem esztétikus, és nem tudom megérteni, hogy miért csinálják.

---

Használat, vagy kihasználás?

A letöbb Domina, akit ismerek/ismertem nem szeretettel élni azzal a bartel lehetőséggel, hogy ő dolgoztat, és cserébe megaláz. Úgy tapasztaltam, hogy ez sokaknak csak akkor szimpatikus, ha a férfi, mint egy szolgáltatásért, fizet érte. Pl.: fűnyírás, bevásárlás, takarítás, sofőrködés (nincs jogsim, így ez bukta). Persze, ha valakit az izgat, hogy elvégezhet egy munkát -amit ilyenkor ő nem munkának él meg,- és még fizet is érte, miért ne tehetné? Ahogy fentebb írtam, mi közünk hozzá?

Azonban érdekesnek találom, hogy míg kevés Domina van benne abban, hogy valakinek a munkáját elfogadja, tapasztalataim szerint, ezen kevés Hölgynek legalább a fele nemcsak használni, hanem kihasználni akarja a férfiakat. Itt lép be az a pont, ahol már másnak is joga van -szerintem- beleszólni az eseményekbe. Persze ha valaki még sosem szerelt autót, akkor a tengelyről és a hengerekről hegyibeszédet, minek tartana?

Saját magam tapasztaltam, 7-8 évvel ezelőtt, -illetve előtte és utána is,- a BDSM-en belüli kihasználás egy emblematikus esetét. Megállapodtunk valakivel, hogyha X követelményt teljesítem, akkor fog velem rendszeresen játszani. Ez a követelmény teljesült is, és nagyjából 2 hónapig én is megkaptam az alázást, lábimádatot és egyebeket, amiket kedvelek.

Történt aztán pár hónap után, hogy a megbeszélt követelmény hiába teljesült, a Hölgy már nem akart velem játszani. Érdekesmódon azonban mindig volt egy ékszer, vagy cipő/csizma, ami megtetszett neki. Sosem kérte, hogy vegyem meg ezeket, csak utalt rá, hogy mennyire szeretné. Érdekesmódon, ha megkapta az adott ajándékot, akkor már volt kedve játszani. Természetesen én is felelős voltam. Kötnöm kellett volna az ebet a karóhoz, hogyha teljesült a követelmény, akkor az én oldalam se maradjon parlagon. Itt jön be a dilemma, amire a cím is utal. Illetve az értintett férfiak beállítottsága is fontos, lásd az utolsó előtti két blokkot.

Összetevők

- Sok férfi van, aki szeretné, ha munkára (ez lehet fizikai és/vagy szellemi természetű) használnák őket, testi kínzásért és/vagy alázásért (láb, cipőimádatért. vagy más huncutságokért) cserébe
- Viszonylag kevés nő van, akit ez érdekel. Hogy miért? Erre nem tudom a választ.
- A kevésből, pedig szintén nincs sok, aki ezt ne tolná túl, az erkölcstelen kihasználás irányába. Hogy mit tartok erkölcstelen kihasználsnak, arról az utolsó előtti két blokkban_ Szub/switch-fetisiszták, Szolgák lesz szó.
- Vannak anyagias dominák, akik a megfelelő tiszteletdíj kifizetésének fejében, munkára is fogják a vendégeiket.

Van megoldás?

Mit lehet ilyenkor tenni? Nemrég egy Hölgy azt mondta nekem, hogy aki ilyenre vágyik az menjen fizetős dominához. Alapvetően ez egy jó meglátás. Velem is volt már olyan, hogy fizetőshöz mentem akkor, amikor instant igényem volt az alázára. Persze azért is mehetünk dominához, hogy takarítsunk, vagy lócitromot szedjünk, esetleg füvet nyírjunk. Nemegyszer méltattam már az anyagias dominákat. Továbbra is azt gondolom, hogy erős társadalmi fontossága van a munkásságuknak. Főként azoknak, akik -szerintem,- minőségi munkát végeznek. Azonban az, hogy kinek milyen szinű használat való, függ a beállítottságától is.

Szub/switch-fetisiszták

Azonban ha valaki rendszeresen vágyik rá, hogy dolgoztassák (BDSM keretek közt) annak személy szerint nem javaslom, hogy folyamatosan anyagias dominákhoz járjon. Persze nagyon jó illúziót kaphatunk egy dominától és segítségünkre lehet az ott töltött idő abban, hogy testileg és lelkileg feltöltöltődjünk, azonban ez egy életen át, szerintem nem megoldás. Persze felmerül a kérdés, hogy mit lehet tenni, ha kevés olyan Hölgy van, aki számára szimpatikus az, hogy valaki dolgozzon neki, alázásért és/vagy kínzásért cserébe. (Ez, szerintem a szub/switch-fetisiszta férfiakat érdekelheti elsősorban)

Szolgák

Persze vannak olyan férfiak is, akiket maga az kielégít lelkileg (és testileg is?), ha egy Nő számára dolgozhatnak. Ez pedig nem kihasználás, ha valóban kielégít valakit pusztán az, hogy ő dolgozhatott egy Nő számára. Azonban itt is fontos, hogy a megbeszélteket ne lépjük túl erősen (egy kis kilengés talán nem bűn), mert akkor valóban eljuthatunk a másik kihasználásáig, ami már valós lelki/anyagi károkat okozhat. Ha például valakit annyit dolgoztatunk, hogy emellett nem marad elég ideje, energiája a saját munkájára, és mi magunk nem tartjuk el őt, a probléma úgy hiszem egyértelmű. (Az ilyen -látszólag- önzetlen munkavégzés, szerintem a szolga beállítottságú férfiakat érdekelheti elsősorban.)

Összegzés

A BDSM világába rengeteg dolog belefér. A fizetős dominák munkáját pedig társadalmilag is hasznosnak tartom. Azonban egyre több férfi van, aki szeretnek nők számára (fizikai és/vagy szellemi munkát) végezni BDSM kereteken belül, de tapasztalataim szerint ezt csak kevés Hölgy szeretné igénybe venni. S bár minden ember döntését tiszteletben kell tartani, ez az asszimetrikus felállás vezet -részben- ahhoz, hogy sok férfi köt ki, olyan nők markában, akik nemcsak használják, de kihasználják őket. Mi a megoldás? Nem tudom, ha tudnám, arról -is- írtam volna.

Comments (15)


#336383 | 2019. 05. 09. 13:33
Sőt, olyan is előfordult, hogy én is ki lettem használva findom jelleggel (is). Hosszabb ideje jártam már egy lifesyle dominához. Gyakran vittem kisebb, vagy néha nagyobb ajándékot, de pénzről szó sem esett. Egyszer csak, néhány héten keresztül pénzügyi követeléseket kellett teljesítenem a hibáim kompenzálásáért. Nagyon jól ismert, tudta milyen nehezen nyitom ki a pénztárcámat. Jobban fájt egy átutatlás, mint egy pálcázás. Meglepődve tapasztaltam, hogy tulajdonképpen nagyon is bejött nekem ez, hogy mekkora nagy izgalommal járt. Teljesítettem a követelést, de különböző módokon jeleztem, hogy a továbbiakban ez nekem nem elfogadható. Abba is maradt, szerintem a jelzéseim nélkül is abbamaradt volna. Nem volt ez több, mint egy új eszköz megvillantása a helyzet érdekesebbé tétele érdekében.
Hurr Deleted user
#336381 | 2019. 05. 09. 13:28
Nincs az az isten, hogy azt el adjam.
#336380 | 2019. 05. 09. 13:18
Egyszer, hónapokon keresztül én is kaptam pénzt a szolgálataimért. Kb normál bejárónői óradíjat. Érdekes, izgalmas helyzet volt.
#336379 | 2019. 05. 09. 13:15
A hozzád hasonlóan magas erkölcsökkel és fejlett önbecsüléssel rendelkező nők, ha a "semmiért" kapnak pénzt, ez talán annak az ellenértéke is lehet, ami kompenzálja, hogy a nő kockáztatja saját önbecsülésének sérülését.
Hurr Deleted user
#336352 | 2019. 05. 09. 08:33
Igen.. Nem mindenki tudja csinálni.
Pontosan azon okok miatt is, amiket felsoroltál. Hozzá teszem még a lelkiismeretet. Nem a lifestyleról beszélek.
Ezért értünk abban egyet, hogy nem tudná mindenki csinálni. Én sem.
Csak azért tudok bármit is elfogadni, amiért megdolgozok. Ami nekem is szórakozás nyújt, ott nincs helye számomra ellenszolgáltatásnak.

Hogy miért a férfi fizet?
Mert így alakult. Ezt neked sem kell magyaráznom.
A nők a mai napig kevesebbet keresnek, mint a férfiak, egy ugyanolyan pozícióban.

Néhány emberrel találkoztam innen. Egy egy kv vagy tea erejéig. Egyetlen egyszer fizettem én. Ott ellenállásba sem ütköztem.
Rövidre akartam zárni. Sovány malac tempóban. Fizettem, köszöntem, távoztam.
A többieknél hiába is próbálkoztam 😀.
De ez én vagyok.

Most egy idióta helyzetet teremtettem magamnak pl. Eladtam az autómat. (az árából másikat nem fogok tudni venni. Akad egy kevés kintlévőségem. A behajtására nem tudom mekkora esély van.) Felmondtam a munkahelyemen. Ergo financiális függő helyzetbe hoztam magam.
Hiába élünk 21 éve együtt, most sem tudom megemészteni.

Ugyanitt alighasznált pénzügyes/projektmenedzser munkát keres 😀
#336348 | 2019. 05. 09. 00:46
Nekem az az elképzelésem, hogy két okból lehetnek ennyire elutasítva ezek a dolgok. És mivel ezek egyike sem egy pozitív imázst építő vélemény, nem is várhatjuk hogy ide bárki is beírja.

Az első a domina megítélése. Igen nagy irigységet vált ki mindenkiből, ha valaki érdemtelenül jut hozzá a saját meggyőződésünk szerint meg nem érdemelt javakhoz. A hagyományos prostituáltak és a fizetős dominák már bekerültek a köztudatba (volt rá pár ezer év, hogy megemésszük). El tudjuk képzelni a munkájukat, azaz el tudjuk fogadni munkának. De egy findom domina már mi a retkes faszért kap annyi pénzt néhány nap alatt, amiért én egy hónapig gürizek?! Ezt én is meg tudnám csinálni! - Dehogy tudnád. Mert nem vagy rá képes. Nem engedi a neveltetésed, az erkölcsöd, az előítéleteid, az emberiességed. Mert tévedésből, ismeretek hiányában, előítéletek alapján azt gondolod, hogy ebben csak rossz van. Nem veszed figyelembe, hogy mit ad ezért a findom domina. Azt mondod, hogy semmit. Pedig ad. Élményt, élvezetet. A férfinek pont annyit ér ez az élmény, amennyit átad a dominának. És a stílus. Vannak akik melegvízre valót sem szedik össze belőle. Más pedig halálra keresi magát.
És az sem igaz, hogy ez valami nagyon új dolog lenne. Egy nőnek okkal/ok nélkül fizetni mindig is a kultúránk része volt. El is várják. Én mondjuk még azt sem értem hogy miért kell mindig a férfinek fizetni egy étteremben, de hát ez a szokás. És nem akad ki rajta senki. Pedig mit kapunk érte? Pont ugyanazt, mint a nő. Egymás társaságát és vacsorát.

A másik pedig a férfi megítélése. A világ legnagyobb hülyéjének nézik, aki így apasztja le a bankszámláját. De nem lehet annyira primitív, ha egyszer van esze megkeresni azt a pénzt. Meg vannak győződve róla, hogy az ilyen férfit az orránál fogva vezetik, esetleg megtévesztik, de hogy mindenképpen palira veszik, az tuti. És aki ezt nem látja, az tényleg a világ legnagyobb barma. Hát ilyen véleményeket senki nem fog ideírni, hogy ezzel magyarázzák az ellenérzéseiket.
Nem veszik figyelembe, mert elképzelni sem tudják, hogy ez élvezet nyújt azoknak, akik élnek vele.
#336347 | 2019. 05. 09. 00:39
Magát a tényt, hogy sokaknak ez erősen aggályos, mindenki elfogadja, aki beszél róla. Ez a blog is ezért íródott. Ha nem fogadná el, hogy létezik a probléma, akkor figyelmen kívül hagyná.

Itt a miértekre keresi a választ. Illetve túlzás választ várni. Hogy pont itt, pont most valaki beírja a megoldást. De valamiféle támpontot, néhány bizonytalan érzést ezzel kapcsolatban, ami ekkora ellenérzést vált ki, jó lenne olvasni.
#336341 | 2019. 05. 08. 19:20
Az erőszak és a BDSM nem egyenlőek egymással. Az előbbi egy kényszerített történés, az utóbbi beleegyezéses.
#336340 | 2019. 05. 08. 19:11
Megértem, hogy nem értem. De szeretném megérteni, hogy másokat miért zavar ez a téma. Én például el tudom mondani, hogy mi a bajom egy adott dologgal. Nem fogom például azt mondani, hogy utálom a keselyűket vagy a patkányokat. Márcsak azért sem, mert kedvelem mindkettőt, ahogy a varjakat is :).

Nem tudom elfogadni, ha valaki elküld másokat a búba "mertcsak" alapon. Például a harlekin katicákat utálom és azon kevés állat közé tartoznak, akiket szándékosan megszoktam ölni. De erre tudok magyarázatot adni. Ha már voltak szívesek nemrég betelepíteni:

https://www.origo.hu/tudomany/20090318-harlekinkatica-pusztitsa-el-es-adja-fel-postan.html
RisleyAddix Deleted user
#336339 | 2019. 05. 08. 19:04
a TÉNYT értsd meg, h nem érted őket
#336338 | 2019. 05. 08. 19:02
Tehát értem meg az embereket, úgyhogy nem értem őket ?:) Ez eléggé mission impossible-nak hangzik :). Plusz nemcsak én foglalkozom ezekkel a kérdésekkel. Úgy látszik többen vagyunk itt gránátvetők :D.
Deleted user
#336337 | 2019. 05. 08. 18:56
Hát azért az ha valakit megkínozták az durva,egy szinte idegen pasi meg egy nő,a pasi elveszti az eszét,látjuk a híradóban az újságban nap mint nap mik történnek,és megeroszakolja a nőt.
Deleted user
#336336 | 2019. 05. 08. 18:55
nem biztos, hogy kell értened, hogy miért ez a két téma az, ami néha gránátként robban.

mindössze azt kell megértened, hogy EZ A két téma ezekszerint rajtad kivül meglehetősen sok embernek neuralgikus pont.

és ha még utána van kedved gondolkozni, akkor érdemes lenne azon, hogy miért nem érted és miért nem akarod TE elfogadni ezt a tényt :)

de azé szeretlek ám :)
#336335 | 2019. 05. 08. 18:48
Mit értesz durva dolgok alatt?
Szerintem idegenekkel mindig sokkal veszélyesebb BDSM-ezeni, mindegy, hogy milyen játékról van szó.
Deleted user
#336334 | 2019. 05. 08. 18:43
Ez mindaddig ok meg az ember nem kezd betegesen ennek a rabja vallni,még nem tud kötődni igazán senkihez és belemegy szinte idegenekkel is durva dolgokba.