Frázisok és űrcsizmák

Blogs » Blog - RisleyAddix » Frázisok és űrcsizmák
2018. 04. 01. 07:00 | Appeared: 1428x
A minap néztem meg, a Jupiter felemelkedése című sci-fit: https://videa.hu/videok/film-animacio/jupiter-felemelkedese-teljes-film-2014-a-az-7QUGhmVO1aRbOfzv

Az első húsz perc kissé vontatott volt számomra, és olyan fantázia neveket használtak, hogy azt hittem gondok lesznek a film számomra nyújtott élvezeti faktorával. Nem így lett.
Már az elején arról ismertek fel a rosszak az egyik főszerplőt (Channin Tatum), hogy milyen különleges űrcsizmát viselt. Ennek a csizmának a filmben később többször lesz nagy jelentősége. Az egyik jelentben pedig Mila Kunis olyan ruhát visel, hogy akinek arról nem jut eszébe a BDSM és/vagy a fétis...no, tehát nagyon olyan, de ezt a második lenti cikk szerzője is így véli.

Persze a szuper csizma nem minden. Mila Kunisról már a film elején kiderül, hogy ő az univerzumot irányító család /sarja/. Azért használtam a perjeleket, mert sarja is, meg nem is, tehát az idézőjel nem lett volna megfelelő, de nem is szeretném lelőni, hogy milyen rokoni relációban áll Jupiter a zsarnoki /emberekkel/.

A filmben megemlítik Hamupipőkét is, ami úgy vélem nem véletlen és kettős célt szolgál: mind a lábbeli szimbolikus/praktikus fontosságának kiemelését, mind pedig a főhősNő sorsának változását.

Ami azonban szerintem BDSM dinamikai szempontból nagyon izgalmas lehet az a filmben, a Felséged megszólítás körül játszódó érzelmek és jelenetek, amik engem kísértetiesen emlékeztetnek BDSM-ben az Uram/Úrnőm és egyéb hasonló megszólításokkal kapcsolatos egyedi érzésekre és misztikumra.

A Jupiter felemelkedése ugyanúgy 2015-ben jött ki, mint a Szürke első része, ám kevéssé ismert, pedig a film amellett, hogy izgalmas és látványos elgondolkodtató társadalom kritika is. Az pedig, hogy ugyanabban az évben jött ki, mint az említett film fontos, hiszen azt sokkal többen látták, mint a Jupitert, sokkal többet pörögtek rajta, s bár minden film megítélése szubjektív, ha valaki a BDSM-ről és a hatalmi dinamikáról szeretne valamit tanulni sokkal többet adhat neki a Jupiter, mint a Szürke.

Gondolataim alátámasztásához alább található két izgalmas olvasmány.

https://www.huffingtonpost.com/valerie-alexander/fifty-shades-of-equality_b_6695690.html
https://fozmeadows.wordpress.com/2015/06/16/jupiter-ascending-the-matrix-regendered/

Comments (6)


RisleyAddix Deleted user
#281924 | 2018. 04. 01. 11:17
Persze, hogy adott, jót mosolyogtam. A könyv ponyvának oké volt. A filmen meg mosolyogtam jót és jó volt a zene. A Jupiterben viszont volt élvezhető humor is, nem magán a filmen mosolyogtam, hanem élveztem. Nekem tetszett :)
#281922 | 2018. 04. 01. 11:13
Örülök ha szàmodra adott valamit. Én az elsö és a harmadik részt làttam. A gagyin és különfèle szinonimàin kivül nem tudok rà màst mondani.
RisleyAddix Deleted user
#281913 | 2018. 04. 01. 10:37
A szürke egy érdekes perspektíva. Könyvben élvezhetőbb, de azt sem olvasnám el mégegyszer :) A Jupiter felemelkedése meg tetszett :)
RisleyAddix Deleted user
#281908 | 2018. 04. 01. 10:16
Sejtettem, csak megjegyeztem.
#281901 | 2018. 04. 01. 09:52
Nekem a szürke egyàltalàn nem tetszett, de nem ezt szàntam a blog mondanivalòjànak:).
Deleted user
#281900 | 2018. 04. 01. 09:48
Előbb láttam a Jupiter felemelkedését, mint a szürkét. És jobban is tetszett.