Az aranycipellőkről

A nyáron olvastam egy izgalmas magyar kisregényt, Sebők Zsigmondtól: Az arany cipő volt a címe. A kötet főszereplőjének nagymamája ajándékozott egy pár arany cipellőt, ami nemcsak szép volt, de varázserővel is bírt: minden viselőjének egyszer megmutatta a helyes utat, amivel egy helyzetet meg tudott oldani.
A regényben szerepelt egy vak kislány is, aki kiválóan zongorázott és nagyon boldog életet élt. Érdekes a szépirodalomban a vakok szimbolikája, de nem erről szól ez az írás.
Mire használja fel a főszereplő az egyszeri cipő-mágiát? Nem illik ilyesmit elárulni.
Azonban az arany lábbelik szerepeltetése az irodalomban nem XX. századi jelenség.

Az általam ismert legkorábbi, híres arany lábbelik a kínai Hamupipőke eredet mesében a Ye Xian-ban jelennek meg az i.sz. IX. században. De a francia Napkriálytól, XIV. Lajostól sem állt távol az arany lábbelik viselése.

Az arany minimum az ókor óta a hatalom és a gazdagság egyik legerősebb szimbóluma az emberiség számára. Lehetne beszélni üveg vagy vörös cipőkről, csizmákról, vagy éppen fülcimpákról, mert azok is megérnek egy misét, de erre nincs keretünk.

S bár a fenti történetünkben az aranycipő az erkölcsi jóság hatalmának szimbóluma volt, sajnos az aranycipőknek voltak és bizonyára lesznek vadhajtásai. Az 1970-es években többen viseltek olyan magasított talpú cipőt, aminek sarka egy miniakvárium volt, benne egy élő aranyhallal. A leghíresebb ilyen ember John Frenchy Fuqua, amerikai focista volt.
Az aranyhalas cipők hóbortját az Amerikai Fater, Dr. Klaustus című epizódjában szatirikusan kritizálja. Én pedig állatvédőként elítélem a fent említett kegyetlenkedést, de sajnos tény, hogy az arany és a hatalom sokakat tévútra visz.