Vanília határán

Gyerekkorom óta vívódtam magammal, talán mert még nem találkoztam énem negatívjával. Találkoztam nővel, aki szereti a szexet. Szeretett engem, mindent megtett volna értem. Még az elején szóltam róla, mi az ami nélkül élni nem tudok. Izgatónak vélte ő is...

Végül eljutottunk oda, hogy "fantáziám" fizikai valót öltsön. A szerelmem ott térdepel előttem az ágyon. Rászóltam, hogy a kezeit tegye hátra. Szemében még ugyanazzal az izgalommal telve engedelmeskedett, míg egy sállal össze nem kötöttem. Csak lazán... Szemrevaló melleivel kezdtem el játszani, először simogatva, majd markolva, végül a bimbóit gyengéden szorítva. Felszisszent, szemei könnybe lábadtak. Még körmeim se vittem bele, annak ellenére ahogy ő tette azt azelőtt, még farkamat is véresre karmolva, máshol mélyen belém mélyesztve, amitől liternyi verejtékkel áztattam anno a lepedőt (nem beszélve a hetekig fájó mellbimbómról)...
Nem szólt. Csak tűrt. Az akkori együttlétünk sose tudtam hova rakni. Éreztem valami nem stimmel. Megálltam, de túl korán? Később kiderült már az is sok volt...
A szerelem volt túl kevés? Én voltam túl sok? Miért mondta hogy őt is érdekli? Én direkt neki szögeztem mindenek előtt, hogy ennek lennie kell vagy vele vagy nélküle...
Nem hinném hogy túl sok voltam, részemről még a szexshopok kezdő-haladó gyertya besorolását se tudom hova tenni. Egyéb játékszerekből is inkább a haladót próbáltam (sajnos egyedül, de igazából azok is túl "lájtosak"), de sose sikerült rájönnöm hol a határ...

Végül úgy döntöttem itt kötök ki (bele sem gondolva hogy ha a körülmények úgy alakulnak, évtizedek múlva tenném ezt házas emberként talán).

Nem akarom a megalkuvást. Könnyes, lesütött szemek és későbbi szemrehányás helyett büszke tekintetet akarok látni. Zöld utat a továbblépés felé. Inkább magamban érezzem a bizonytalanságot, hogy akarok e ekkora fájdalmat okozni szerelmemnek, mint őbenne hogy képes e rá. Benne is az akarást érezzem...
Inkább akarom érezni a késztetést a fájdalom és kiszolgáltatottság felé, egy személy akaratának eleget téve, mint magam démonaival szembeszállva hol elbukni, hol olyan vizek fele evezni, amiről a térkép se tudja hova tart. Nem kell hogy tapasztalt legyen az illető. Igaz a kegyetlen nők inkább vonzanak, de nem hinném hogy egynek is be tudnék hódolni. Ahhoz túlságosan élvezem :)... (Néha megijeszt mire vagyok képes magammal "szemben")...
Szubmisszív énem nem éreztem sose létezőnek és elképzelni se tudnám. Jövendőbeli "játszótársamra" is csak egy kihívásként tekintek, ha túl domináns lenne. Fogalmam nincs hol a határom.

Sokszor írtam újra bemutatkozóm. De úgy döntöttem (akármilyen banális is legyen), inkább meghagyom és rekonstruálom a kezdetektől (oda még visszatérek: Lestath néven voltam regisztrálva, sok vizet nem zavartam (bár akartam, hehe, másik történet)), hátha valaki mégis ugyanabban a csónakban evez, és lennének itt segítők...

Nem bizonytalannak jelölöm magam. Tudom mit akarok, de a mértékei csak a leendő páromtól függenek. De azért marhára kíváncsi lennék a mazochista határaimra...