Protection

A kanapé másik végén ülsz, ott jutott Neked hely, hisz én már rég elnyúltam rajta, ahogy mindig szoktam. A lábaim az öledben pihennek, nem szereted, de hagyod, úgyis addig kérlelnélek...
Audrey, a kis franciánk a hasamon henyél. Résnyire nyitott száján át kivillan a lehetetlenül rendezetlen fogsora, jót kacarászunk rajta.
A jobb kezem a nagyobbik rinocéroszunkra, Churchillre lóg, puhán cirógatom a nyakát, cserébe hálásan horkol...
Találkozik a tekintetünk, mosolyognak a szemeid rám. Olyan tiszta, olyan ártatlan! Mentes az evilági mocsoktól... Az én mosolyom mögött mindig ott bujkál a bujaság, a kéjsóvár ribanc... Nem tehetek róla, ez vagyok én. De Te szereted ezt a romlott nőszemélyt, a hibáival együtt szereted.
Mintha Te lennél a világos oldalam, az én Jang-om. De mi van ha a sötétségem elhatalmasodik, és Te nem leszel már többé, hogy fényt hozz az éjszakámba? Ha egyetlen Jing-é válok Jang nélkül? Kell ez az egyensúly, ez a biztonság, amit Tőled kapok, ez minden kincsem, ezt nem veszíthetem el!
Olyan idilli a pillanat, mégis hiányzik valami. Valami megfoghatatlan... Érzem ahogy a magány a torkomba kúszik...
Churchill is érzi. Álmosan feltápászkodik, mellső két lábával a kanapéra lép, és nemes egyszerűséggel a fejével az arcomra fekszik. Nincs mese, addig nem tágít míg el nem nevetem magam. Ölelem, puszilom, imádom. És már röhögünk is mindketten, csak Audrey méltatlankodik, mocorog a “párnája”...