Unfinished Sympathy

Már sosem leszek a régi. Fertőzött vagyok. Te tettél ilyenné...
Gyűlöllek, tiszta szívből gyűlöllek! Mert nem löktél el magadtól. Mert meg sem próbáltál magadhoz láncolni soha. Mégis hozzád tartozom... Érinthetetlen lettem. Bizonytalanságba taszítottál, és hagytad, hogy a remény apránként vegye el az eszemet. Hagytad, hogy elaprózzam magam... Hogy mások karjaiba meneküljek felejteni, s mikor végre a hamis mámor homályába csomagoltam a fájdalmat, amit Tőled kaptam, Te újra megjelentél. Egyetlen mondattal forgattál fel újra, újra és újra... És én folyton bedőltem. A kryptonitom vagy. A tőr vagy a szívben, ami kizárólag Érted dobban. Egy sötét felleg vagy Te a fejem felett. Eltakarod a napom. Szürke, fullasztó melegre kárhoztatsz...
Mindenkiben Téged kereslek. A morzsáidat szedegetem, próbállak megformázni, kirakni az ezer darabos puzzleból. Egy kicsit innen - egy kicsit onnan... De egy aprócska darab, ott a közepe felé elveszett. Így az egész használhatatlan...
Senki sem ér fel hozzád. Senki sem elég Férfi, senki sem elég kegyetlen... Hogyan is lehetne? Az a munkád, hogy ölj. Hát engem is megöltél. Halott vagyok Nélküled...