Gondolatok a Dom-Sub dinamikáról. 1. Little girl-játék

Azt mondod: Sub vagy?

Csak annyira, amennyire én valóban tudok Domináns lenni.

Ha tudok irányítani, nem parancsolni. Ha tudok nevelni, nem leigázni.

Ha el tudom érni, hogy akard az alárendelődést…

Akkor mondom én is: Ez tetszik. Ez jó.

A szubmisszív nő néha kislányosan makacs, máskor játékosan akaratos – mert tudja, hogy valaki úgyis képes lesz kordában tartani.

"Nem vagyok jó kislány, legfeljebb tanulékony."

"Szeretem, ha irányítanak, de nem parancsolnak; ha nevelnek, de nem törnek meg."

"A fegyelem nálam nem büntetés, hanem biztonság. A szabályok nem korlátoznak – csak kijelölik az utat, amin kéz a kézben lehet haladni."

Szükségem van valakire, aki figyel, formál, terel, és közben engedi, hogy önmagam maradjak."

"Ha hiszed, hogy a törődés és az irányítás nem zárják ki egymást… talán te vagy az, aki mellett jó érzés rossznak lenni – néha..."

Én nem hiszek az üvöltve kimondott parancsokban. A valódi irányítás csendesebb – ott van a tekintetben, a hangsúlyban, abban, hogy tudod, mit várok, mielőtt kimondanám.

Nem az a célom, hogy megtörjelek. Inkább az, hogy vezesselek – és közben megtanítsalak élvezni a rendet, a fegyelmet, a biztonságot.

Tudom, hogy néha makacs leszel. Néha próbára teszel. Néha rossz leszel – szándékosan.

És én ezt nem bánom. A játék ott kezdődik, ahol a szavak mögött már mosoly bujkál.

Szükséged lesz szabályokra – nekem pedig türelemre.

De ha valóban képes vagy bízni, akkor bennem megtalálod azt a férfit, aki nem csak irányít… hanem ért is hozzád.

Azt mondod: Little girl vagyok.

Én meg csak nevetek, mert látom, hogy tényleg ott van benned az a kis csibész, aki egyszerre vágyik rendre és simogatásra.

És én csak mosolygok. Mert ez tetszik. Ez jó!