Silence

Blogs » Blog - partyp » Silence
partyp (37)
Dominant, Fetisist
Male, Hetero
  • Has public albums 
  • Has blog 
2018. 01. 16. 22:22 | Appeared: 1082x
Végre sikerült megnéznem a Silence c. filmet.
Andrew Garfield, Adam Driver, Liam Neeson. Átfordítva, Csodálatos Pókember, Kylo Ren és Qui-gon Jinn együtt hepajkódnak Japánban.
Eltekintenék a film vallási töltetétől, azt mindenki ítélje meg maga.
Viszont maga az ahogy a japán gondolkodásmód megközelítette az újdonsült vallás kisöprését elég érdekesnek találtam, ahogy az inkvizítor jellemezte az egész helyzetet.
Erősen szembesítette azzal a főszereplőt,hogy úgy érkeztek egy országba,hogy semmit nem tudtak róla. Fogalmuk sem volt,hogy miért is térek meg hozzájuk az emberek. A nyelvet sem voltak képesek megtanulni, erőltették a saját globális nyelvüket.
Ellenben ők úgy vértezték fel magukat,hogy tanultak, tudást szereztek. Elkezdtek az ellenség fejével gondolkozni, tanulmányozni a szokásaikat, történetüket. Töviről hegyire betéve a könyvük tanításait. Apró mégis fontos momentumokkal tudták megtörni azt,hogy kötődjenek a már megtért honfitársaik.
Hiszen tudták,hogy az ország egy mocsár ahol semmi nem ereszt gyökeret és fog termő növénnyé válni.
Jól ismerték a sajátjaikat is.
Persze mellette ott voltak a nyomorba taszító, embertelen kínzások, értelmetlen gyilkosságok.

Ha elkezdem csupaszítani a dolgot, leszedem azt a részt ami nyers erőszak, megtorlás, terror,kegyetlenség, embertelen.

Akkor ott találom magam,hogy a gondolat csírájára lehet építeni. Mármint, az,hogy valaki fölé kerekedj, ismerned kell magad, viszont őt szintén olyan szinten, mint magadat.
Tanulni kell az "ellenfélről", közös nyelvet beszélni, megérteni,hogy milyen, mik a gyengéi, mik az erősségei. Hogyan is érezheti,hogy néha rab, néha szabad mint a madár.
Az,hogy a sárba taszítod, majd a letérdelsz mellé, karodba zárod, s végül az égbe emeled.

Ilyenfajta dinamika megvalósítása idilli úgymond, viszont nem tartom lehetetlennek, sőt lehet éppen karnyújtásnyira van.

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.






 
We use cookies to provide security and user-friendly features when you visit our website as well as to collect statistical data. More information: Privacy Policy