Csodálva határos módon

Blogs » Blog - partyp » Csodálva határos módon
partyp (36)
Dominant, Fetisist
Male, Hetero
  • Has public albums 
  • Has blog 
2017. 11. 13. 12:04 | Appeared: 1009x
Keywords: fenekelés ostor
Találkoztunk ismét.
Igaz elég sok nehezítő körülmény jött közbe.

Végül beszálltál a kocsimba, kicsit olyan érzés volt az egész mintha ismeretlenül vettelek volna fel. Elegáns kabát,magassarkú, harisnya.
Majd útnak indultunk, azzal a lendülettel,hogy kabátod széttártad nyíltak a combjaid is míg közé nyúltam. Hazaúton szinte végig a combjaid között tartottam a kezem, beszélgettünk mintha ez teljesen természetes lett volna.
Aztán végre felértünk a meleg lakásba.
Már ott észbontó volt a látvány abban a vörös ruhában.
Viszont tudtam,hogy le kell higgadnom, hisz az aznapi stresszt nem rajtad akarom levezetni.
De mikor előrehajoltál,hogy levedd a cipőd és pucsítottál nem tudtam ellenállni,hogy felhúzzam a kabátod és rásózzak párat a fenekedre ilyen érezd otthon magad üdvözlésként.

Majd mikor kellően lehiggadtam, füstöltünk egyet, elkezdődött az este.

Engedelmesen felvetted a béklyókat, nyakörved, maszkot.
Magadra hagytalak percekre, néha odaosontam adni egy csókot, megízlelni a melleidet amik szabadon keményen álltak.
Ijedtedben, meglepettségedben felszisszentél kellemesen.
Majd kezdődött a műsor, vadidegenek nézték,hogy megszaggatom a harisnyád, ott állsz tépázva csupasz mellekkel, bevágó bugyiban.
Simultam,dörgöltem a combjaimhoz kemény részem,hogy érezd felizgat a látványod.
Hisz te nem láttál engem, látatlanul magamévá tettem a szádat. Alázattal és büszkén viselted,hogy kihasználtam,hogy nagyra tátottad.

Bekövetkezett az amiért jöttél. Egy alapos fenekelés.

Négykézlábra ereszkedtél s én föléd. Finom bevezető csattanások visszhangzottak a szobában. Szépen fogokozatosan erősebben, ahogyan szereted.
Viszont hangos voltál és nedves. Ezért kaptad a szájpecket. Közben a világ minden tájáról nézték ahogy térdre ereszkedve piroslik a feneked, nedvesség járja át a combjaid közét.
Igyekeztem változatosan kielégíteni a fenekelés utáni vágyadat. Hol finoman, hol erősen, egy két puszival, gyengéd simogatással.
Éreztem,hogy néhány ütésnél a tested megfeszült.
Aztán elérkeztünk a határhoz mikor éreztem,hogy elég. Hiszen tudtam,hogy éppen megjött neked, érzékenyebb a lelked és a tested is. Kértem is,hogy ne fogd vissza az érzéseidet.

Eltört a mécses nálad. Könny csordult a szemedbe. Megszűntél szubnak lenni és én domnak.
Megszabadítottalak a maszktól és a szájpecektől,béklyóktól,hogy érezd már nem szolga vagy hanem egyenlő fél.
Féltél tőlem, joggal. Hiszem fájdalmat okoztam.
Magamhoz ölelgettelek, puszit adtam a homlokomra, simogattam a hátad. Dicsértelek,hogy milyen ügyes vagy és hihetetlen,csodálatos.
Kellett pár perc míg lenyugodtál, visszatértél velem a valóságba.
Karjaim között békére leltél.

Majd mikor teljesen készen álltál a folytatásra, előkerült a beígért korbács.
Érzékeny melleiden csattant változatos intenzitással. Élvezted közben gyűlöltél engem.
Mikor abba hagytam volna te kérted,hogy folytassam. Nem is kellett több. Ha ezt szeretnéd tőlem megkapod.

Végül földről felkelve kicsit kényelembe helyeztük magunkat pihenésképp. Akkor megkaptad az orgazmus által okozott gyönyört is amit nem hagytam,hogy átélj korábban. Közel engedtelek hozzá,de nem adtam meg. Játékom voltál.
Végül lófarokba kötött hajad lett a gyeplőd amit erősen határoztam fogtam és húztam miközben felajánlottad nekem a feneked.

Így lett teljesen végünk mindkettőnknek.

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.