Nőkröl, nőknek is, Nönapon
Blogs »
Blog - Paradigma »
Nőkröl, nőknek is, Nönapon
Érdekesnek tűnt egy szubrina jelentkezése. Csak a költő nevét írta meg a levélben, mire rákérdeztem, hogy ismerkedni szeretne-e. MKépcsere, beszélgetés. Minden rendben is volt, szimpatikus volt a képen. Udvarias, emberi, nőies stílusban kommunikáltam vele. Kérdéseket tettem fel, tapogatóztam, hogy mire képes, meddig menne el, hol vannak a határai. Azt hiszem, ez teljes mértékben elfogadott és mondhatnám, elvárt dolog, hiszen mielőtt bármilyen iskolába, munkára,stb. jelentkezel, előtte felmérik a kompetenciáidat. Mit tudsz, mire vagy képes, mik az erősségeid, mik a gyengeségeid. A baj akkor következett be, amikor rákérdeztem az előző tapasztalataira. Semmi konkrét, csak az előző partnereivel volt-e online játék, utasítások követése és megvalósítása és mondjon rá példát, hogy milyen kérést kapott. Ezek után lettem kamus. És nő nem kérdez ilyet. És ez meseország. És hazugság. Hogy mi vaaaan? Azt mondtam, hívjon fel, bizonyosodjon meg arról, hogy nő vagyok. Erre nem reagált. Következtetéseim (cáfoljatok meg, ha nem igaz): nőkkel rohadt nehéz a kommunikáció, ha egyáltalán nő volt és nem éppen férfi, aki női regisztrációval szórakoztatja magát. De ezt a feltételezést most figyelmen kívül hagyom. Nő vagyok, de elhatárolódom a nőktől. Zavar van a fejükben, nem tudják, mit akarnak, folyamatosan váltogatják a nézőpontjukat, a véleményük nem állandó és nem tartanak ki a cél érdekében. Sérültek, amit érzékenységként kommunikálnak. Nem tudom, hogy kell a nőkhöz viszonyulni, hogy az jó legyen. Le vagyok döbbenve, ismét. Ritkán sütik rám a „kamus” bélyegét, de hogy éppen a nőiségem legyen az ok?!? Akinek van kedve, véleménye, mondja el nekem, hogy kell a nőkkel bánni, hogy az jó legyen? Van recept?
Comments (2)
Fogalmam nincs, hogy kell a nőkkel bánni.
De pl. egy vicces/(részben)találó szólás egyik sora lehet a nyom: A nőket ne akard megérteni, csak szeresd őket. :)
A nő, méregből s mézből összeszűrve.
Mégis miért vonz? mert a jó sajátja,
Míg bűne a koré, mely szülte őt"
Hát, valahogy így... :)
Miközben nagy barátnőzős vagyok (sok évtizedes, sokat próbált barátságokkal), "a nőkkel" nem nagyon tudok, ill. nem nagyon akarok mit kezdeni, elsősorban, ha csoportosulnak, akkor nem. Mondhatnám, bizonyos jelenségeik (már, amennyire lehet általánosítani) nem vonzóak számomra. A visongásuk (felnőttkorban is!), a hisztijeik (pláne csapatosan), a váratlan fordulataik (viszonyulásokban), a falkásodásuk (ékes példa itt is sok van erre), a bántásban összefogásuk (majd esetleg utána egymásnak esésük), az önsajnáltatásuk, az érzelmi zsarolásaik, a másokat való hibáztatásuk, az irigykedésük, az érdekből kedvességük-nőiességük... stb. stb. És most gyorsan el is szégyelltem magam, mert eszembe jutott az a sok-sok nő, aki nem ilyen, ill. az a sok-sok férfi, aki férfimódra bár, de ilyen.
És eszembe jutott az is, hogy és mennyi, fentebb felsorolt tulajdonságuk, viselkedési mintájuk alakult ki társadalmi elvárásból (hogy viselkedik "jól" egy kislány), ill. "kényszerből", érvényesülési lehetőségből (azaz alkalmazkodási képességként).
Miközben a fentebb felsoroltak továbbra sem lesznek vonzóak számomra, nagyon érvényesnek tartom a fenti Madách-idézetet.
És nem győzöm csodálni a nőket, magunkat az ösztönös dolgainkért, a "megérzéseinkért", a zsigeri okosságunkért, az alkalmazkodóképességünkért, az otthonteremtésünkért, az anyaságunkért, a bennünk lakozó csodaszép ösztönökért, a nőiességért.
Szuperjó dolog nőnek lenni.
(Én meg nyilván nem tartozom az okos nők közé, ha itt, ilyeneket leírok a nőkről. :)