Ünnep idején

Ilyenkor az ember keresi a szavakat, ami igazándiból gondol. Kicsit felülemelkedve az általános, mondhatni közhelynek számító kifejezések helyett.
Úgy gondolom, sikerült megtalálnom erre a megfelelő sorokat:
"Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek, csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!"
/ Áprily Lajos /

Ps.:
Ilyenkor sokszor eszembe jut, mikor, hogyan voltam először templomban.
Iskola, kisdobosnak avattak. S ahogyan az illik, kiöltöztetve, teljes kisdobos díszöltözékben voltam.Akkor kaptam meg életem első karóráját.
Édesanyám egyik "heppje" volt a pontosság. :-) Ő előre ment és készítette az ünnepi ebédet. Hogy ne legyek addig is "útban", elküldött sétálni.
Előtte viszont megmutatta, hogy mikor a kis mutató és a nagymutató hol áll, akkora felkellet mennem ebédelni. Üres volt a ház előtti udvar, így nyakamba vettem a környéket. Akaratlanul is az iskola melletti templom felé vitt a lábam.
Nyitva volt az ajtó, s működött a gyermeki kíváncsiság. Még sosem voltam addig odabent. S persze közrejátszott a nyári meleg.:-) Óvatosan, még a küszöbről bekukucskáltam. S amit akkor láttam, ösztönösen bevitt, egyre beljebb.
A látvány, a szobrok és az aranyozott oltár csillogása megfogott valahol.
Annyira, hogy egészen elfeledkeztem a múló időről.( s bár azóta sem lettem vallásos, ennek ellenére gyakorta betérek egy-egy templomba, beülök gondolkodni)
Ránézve az órára,tudtam nem érek idejében haza. Rohantam, kifulladva értem haza.
Benyitottam az ajtónkon, anyám ott állt, szemrehányó tekintettel, csípőre tett kézzel:
- Hol voltál??!
És én elkezdtem mesélni hogy hol és az élményeimről. S végül hozzátettem:
- És képzeld, nem kellett belépődíjat fizetni!! :-)