A franc se tudja mitől van ez az önmaga farkába harapó kígyó. Mostanában, az elmúlt egy-két hétben folyamatosan az exeim jönnek szembe. A közelebbi és a távolabbi múltból nyitnak rám. Szó szerint.
Most költöztettem át az irodát, s mivel a parkolás jó ezen a környéken, bevállaltam, hogy kvázi az utcára nyilik a kocsmaajtó, izé, irodaajtó.
Lett volna máshol kulturáltabb megoldás, de nem lehet megállni a környéken se, szóval maradt ez.
Persze változott a portál, dekor, stb, az ajtót zárva tartom, mert ha épp kávét főzök, bárki bejön.
Persze ma a futár végre meghozta a kutyakaját, becígöltem a zsákot, az ajtót meg csak berúgtam lábbal.
Épp elmerültem egy hosszabb anyagban, amikor nyílik az ajtó és a vékony, nyitott kiskabátja alatti szokásos mellben erősen nyitott ruhájában, kipirult arccal berongyol Zs.
Körbenéz, csodálkozik, monitor mögül felállok, rámnéz, lefagy és megkérdezi, mit keresek én itt?!
Hamar kiderült, volt itt valami szépségsziget, de már elmúlt.
Ő meg a régi címére jött ennek a szigetnek, ezt dobta a waze. A teliholdra hivatkozott, persze ismerem, tudom mennyire szétszórt.
Jut eszembe, megnéztétek az Atlast? Távcsővel még tegnap este is remekül látszott. Aztán beborult.
Comments (0)