- Ne bomolj. leány. Nem ronthatsz el mindent.
Hallgatagon nézem gyönyörű szemeit. Hátán a vöröses szemölcsök édesen hívogatnak, a gondolatra ujjaim már mozdulnak, hogy finoman érintsék.
- Minden éjszaka a melleden alhatok. Akkor jövök amikor kéred. - sorolja, s hangjában ravasz vigyort rejtve teszi hozzá
- ... egy ugrásra vagyok az öledtől.
Nincs igazság. Zokognék, de tudom mennyire idegesíti.
Fülem alá ugrik, onnan folytatja:
- Nekünk ez adatott. Másnak ennyi se...Hallod? .... Vedd fel a köntöst! - már mérgesen dörren rám.
Sóhajtva teszek eleget.
Ma sem leszek varanggyá.
Comments (0)