paradoxon

Blogs » Blog - Norbert » paradoxon
Norbert (38)
Dominant
Male, Hetero
  • Has closed albums 
  • Has blog 
Entries filtered by time 2016. 07. (2)
2016. 07. 24. 16:15 | Appeared: 1344x
és amikor az ágy előtt térdelt, már szabadulni sem tudott volna, persze ő nem is azért került oda. Pánikszerű izgalom látszott mellkasának mozgásán, zihálása és félelemmel való kételye némára fojtotta benne testének vonaglását. Fájt neki, kettőjük közül valaki élvezte. Vagy éppen mindketten élvezték. A selymesebb japán az izomokat mélyen masszírozva hurkásította ki combjait és lábszárát. A sejtelemesség ült a csendben, a csend pedig félhomályban ült. A nyugtalan és zaklatott elme csak spekulált, majd belenyugvó pillanatokra talált mikor ő az ágy hideg takarójára helyezte arcát és mellkasát …

Játék vagy épp szenvedély. Szenvedély, amely már túlmutat a szürke 50 árnyalatán. Szenvedély, amit vagy a kompulzív tudattalan belső gyökerei táplálják, vagy a részletekbe vetült tudatosság. Tudatosság, amely a kéj legművészibb formáit kívánja örökkévaló pillanatokba ragasztani. Bárhogy is legyen ez, közös következményeket táplál. Mégpedig függőséget épít. Pillanatok és vágyak, amelyek erősebb hálóvá fonják agyunk ösztönileg pulzáló ideghálózatát.

Érdekes kettősség ez. Paradoxon. A függőség ellentéte a kapcsolódás.

Függőségbe esünk, mert valamikor őszinte kapcsolódásunkat veszítettük el a világgal, egymással, a családdal vagy önmagunkkal. Ezek hiányát pedig énünk a végzetétől menekülő vadként próbálja visszakapni. Megragadunk bármit, dolgokat és vágyakat. Rabjaivá tesszük magunkat zavarunkban. Ám, mintha a természet mindig újjászülető rendjeként a vesztünk mégsem a vesztünk lenne. Pedig az univerzum kiveti magából azt, ami nem adaptív célokat táplál. A perverzió az öncsapda és fejlődéssel ellenes. Ellenben itt mégis egy olyan lehetőség, amely hidat épít. Hidat épít oda, ahol egyszer elvesztünk. Vissza önmagunkhoz, másokhoz a világegyetem oltárán.

… és már nem fáj neki. Endorfinnal telt a pillanat, mely felszabadítja énjét minden gondolat alól. A lába a zsibbadástól bizseregve tudatosítja benne, menekülni nincs hová hiszen a jelenbe van kötözve. Legbelső énje ösztöni megnyugvással kapcsolódik valakihez. Valakihez, aki sejtelmesen a csend félhomályában lapul. Aki aztán közel lép hozzá és szíjcsapással megtöri a csendet. Nem csak a csendet, hanem a teste és a lélke nyugalmát. Mögé lép aztán fölé hajol, a teste újra zihálni kezd. Hajába markol és magához húzza fejét, majd körmével cirógatva nyugtatóan végigsimogatja arcát. Övét a nyaka köré hurkolja, megszorítva mélyíti a csendet és egyben fullasztja nyakát. A másik kezével összemarkolja a száját, magára forgatja tekintetét és egymás szemébe nézve megtalálják egymás vágyát.

Ez talán a híd egymás által önmagukhoz?

Comments (1)


Deleted user
#206606 | 2016. 07. 24. 19:26
Az utolsó kérdésre várom a válaszát...
Ha már ilyen szépen megírta :)






 
aaaaaaaaaaaa