Egy BDSM esküvő margójára I. - A lány

Blogs » Blog - MissAnabelle » Egy BDSM esküvő margójára I. - A lány
2009. 08. 26. 11:29 | Appeared: 2030x
Mikor máskor kellett volna találkoznunk, mint a Boszorkányok éjszakáján. Péntek 13-a volt...

Szobatalira mentem. Akkor már 5 hónap telt el a szakítás óta, a dom és domina pár nem működött, ölte egymást. Az volt az első fél évig tartó szünetünk.
Egyik szeretőm vitt, be nem engedtem, egyedül mentem.

Amikor bejött a lány mozgott körülötte a tér. Úgy irányította a vonalakat, embereket maga körül, mint Dali képein a metamorfózisokat. Azt éreztem, amiről azt hittem, nem fogom már érezni: egy személyiség végre megint hatni tud rám.
Pedig csak köszönt a többieknek.

Volt mire rezonálnom, azt éreztem: értelme van. Fűzőben volt, combfixben, mint én. Szőke volt, szemüveges, intelligens, jelen volt a pillanatokban.

Nem gondoltam addig, hogy lányhoz is kapcsolódhat az az érzés, amit eddig csak fiúk váltottak ki belőlem, azok közül is csak a nagy szerelmek. Furcsa módon nem lepett meg, hogy lány az illető, örültem a talált személyiségnek.

Ma már tudom, persze, nem fejlődik ugyanoda egy ilyen megtalálás akkor, ha lány az illető, a szerelem nem lesz szerelem, nem azt érzem. De az első pillanat, a csodálat, az ugyanolyan fiú és lány esetében is.

A "vadászat" könnyű volt.
Figyeltem, és amikor beavatkozhattam, spontánul tettem.
Nem volt néla elég készpénz, utalt erre, mikor az étlapot nyitotta ki.
"Én tudok a közelben egy automatát".

Automatáig megbeszéltem vele, hogy nem ez a mi vadászterületünk ma estére. Ő fiút akart, csalódott volt, én megígértem neki, hogy még ma este fiúval leszünk mindketten.

Folyt. köv.

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.






 
We use cookies to provide security and user-friendly features when you visit our website as well as to collect statistical data. More information: Privacy Policy