Köszönöm

Amikor találkoztunk... szinte nehéz visszaemlékezni arra, ki is voltam.
Te sem az vagy már:-)

Nem fogtuk meg egymás kezét, azt csak hazudtuk. Mégis együtt voltunk éjjel-nappal.

Azt kerestem, ami átmos,
és azt kerestem közben, ahol méltó társ vagyok és adok is ugyanennyi élményt, tapasztalatot, tanítást.

Nem a szerelem volt a legfontosabb kötelék közöttünk,
sőt, azt hiszem, az csak illúzió volt.
Egy formális, kulturálisan előre megszabott keret, amibe könnyen bele tudtuk tenni az egymásra-csodálkozást.

Nem kevesebb vagy több az, amit köszönök, mint a kérdéses kis "szerelem" kategória...

Köszönöm, hogy hatottál rám.
És hogy - minden kétséget kizáróan - én is terád.

Emlékszem rád, és hogy van mire emlékeznem régmúltban, múltban, tegnapról és az aktuális jelenben:
No, ezt köszönöm, Kincsem!