rendetlenségem becstelen nyelvtana

Idézetek tiszteletlenül:

Hozzám már hűtlen lettek a szavak, hát én ne szánjam Ninivét?

(Lócika)
Mesél, s én érzem, gyönge szíve
a kezem alatt hogy dobog,
és egy őzike jut eszembe,
erdő és erős farkasok,

mind ami kín itt van köröttünk
s ami már ki se mondható,
mert ami még kimondható,
már az is csak irtózni jó.

... Mi lesz, őzike?...A gyerek újra
tapsol: -- Apu, de szép a tél! --
Jó volna hinni, néki hinni,
aki nem tudja, mit beszél.


* Könnytől félted tán egy özvegy szemét,

hogy magányban emészt a nőtlen ágy?
Ah ! ha sarj nélkül visz sírba a vég,
mint árult ara sirat a világ:
a világ lesz az özvegyed, s zokog,
hogy nem hagytad képed magad után,
bár mások gyermekéből a halott
férj mindre visszanéz, mint szellemárny.
Nézd, amit a pazar elszór, helyet
cserél csak, hiszen élvezheti más is;
de ha szépség vesz, végleg elveszett:
elveszti a tétlen zsugorgatás is.

Nincs szerelem annak szívébe zárva,
aki ily gyilkos szégyent hoz magára.




Álmodj, lelkem, álmodjad hazámat,
mely nem szorul fegyverre, se vértre,
mert nem holt Rög, hanem élő lélek.



Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!


* Homokba írtam kedvesem nevét,

de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.