Mit várok el a takarító szubtól?

Blogs » Blog - MissAnabelle » Mit várok el a takarító szubtól?
2014. 01. 08. 10:28 | Appeared: 1237x
ALAP

Szex és anyagiak kizárva.
Nagyon megalázó módon önkielégítés hozott kis saját vájúba, tartóba egyeztetéssel talán megoldható, ha valaki már bevált.

REND

Legeslegelső sorban a rendet.
Találja fel magát, ne kérdezősködjön. Nyilván van pár kérdése, azt lehetőleg egyszerre tegye föl, kérjen rá alkalmat, alkalmakat, amikor ezzel zavarhat. Más ügyeket is intézek, nem csak a takarítást, mégsem kapkodom a telefont a középvezetőimtől, hogy most éppen hogyan, stb. Nem vagyok alkalmas betanításra, tekintve hogy nem vagyok túl jó takarító. Ő az expert, ezt várom el. Ehhez értsen az, akit felveszek.

MEGFELELŐ VISELKEDÉS, KOMMUNIKÁCIÓ

Csendes, nem kell szórakoztatni, abajgatni és nem is nyafog szeretetért, figyelemért, stb. Érezni sokfélét érezhet, de nem magyarázkodik, nem okvetetlenkedik,
inkább szinte korrumpálva éri el a figyelmet, próbálkozik alázatosan tettekkel, apróságokkal, plusszal felhívni magára a figyelmet, amit én kegyes mosollyal nyugtázok.
Lassú víz vagyok,
ha valaki elég engedelmes és szinte elősegíti belőlem a kegyetlenséget, hidegséget, azzal tudok az lenni és utána már szeretek is. De nem könnyű a másik (a domináns) oldal sem! A világ elvárja azt is, hogy ne legyünk egoisták, legyünk kedvesek, stb. Tudomásul veszi, hogy nekem is kell a megbízható társ a játékhoz és ahhoz pedig nálam a kussban tűrés és a szinte könyörgő megszólalás vezet. És egy kitartó takarítással és sok csenddel tűzdelt lassú megszokás.
El kell tudnom hinni azt a függő viszonyt, amiben tényleg kiszolgáltatott a másik, tőlem, és ezért annyit tehet, hogy próbál a kedvemben járni, de ezt sem túl nyíltan, mert a nyáladzást meg utálom. Nem elég hideg. Onnan tudom, hogy tényleg függ, hogy takarít, és nem vár viszonzást. Kifejezetten idegesít, ha szórakoztató központnak néznek egy dominát. Nem vár el semmit és a bennem felgyülemlő (vajon jól érzi-e magát) szorongást is nullára tudja csökkenteni, ő is tesz érte, hogy csökkenjen. Így szokjuk egymást a csendekben.

MEGFELELŐ ÖLTÖZET ÉS MAGATARTÁS

A szabály a kezdőknél a négykézláb állás a jelenlétemben.
Magasabb helyek is vannak, de a felálláshoz már betanítottnak kell lenni.
Öltöny a megfelelő viselet.

NINCS HISZTI

Ez egy kölcsönös bizalmon alapuló viszony. Igen, engem is megsért, felsért egy hiszti, kimozdulok az elvárttól, a társadalom korlátai közül a játék megélésének kedvéért. Nem sért meg/föl egy hisztivel, tudja kezelni magát, tudja, mire vállalkozik.

Szóval, mivel semmi veszélyes nem történik vele, kibírja addig, amíg befejezzük az alkalmat, és ha baja van, maximum elbocsáttatást kér, maximum megkérdezem, mi a baja.

Egyéb csatornák nagyon kreatívan kivitelezhetőek.

PONTOS INFÓK

Pontosan tudom, hogyan büntessem, hogyan jutalmazzam, ha kedvem tartja. Nem közben közli, nincs semmiféle "kiszolgáló domina" üzemmódom. Használom, ha ad magához pontos használati leírást.

ÖSSZEILLÉS

Én ezt keresem, ő is keres valamit, ha passzolunk, rájövünk, ha nem passzolunk, nincs para, de hiszti sincs, lásd. előbbi pont.

Comments (4)


Deleted user
#79309 | 2014. 06. 17. 17:09
Így már teljesen érthető, hálásan köszönöm az eligazítást. Ön igazán ínyenc, nem árul zsákbamacskát.
#79307 | 2014. 06. 17. 17:03
Tökéletes büntetési alap szokott lenni a rajta ejtett koszolódás.
#79306 | 2014. 06. 17. 17:02
Van mindig tartalék öltönyöm, bármilyen meglepő, minden méretben. Kicsit korrodálódik, de a munkaruha már csak ilyen.
Deleted user
#79267 | 2014. 06. 17. 04:47
Világos elképzelés, teljesen jogos elvárások.. csak az öltönyt furcsállom, abban nem túl jó dolog négykézláb közlekedni. De lehet, hogy csak abban kell érkezni. Különben egy ilyen takarítás után lehet, hogy az öltönynek annyi. Remélem nem sokak kedvét veszi el.Felemelő érzés, kihívás ilyen körülmények és elvárások mellett takarítani.