Mikor mondja azt a lélek, hogy elég volt?

A kedvesemmel egykor még úgy tűnt, hogy megtaláltuk egymásban azt, amit sokan hiába keresnek. Voltam már több emberrel – nőkkel és férfiakkal egyaránt. Lehet, hogy egyesek emiatt elítélnek, de már nem érdekel. Ez nem szégyen, hanem élettapasztalat, és talán ez a közösség nyitottabb annál, hogy ilyen miatt bélyegezzen.

Az élményeim alapján nyugodtan mondhatom, hogy ő volt számomra az „igazi”. Pedig nem vagyok romantikus típus. Mindig is azok közé tartoztam, akik kemények, céltudatosak, és saját életüket építik. De ő képes volt lebontani a falaimat. Megmutatott egy olyan világot, amit addig nem akartam vagy nem mertem megismerni. Azt hittem, ez az érzés örök.

Aztán eltelt néhány év – nem sok, csak néhány –, és valami eltűnt. Nem hirtelen, nem látványosan, hanem lassan, szinte észrevétlenül. És olyan apró dolgokon múlt minden, hogy ha a kapcsolatunk elején hallom őket, kinevetem, hogy ezeken bármi múlhat.

Pedig a kommunikáció fontosságát mindig ismertük, tudtuk. Ki is mondjuk, őszintén, nyersen – és mégsem változik semmi. Ez a legfájóbb. Hogy a szavak nem mozdítanak meg bennünk semmit.

Elvesztek azok az alapok, amik egy kapcsolatot megtartanak: a figyelem, az alapvető tisztelet, a testi és lelki közelség, a bizalom, az a fajta közös jövőkép, amire jó rágondolni. Már nem vagyunk egymás támaszai, inkább csak együtt élünk – külön.

Legbelül már érzem, hogy ez nem működik tovább. De a múlt, az elején érzett intenzív érzések még mindig ott kísértenek. És éppen ezek miatt olyan nehéz kimondani, hogy vége. Olyan nevetséges, jelentéktelen dolgoknak tűnnek az okok – de a hatásuk nagyon is valóságos.

Nincs már szerelem. Nincs vágyódás. Csak halvány emlékek, némi kényelmes megszokás, és a félelem attól, hogy egyedül kell továbbmenni. Egyik nap még hiszem, hogy minden változhat. Másnap már albérleteket nézek.

Tudom, hogy el kell engedni, de még maradok. Talán mert remélek. Talán mert félek. De egyre gyakrabban kérdezem magamtól:

Mikor jön el az a pillanat, amikor a lelkem végre azt mondja – elég volt?