Hajnalban születtem

Egy hajnalon kezdődött,

amikor még csendes volt minden,

és a világ alig mert lélegezni.

Ott ültem, tizenhét évesen,

egy rózsaszín szoba ablakában,

kezemben egy halk álommal:

egyszer majd… másként… szabadon.

Nem tudtam még,

hogy ez a gondolat nem csak álom,

hanem iránytű is.

Most itt vagyok.

A hajnal ugyanúgy körülölel,

de már nem vágyakozom —

élek.

Az otthonom mozdul velem,

mint a szívem ritmusa,

s a színek, amik körbevesznek,

emlékeztetnek arra, aki voltam,

amikor először mertem kimondani:

„Ez leszek.”

Megérkeztem.

De sosem felejtek.