Vanilla, mint szitokszó

"A vanília-szex mint fogalom kultúránként és szubkultúránként különböző jelentéssel bír, de alapvetően a maradi, a "durva" elemeket - vagyis BDSM-et (Bondage/Dominance/Sadism/Masochism azaz kötözés/domina/szadista/mazochista) elemeket elutasító, teljesen hétköznapi, unalmasnak mondott szexuális szokásokat jelöli. Az elnevezés azon az elgondoláson alapul, hogy a vanília tipikusan az a fagylalt, amit az emberek többsége szeret. Természetesen léteznek más ízek is, amik kedveltek, de alapvetően a vanília a legelterjedtebb. Nincs ez másképp a testi szerelemben sem." (forrás ala internet)

A bdsm szubkultúra tagja nyilván törekednek az élet minden területén kiélni vágyaikat, de megesik az, hogy az emberél hivatását, testi-lelki állapotát nézve; épp aktuálisan nem működik létforma szinten. Nem is beszélve arról, hogy sokan vannak, akik fűszerként és nem létformaként használják ezeket az elemeket. Példának okáért a dugi fetishiszták, akik mondjuk szív-dobogva várják azt az évi 4-5 alkalmat, hogy latexet húzzanak, de az utcára nem veszik fel, se a nagycsaládi vasárnapi ebédhez.
Megfigyeltem azt is, hogy bdsm-es körben lehet beszélni arról, mennyire mazo a partnerem, mennyire fájt a tegnapi szeánsz, mennyire megtéptem a szubot, de egyszerűen kínos, sőt, megalázó azt felvállalni, hogy a hétvégén nem ostor csattogtattunk Bélával, csak romantikusan és harmonikusan szeretkeztünk egy fergetegeset.

Mindig jókat mosolygok azon, mikor bdsm-es körökben a vanilla, mint szitokszó kerül elő.
Nem egy esetben hallom pejoratív, lebecsmérlő dologként, hogy valaki épp vanilla partnerrel jár, vagy zöldfülű, esetleg nem elég "bevállalós" az ínyenc szubkultúra tudatos közönségnek, ezért kapja meg az egyenlítő környékén honos növény titulusát.

Bennem személy szerint őszinte kételyeket ébreszt a dolog, mert nagyjából olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint amikor valaki a díjnyertes gyöngytyúkot mutogatja, de ágy alá söpri a tojáskeltetőt, mert a tojás ciki. A tyúk a tutui, ki akarna tojást, ha lehet tyúkja is?

Sztoikus nyugalommal szoktam figyelni, mikor ezen közösségbe repkednek a fűszernövények az öntudatosabbnál öntudatosabb BöDöeSeM-es emberek szájából, ha netán rákérdezek, hogy tényleg ilyen elítélendő-e a vanilla-szex mint olyan, jön az egyöntetű bólogatás, hogy az unalmas, maradi, korlátolt.
Ha viszont felteszem a kérdést, hogy hogyan akarja valaki leigázni a szub érzékeit, rabjává tenni édes kínnal, vagy kielégíteni a dom/domina érzékeit, ha az alapvető szexuális kultúra elemeit mint olyant, megveti; általában sértődöttség fogad, és komoly kioktatás, hogy a szub attól szub, hogy... Hogy... Hogy azt nem kell tutujni, és nem cselekszik, csak tűr mint egy fa!
Áhhá! Minden világos. Értem. A dom/domina meg attól dom/domina, hogy egy érzéketlen buldózer. Kicsit sem hangzik unalmasan és maradin. Ez teljesen tiszta, logikus, és kicsit sem nonszensz gondolatmenet...

"Azok a dolgok, amik megpróbálnak dolognak tűnni, gyakran sokkal inkább látszanak olyan dolgoknak, mint maguk a dolgok." (Terry Pratchett)

Semmi bajom azzal, mikor valaminek nevet adunk, hisz az alapvető érthető és precíz kommunikáció része, hogy kifejezést aggatunk arra, ami eltérő, hogy megfelelően tudjunk róla beszélni.

Viszont attól tartok, valamiféle csömöröm lehet, mert kezdem mélységesen megvetni azokat a domokat, dominkákat, szubokat, mazokat és egyéb állatfajtákat, akik olyan fajta szubkulturális öntudatot növesztettek, hogy lenézik a kicsit is másabbat.
"Világ, tolerálj, mert bödöesemes vagyok, ami nem aberráció!" ellenben; "A vanilla egy unalmas, begyepesedett megvetendő dolog, a bödöesem bezzeg mennyivel magasabb rendű!" Hogy várjátok a toleranciát, az egyenlőséget, ha eleve különbnek érzitek magatokat, és nem adjátok meg azt a tiszteletet, amit elvártok?
Nem az lenne a bödöesem alapja, hogy tisztelet, bizalom, és szeretet vegyül egy olyan kínnal teli kaotikus élvezetté, ami mindkét fél érzékeit lenyűgözi? Legalábbis jobb esetben...

Sajnos vérforralóan arrogáns leszek, és várom a vanilla bélyegét, de velem sokszor megesett, hogy ezerszer inkább szeretkeztem egy érzéki szenvedélyes túlfűtött vanilla partnerrel, mint szeánszoztam egy olyan emberrel, aki csattogtatta az ostort, és dirigált lélektelenül. Teli volt aggatva a kötelező kiegészítőkkel, mégsem lett tőle több, hiányzott az a plusz.

Azt hiszem túlontúl korlátolt idealista lényemnek a "vanilla" mint szitokszó, megemészthetetlen fogalom marad... Talán nincs hely a szótáramban a pejoratív értelmének.
Érdekes.