2018. 04. 25. 14:36 | Appeared: 2076x
Elérkezett a nagy nap. Elárultam neki, az lesz az ajándéka, hogy átjön az egyik barátnőm és mindkettőnket meg fog dugni. Már a gondolatra beledagadt az övbe.
Szóval megérkezett a csajszim, levettük róla az övet. Két simítás után állt mint a cövek. Aztán vittünk egy kis csavart a dologba. Fogtam két vastag gumiszalagot, az egyikkel átkötöttem a heréit, a másikkal pedig jó szorosan a farkát. Az ágyhoz kötöztük az így előkészített ünnepeltet és leültünk a nappaliban pletyizni.
Ugyanis ennek az eljárásnak az az eredménye, hogy a dolgok előbb elvörösödnek, megdagadnak. Aztán sajogni kezdenek majd elzsibbadnak, de csak épp annyira, hogy tompán érez vele az ember. Aztán az egész átmegy lilás árnyalatokba mint a mell esetében. Érdekes módon viszont a merevedést nem befolyásolja, sőt még dagad is inkább.
Itt is ez történt. Bő óra pletyi után visszatérve egy szép lila meredő szerszám várt ránk dagadó erekkel.
Ígéretünkhöz híven kezelésbe is vettük, nem is akár hogyan. Felváltva ültük a lovat kifulladásig. Egy idő után igencsak kezdett hánykolódni, így szorosabb rögzítésre volt szükség. A jelek szerint már egyáltalán nem élvezte a dolgot :)
Be kell vallani, hogy mi sem de azért 5 órán keresztül dolgoztunk felváltva, mert ugye az ajándék az ajándék.
Mikor kellőképp elgyötörtnek találtuk már, akkor eloldoztam a farkát ami egyből le is lankadt.
Így vissza is tettük rá az övet.
Azóta azzal riogatom, hogy a következő levételnél ezt megint eljátszuk, mert nekünk bejött.
Azt mondta megszokta már. Jó neki inkább így :)))
Comments (0)