Fájdalom

Érdekes dolog ez. Az ember kimondja, hogy fájdalom és már szisszen is fel. Pedig milyen édes is lehet ezt érezni.
Izgató tud lenni mikor a számodra kedves férfi egy vesszővel csapkod, amit alig pár perce sietősen kerestél egy mezitlábas erdei sétátok közben..
Finom tud lenni mikor a konyhapulton kitárulkozva befőttes gumival "csipkedi" a combod belső felén a vékony, nagyon érzékeny bőrt..
Kéjes érzést vált ki mikor a méz és parafin finom illatát beszippantva, forró viasz cseppen legérzékenyebb pontodra..
Igen. Ez mind fájdalom.
Piciny receptoraid hajukat tépve sikítanak, hogy tegyél ellene, de mégsem teszel. Mert játék..mert élvezed. Élvezi a férfi is, és számodra talán ez adja a legnagyobb boldogság ingert. Igen. Boldoggá tudod tenni Uradat..ezért mindent, bármit gyönyörként élsz meg. A fájdalmat is.

És van a másik fájdalom.
Mikor tetted miatt büntetést kapsz. De nem a szeretet férfi büntet már, itt magadat ostorozod. Az Urad lemondott rólad a tetted miatt...jogosan.
Miért tettem? Miért mondtam? Miért csináltam?
Milliószor fut át agyadon a kérdés. Vissza forgatnád az idő kerekét..és közben széthullasz. Millió darabra esik szét lelked. Fájdalomal fekszel, fájdalommal ébredsz. Szinte már életed részévé válik a húsodba maró fájdalmas hiánya.
Legszívesebben magadat korbácsolnád, büntetnéd tetted miatt.És lassan beleőrülsz a fejedben ismétlődő kérdésektől..Miért tettem? Miért mondtam? Miért csináltam? Nem tudod eltörölni, nem tudod vissz csinálni. Szenvedsz. Iszonyatosan.

Sosem éreztem magamat mazoistának. Sosem vonzott pusztán a fájdalom érzése. Nem tudtam elélvezni a tetoválásom készítése alatt sem, pedig fájdalommal járt.Nem izgatott fel..
De rájöttem mégis csak mazoista lehetek. Más nem igazol...magamat szüntelen,mértéktelenül korbácslom. Magamnak keresem a hibákat, a bajt. Mintha keresném szándékosan azt a gyönyörű érzést amit el tudok rontani tettemmel. És mindíg elrontom..ebben jó vagyok.

Tanulok..tanulom az életet..következményeket..tetteket. Tanulom magamat. Fájdalmasan..