A lélek megkínzása

Miben rejlik a perverzitás esszenciája? Eltérés a "normálistól", a társadalmilag elfogadott "helyestől", torz élvezetek hajszolása ... lehetne sorolni, hiszen sok-sok könyvet megtöltöttek nagy gondolkodók ezen morfondírozva.

Én sem tagadom meg ezeket a bűnös élvezeteket, nem is próbálom kimagyarázni, hogy nem perverz, ami örömet okoz, amit újra és újra át akarok élni. Azonban foglalkoztat a gondolat, persze békés életemet nem forgatja fel a meg nem talált válasz, hogy mitől nem sub a mazochista, és vajon mazo a sub, és hogy miért mossák össze az emberek ezt a kettőt!

Mindig is az volt a véleményem, hogy a sub alapvetően nem mazo, habár ráragasztják a címkét. A sub elnyomott, szolgalélek, Hegel szerint a félelem miatt adja fel a harcot. Félelem a fájdalomtól, a megsemmisüléstől. Még Nietzsche is az életösztön gyengeségeként értelmezte a szubmisszív személyiséget. A sub retteg a fájdalomtól, ezért a fájdalom, vagy gyötrés lebegtetése bármiféle viselkedést ki tud váltani belőle. A lelkét kínozzák ezzel, és ez szolgáltat katartikus élményt, adagol dopaminlöketeket.

Ennek éles ellentettje a mazochista. Mivel magam is ezt a tábort erősítem, pontosan tudom, hogy mi ez. A mazochista nem fél! A mazochista bátor, dacos, van benne akarat, erő, lelke megtörhetetlen! Egy mazo lelkét nem lehet megkínozni, a test gyötrése ugyanakkor erősíti, mert az ad kielégülést, az hozza neki a kéjt és a gyönyört. Egy mazot legyőzni sem lehet, mert mindig talpra áll, és pimaszul, kihívóan néz szembe kínzójával, akinek csak a dühe marad, mert mindig ő veszít. Teljesen mindegy, hogy a dom, vagy a hóhér, nevezzük bárhogyan, mit lát, egy ernyedten lógó izzadt testet, fáradt szemeket, összeszorított fogakat, a lélek erős maradt, és védve van!

Paradox módon a társadalom "normális" többsége ezt elfogadhatatlan perverziónak bélyegzi, miközben a legerősebbek, legsikeresebbek éppen ezek közül kerülnek ki.