A düh, a frusztráció és a megvetés nem férnek össze a dominanciával

Sorra olvasok olyan bejegyzéseket, bemutatkozásokat magukat dominánsnak és/vagy szadistának gondoló emberektől (nem tudok szereplőt tagelni, mert nem férne ki a a magas létszám miatt), amiben a szubot (jellemzően nőt) a szerző (jellemzően férfi) ostobának, szutyoknak, kurvának, rondának, stb. nevezi. Sajátos elképzelésük van arról is, hogy egyrészt mit engedhetnek meg maguknak (volt nekik is gyerekszobájuk bizonyára, csak a tehén volt a radiátor), másrészt pedig hogy mit szeret egy szub nő, mire vágyik, miről ábrándozik, hogy adja (indirekt) jelét az örömnek, gyönyörnek, etc.

különösen visszataszító, hogy milyen happy enddel végződnek ezek a történetek, mi az, ami “hősünket” elégedettséggel tölti el. Annyit segítek a tippelőknek, hogy jellemzően nem egy gyengéd, bújós aftercare az…

Nagyon szomorú, hogy kezdő szubok gyanútlanul besétàlnak az ilyen szociopaták/frusztrált erőszakos ostobák/ önreflexióra képtelen ősemberek markába.

Már az is elfogadhatatlan szerintem, ha a napi frusztrációink, dühünk, sérelmeink áttételesen is akár megjelennek a játékban. A mi felelősségünk ez, mert egy szub nem fog szólni. Ő nekünk adta a legnagyobb kincset, amit ember átadhat, a rendelkezés jogát. Rajtunk múlik, hogy élünk, vagy visszaélünk vele. Utóbbiak szarjanak gecit, ha engem kérdeztek. Esetleg sünt. De leginkább gecis sünt.

Viszont mindig, amikor így osztom az észt, felmerül, hogy vajon mennyire vagyok elfogult és túlzottan elnéző magammal, ezért itt és most megkérném mindazokat, akik valaha játszottak velem, hogy amennyiben egyszer is éreztek a fent leírt rossz példákból bármit nálam, kommenteljenek nyugodtan, mert nem kizárt, hogy kettős mércével mérek, bár szeretném azt hinni, hogy nem.

köszi

márki