2023. 02. 25. 08:35 | Appeared: 743x
Meghalt.
Egyelőre még nem igazán fogtam fel. Ő az első igazi ikonom, aki elment. Letaglózott a hír, először kamunak hittem, de aztán olyanok is posztolták néhány percen belül, akik biztosan tudják, hogy igaz.
Riki Church csillag lett.
Tudom, a legtöbben most pislogtok, hogy ez meg ki a fasz, és engem miért vágott mellbe a dolog?
Hát elmesélem.
Egész eddigi életemhez a rock zene adta az aláfestést. Anyám pici koromban egy trash bandában énekelt, én meg a klipekben szerepeltem. Országos turnén kisértem végig alig 6 évesen, és az ország összes nagy fesztiválján megfordultam, mielőtt megtanultam volna olvasni. Nekem az volt az alap, hogy bőr cuccokban jártam, leginkább fekete ruhákban, hatalmas bakancsokban, csizmákban. Nem nagyon lehetett ilyesmit kapni akkoriban gyerek méretben, de akinek Főnök a "haverja", az kap nyugatról combig érő fűzős bakancsot 5 évesen is. Aki Lóri ölében énekli a Honfoglalást, annak varrnak Tunyó lányai bőrből meg tüllből rakottszoknyát.
Aztán jött a suli, anyám sem volt már sztár, és ez csak egy távoli álomnak tűnt csupán. Otthon még szólt a metál, de a falusi iskolában hamar kitúrtak, mert fura vagyok. Elkezdtem alkalmazkodni, hátha lesznek barátaim. Hát nem lettek, de cserébe beolvadtam a környezetembe néhány évre. Aztán jött a gimi. Bentlakás, tini kor, önmagam keresése, önállósodás. Kialakult a saját zenei stílusom, ami más lett, mint anyámé. Engem az indusztrial vonzott, a gépi zenével kevert metál, a sokk-rock, az extrém megjelenések, Manson, Rammstein, és társaik. De nem mertem abban a közegben hozzájuk hasonlítani, egyszerűen csak bakancsot hordtam fekete farmerrel meg zenekaros pólókkal. Ide extrém még ez is, gondoltam.
Aztán egyik szülinapomra kaptam egy pólót egy barátnőmtől, amin egy pasi volt, aki a földön lévő kamerába nézett mélyen lehajolva, tupírozott színes haja volt, felemás színű szeme, fehérre mázolt arca, és azonnal megimádtam. A banda neve Junkies. Fogalmam sem volt kik ezek, de azonnal tudnom kellett. Meglepett, hogy magyarok és punk zenét játszanak. Nem a stílusom, de a basszeros srác, Riki, kitűnt közülük. Mindent tudni akartam róla.
Amerikában tanult zenélni, többek közt Trent Reznortól, és ez nálam olyan ajánlólevél, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Belevetettem magam a Junkies diszkográfiájába, és megtaláltam azt a néhány számot, amit Riki írt és ő is énekelt. Nagyon más a stílusuk, a hangzásuk, a szövegük, de pont az, amit én annyira imádok. Beleszerettem a pasiba. Csak azért mentem koncertre, hogy őt lássam zenélni és halljam énekelni. Minden bulin ugyanazt csináltam. Odaálltam elé az első sorba, belekapaszkodtam a korlátba és őt bámultam. Minden mozdulatát magamba ittam. Észre is vette, hogy a sok ugráló punk közt van egy mozdulatlan goth csaj, akit csak ő érdekel. De ez maradjon a mi kis titkunk, legyen elég annyi, hogy sokszor volt lehetőségem vele időt tilteni különböző backstage-ekben, voltunk együtt koncerteken, buliztunk együtt Hegyalján Disco Expressen, találkoztunk az Arénában Mansonon, és még sorolhatnám.
Ő volt az, aki bebizonyította, hogy ebben a poros kis semmi országban is azt csinálhatok, amit akarok. Olyan lehetek, amilyen valóban vagyok. Szarjak le mindenkit, és érezzem jól magam, mert csak ez számít. Lila hajat akarok? Legyen! Combig érő bakancsot? Hát hordjak olyat! Neccet? Mi tart vissza? Fűzőt? Hajrá! Elkezdtem lecserélni a ruhatáram. Állandóan a butikokat jártam, hátha ráakadok 1-2 extrém cuccra, mert akkoriban nem volt Queen of Darkness shop és hasonlók. De mindig találtam valamit ami tetszett, és volt egy varrónőm is, aki megcsinált bármilyen változtatást, ha kellett. Néha még varrt is nekem ezt-azt az ötleteim alapján. Így hát Riki hatására nagyon hamar az a goth tündérke lettem, aki mindig is lenni akartam. Ő szabadított fel. Ő volt az örök példa, hogy nem csak Amerikában lehet amerikai álmot élni.
És most elment. Nem tudom hogyan, miért, miben halt meg, nem is fontos. De azt tudom, hogy nagyon sokat köszönhetek neki.
Legyen neked könnyű a föld, Drágám!
https://youtu.be/qLqBo43Jsyc
Comments (2)