Elment

Elment és hiányzik. Olyan sokat kaptam tőle...
Ő volt az, akit nagybetűs FÉRFInek tartottam pici korom óta. Nem volt szigorú, soha nem szidott le vagy kiabált, még a hangját sem emelte fel soha. Legalábbis az én jelenlétemben nem. Mégis olyan tisztelet övezte, amit senki másnál nem láttam még.

Ő volt az én Nagypapám. Nem vér szerint, "csak" '84 óta élt Mamával. Jog szerint ez nem jelent semmit, a HR legalábbis ezt mondta. Kapják be. És akkor finom voltam és nőies.

Millió emlék árasztott el, amikor jött a telefon. A közös túrázások, gombaszedések, őzlesek, amikor kerestük a nagy könyvben, hogy milyen madarat láttunk, amikor szamócát szedtünk a napfelkeltében a dombon, hogy meglepjük Mamát, amikor felébred.
Amikor kannában hordtuk fel a vizet a nyaralóba, mert nem volt vezetékes víz. Szentjánosbogarat gyűjtöttünk befőttesüvegbe, gyógyfüvet szedtünk teának, tövestől vittük haza a legszebb vadvirágokat Mama kiskertjébe.
Mesélt a fiatal koráról, hogy az egész családja kijutott Svájcba, de ő sajnos nem, aztán hogy tűzszerész lett, fogságba került, és milyen jó volt hozzá az orosz gazdája. Tőle tanult sakkozni. Ha nem kapott volna szívrohamot a döntőn, országos bajnok lehetett volna.
Milyen volt, amikor először meglátta az én drága Mamámat. Milyennek látta, miért udvarolt neki kitartóan 4 évig, és milyen boldog volt, amikor végre hozzá költözött. Kapott 3 lányt és összesen 5 unokát 3 dédunokával és ez milyen boldogságot hozott az életébe. Van saját családja is, de... velük más volt. A szeretete nekünk jutott.
Emlékszem mi volt amikor bejelentettem, elválok. Összejött a család. Mindenki okos akart lenni, persze senki nem akart beleszólni, de azért mégis. Ott ültünk a nagyszobában, mindenki egyszerre beszélt, én meg ültem és néztem magam elé arra gondolva, hogy hagyjatok már békén, nem kioktatást kértem. És akkor a fotelből elhangzott egy halk 'khm'. Azonnal csend lett. Ha Papa megszólalt, mindenki más azonnal elhallgatott. Egyesével felsorolta, ki hányszor vált el a jelenlévők közül, majd kiment és főzött nekem egy kávét. Ezzel el is volt rendezve. Az vesse rám az elsőt, ugye.

Olyan erő és tartás volt benne, amit másban még nem láttam. Igazi Király volt Ő az én Királynő Mamám mellett. 18 évig házasok is voltak. Azt hinné az ember, hogy ennyi év után a megszokás volt az úr, de nem. Amikor már nem tudott elmenni vásárolni, minden december elején megkért minket, hogy vegyünk valamit Mamának. Mindig meglepte valamivel, amire vágyott. Apróságokkal, de soha nem hagyta ki. A legszebb az volt, amikor a szemműtét után hazavittük Mamát. Féltőn leültette, átkarolta, adott egy puszit a hajára, és annyit mondott: "olyan szépen csillog a szemed". Ez az az emlék, ami mindig könnyekre fakaszt.

Elment és hiányozni fog. 92 év hosszú idő. Önző dolog, hogy én még többet szerettem volna. Az egész gyászolós dolgot önsajnálatnak tartom, az emlékezésben hiszek. Akit szeretünk, nem felejtjük el. Mert kaptunk tőlük valamit, ami maradandó, ami mély, ami formált minket. Tőle a legfontosabb amit kaptam, a férfi kép. Nagyon szerencsés a Mamám, hogy egy ilyen Úrral élhette le ezt a sok évet. Mert az volt. Egy igazi Úr.

Talán egyszer én is kiérdemlem, hogy egy ilyen férfit kapjak magam mellé. Addig is marad a rengeteg emlék valakiről, aki örök példa marad.
Legyen Neki könnyű a föld.