Femme fatale

Ma nagyon korán kezdtem dolgozni. Hajnalban nincs sok munka, ilyenkor kávézunk, csacsogunk, az a néhány koránkelő kolléga él egy kis közösségi életet, ami a nap hátralevő részében elképzelhetetlen. Szeretek korán kezdeni, olyan nyugodt. Van idő magamhoz térni. Ma az egyik új kollegína nézegette a faliújságon a régi fotókat, és talált rólam egy tavaly téli képet. Nézi a képet, néz engem, megint a képet...
-Ez... te vagy?
-Én.
-Basszus, mi a titok?
-Mondanám, hogy stressz, de igazából le kell szokni az evésről. Nagyon káros szokás, árt az egészségnek! :D

Persze nem mondtam igazat. Nem teljesen. Egy döntés az ok, nem a stressz. Elegem lett. Na nem magamból, én szeretem magam. Aki ismer, az tudja. A hozzáállásom változott.
Elegem lett abból, hogy velem játszanak. Öreg vagyok én már bohócnak. Valami eltört és nem javítható. Bár soha nem mondd, hogy soha, ugyebár.
Annyi csalódás ért az elmúlt 1 évben, és olyan személyektől... Nagyon máshogy kell ehhez a mocsok világhoz állnom, ha nem akarom, hogy ezek újra és újra megtörténjenek.
Sajnos én mindig mindenkinek megmondom az igazat. Nyílt lapokkal játszom, ezért kihasználható vagyok. Mindenkinek elmondom, hogy mit szeretnék tőle, aztán ő meg úgy játszik velem, ahogy ráfér az arcára. És meglepő, mennyit bírnak a mai arcok :D
Szóval döntöttem. Nem hagyom, hogy újra kihasználjanak. Mesélhetnék napestig, hogyan tartottak ingyen dominának, hogyan tesztelte velem egy srác, hogy meleg e, hogyan derült ki majd 2 év után, hogy családja van, hogyan lettem utolsó numera lánykéres előtt (na ebben pont benne lettem volna kamu nélkül is, mert rühellem a csajt XD), és ezek csak a legviccesebb esetek. Persze mindenről csak utólag szereztem tudomást. Pedig mennyivel könnyebb lett volna, ha elmondják, mit szeretnének... Akkor én is úgy viszonyultam volna a dolgokhoz, nem teszek bele többet, mint amennyit kell, nem gondolom túl, és ami a legfontosabb, nem érzem magam átverve, kihasználva, hülyének nézve.

A saját mentális egészségem érdekében és az emberek felé kialakult masszív undorom ellen kellett szemléletet váltani. És ennek az eredménye az, hogy lassan, de biztosan haladok afelé a szekrény felé, ami tömve van jobbnál jobb rucikkal. Egy ideje sokat vásároltam olyasmit, ami nem jó rám, de álom cuccok. Bőr, lakk, csipke, goth, az összes fétisemet felhalmoztam a cél érdekében. Mi a terv? Azzá a fétis királynővé válni kívülről is, aki belül vagyok. Ja és ehhez nekem nem kell pasi, bocs. Sőt. Pusztuljon az összes utánam, ahogy akar, nem bánom. Ez csak még jobban ösztönöz, hogy végzet asszonya legyek. Önmagam örömére, nem máséra. Olyan akarok lenni, mint Bruce Willis, sétálok előre a semmibe, mögöttem minden ég és robban és dől össze, én pedig csak mosolygok. Csak nem véres, szakadt trikóban, hanem tűsarkú csizmában, bőrnadrágban és fűzőben, tetoválva, lila hajjal, karmokkal, és minden egyéb finomsággal, ami éppen tetszik.

Gonosz vagyok? Nem hiszem. Önző? Nálam segítőkészebb ember a világon nincs. De nem leszek többé naív. Elég volt. Most én fogok játszani.

Let the game begin!