Orgazmuskontroll

Blogs » Blog - Marilyn » Orgazmuskontroll
2019. 04. 02. 08:54 | Appeared: 1855x
Ez az egyik kedvenc játékom. Mint tegnap kiderült, még akaratomon kivül is gyakorlom, és nagyon jó vagyok benne! 😆

Na de viccet félretéve, tegnap szembesültem azzal is, hogy rosszul állok ehhez az egészhez. Sacckával licitálunk egymásra, de egyikünk sincs tisztában a lényeggel! Szerencsére volt, aki fényt gyújtson agyamban, és elmondja, hogyan is kell ezt!

A szex lényege nem az orgazmus, legalábbis nem a nőé. Az egyetlen fontos a férfi, és annak élvezete, és a nő dolga és egyetlen célja, hogy ehhez hozzásegítse a partnerét. Van engedmény, a nő is élvezheti, de neki minden öröme kell legyen az, amikor a férfi élvez.

Eddig mindent rosszul csináltam. Én balga azt képzeltem, hogy... de hagyjuk is az eretnek gondolatokat! Minden eddigi partneremet megkövetem, amiért fehérmájú ribanc módjára élveztem velük a szexet, pláne azért, amikor az ő orgazmusukat volt merszem késleltetni!

Átértékeltem az életem. Soha többé nem teszek ilyet. Őszintén bánom, és most megyek, keresek egy papot, és minden eddigi önző orgazmusomat meggyónom. Kérlek titeket, önző ribanc olvasóim, ti is tegyetek így! A férfiak pedig majd hordják a hidegélelmet a gyóntatószékhez, mert sokáig bent leszünk...

Comments (94)


#334381 | 2019. 04. 02. 19:10
Neeeem.
Rózsabimbóra, és koszos zoknikra, kukoricára, és meg egy feltámadó papra... De van aki menthetetlen. :D
#334380 | 2019. 04. 02. 19:07
Egy sima normális domot? Úgy gondolod, hogy erre lenne szükségem?
#334378 | 2019. 04. 02. 19:02
Na, akkor csak húzzál bele, mer' nem vagyok benne biztos, hogy a prófétáknak van idejük a vénlányokra is. Ha meg már megvénülsz, mire végére érsz, mire volt jó az egész? Keresel egy sima, normális domot magadnak?!
#334377 | 2019. 04. 02. 18:58
Á, 2015 augusztusban indult az igazi ámokfutás, akkor lettem szingli. És szeptemberben szabadultam rá a pixire. Úgyhogy már 2015 december jön, haladok azért 🤣
#334376 | 2019. 04. 02. 18:48
Nem, elég ha te csak megbánod vétkeid, ás megtanulsz jó kislány lenni. Hol is tartasz 7 óra alatt? 2015 március?
#334375 | 2019. 04. 02. 18:24
Jajj mennyi bajod van! Szólj Csillagnak, hogy pattintson szülői felügyeletet a laptopodra. Mindent én oldjak meg? 😛
#334374 | 2019. 04. 02. 18:08
De akkor meg dolgozni nem tudok. :D
#334373 | 2019. 04. 02. 18:08
Kapcsold le a wifit. Önkontroll 😁
#334372 | 2019. 04. 02. 18:07
Ezt én sem bírnám. Ha nincs a telefon előttem, akkor megőrülök. Mi van, ha van valami a gyerekkel? Ha ilyet kérne tőlem a főni, akkor tuti megcsapnám. Szerencsére soha nem kérne ilyet, sőt! Múltkor együtt lordsoztunk amikor laza napunk volt. Adott pár tuti tippet :D
#334371 | 2019. 04. 02. 18:06
Egyébként most a terv lehet, hogy pont az homeofice lesz... Max. a home egy kicsit arrébb lesz. Ha így alakul, akkor kihívás lesz nem egész nap a pixin lógni, hanem termelni az oldalszámokat. :)
#334370 | 2019. 04. 02. 18:04
Rövid távú munkakapcsolat lenne, úgy érzem. :D
#334369 | 2019. 04. 02. 17:59
A legdurvább az volt, amikor egy kolléga az ország másik végéről a pixin kérdezte meg, hogy mi van a rendszerrel, mert náluk nem megy 😂
#334368 | 2019. 04. 02. 17:58
Akarsz nàlam dolgozni? Telefon szatyorban.
:-)
#334367 | 2019. 04. 02. 17:52
No, hát az remek, ez is jogos, saját cég is lehet Pesten, és akkor pláne nem tiltja senki a pixit napközben. :)
#334366 | 2019. 04. 02. 17:47
Kedves Uram! Saját cégem van! Ismerem a pàros összhangban vannak!
Mesterien űzik a " felfigyelêsz"…::-)
#334364 | 2019. 04. 02. 17:43
Eccer a gyerekszoba padlojan dugtunk az urammal es aztat olvastam meg hallottam hogy szexualizalas kozben beszelni kell. Azon gondolkodtam mi a faszt mondjak hogy jo legyen. Az tudott csak kijonni a szajamon h: igen istenem igen!
Nekem jo volt mert egyaltalan valamit ki tudtam nyogni az uramnak jo volt mert azt gondolta h jo. De mire vettem a batorsagot es meg tudtam szolalni... :D
#334363 | 2019. 04. 02. 17:39
Semmi. Gyorsított eljárás. Protekciósoknál gyakori.
#334362 | 2019. 04. 02. 17:37
Ha dec. 8-an volt a szeplotelen fogantatas akkor mivaaaan?!
#334361 | 2019. 04. 02. 17:35
Na igen, a másik problémám a korrekt fizu volt... :D
#334360 | 2019. 04. 02. 17:34
Cserébe úgy kérném az élvezést, hogy "óóóó Istenem!". :)
#334359 | 2019. 04. 02. 17:34
Folyamatos munkarendben vagyunk 8 hetes ciklusokkal, ergo van olyan hetem, hogy 1 szabadnapom van, van olyan, hogy 4. Van, hogy 6-kor kezdek, lehetne olyan, hogy 16-kor. Persze a gyerek miatt én csak reggeleseket viszek. A hétvégék teljesen random alakulnak, sokszor el tudom cserélgetni, de néha sajna megszívom és viszem végig. Ez van. Cserébe korrekt a fizu, nem fáj a fejem akkor sem, ha késik a gyerektartás. Igazából az se verne földhöz, ha nem lenne. Valamit valamiért...
#334358 | 2019. 04. 02. 17:31
Neked külön engedéllyel a parancsszavad a "Rosa mystica" lesz.
(És de picsánrúgsz, ha kigooglizod. :) )
#334357 | 2019. 04. 02. 17:27
Köszönöm a választ:)
#334356 | 2019. 04. 02. 17:27
Na nekem az volt a pillanat, amikor felmondtam. A szombat-vasárnap... Mondjuk én úgy metem oda, hogy csak adventben hétvégézünk. És úgy jöttem el, hogy havi 1 szabad hétvégét akartak adni.
#334355 | 2019. 04. 02. 17:27
Azur ez csak az en szemelyemre vonatkozik de szeretem az osszes vampirt verfarkast demont arkangyalt meg minden kibebaszott felszerzetet. Viszont utaaaalom a rozsat. Szerinted ha egy dom ugykodne rajtam es nem azt mondana hogy "Ash" vagy "Gabriel" hanem azt h rozsabimbo szerinted nem rugnam pofan?

Jo esetben csak kirohognem. :D
Marilyn Deleted user
#334354 | 2019. 04. 02. 17:26
Én rugalmas munkaidőben vagyok.
Rugalmasan dolgozom látástól mikulásig 😜😜😜
#334353 | 2019. 04. 02. 17:24
Én szombaton és vasárnap is melózni fogok. Cserébe 3 szabadnapom van a héten hétköznap. Ma volt a lustálkodós, szépítkezős, egész nap neten lógós, köntösben flangálós napom. 🤭
#334352 | 2019. 04. 02. 17:22
Egyébként tuti van, csak keresni kell. Egy jó szexshop eladói munkakörben simán ráfoghatod, hogy piackutatás. :D
#334351 | 2019. 04. 02. 17:21
Csak szombaton ne kéne melózni helyette. Akkor én is jobban élvezném! :D
#334350 | 2019. 04. 02. 17:20
Csak az!
#334349 | 2019. 04. 02. 17:19
Nem tudom, biztos. Se pesti nem vagyok, se nem dolgozom ma. Éljen a hétköznapra eső szabadnap! 😄
#334348 | 2019. 04. 02. 17:19
De remélem, hogy csupa rózsabimbóra élvező, zoknit mosó, csupa jól megtérített szubkislány.
#334347 | 2019. 04. 02. 17:16
Szia! Pesten van olyan munkahelyen ahol naphosszat lehet pixizni!?:)
Azurit Deleted user
#334346 | 2019. 04. 02. 17:10
Ez nem mosásért volt. 😜😜😜
Az övét trollkodtam szét 😂😂😂😂
#334344 | 2019. 04. 02. 16:57
Tolem ne hatarolodj el A. mert KELL A SUTI! :)
#334343 | 2019. 04. 02. 16:55
Ugyanmar! En ma kaptam felhivast elvezesre. Az volt benne hogy unalmamban megkorbacsolhatnam a delikvenst. Kar hogy nem unatkoztam wazze!

Asszem osszekotom ezutan a kellemest a hasznossal es raeszkabalom a korbacs vegere a kapafejet. Utana talalkozunk a surgossegin hosszabb tavon meg a pszichiatrian.

Ja es kizarolag csak hazi sutit hozhattok! ;)
#334342 | 2019. 04. 02. 16:47
Nem kell velük foglalkozni! Marad még rajtuk kívül is ember a pixin 😁
#334340 | 2019. 04. 02. 16:45
Mióta itt hülyülök, asszem ugrásszerűen megnőttek a letiltóim száma. Ha nem csak azért, mert rég nem néztem, ezen a ponton határolódnék el önmagamtól! :)
#334339 | 2019. 04. 02. 16:42
(És minden nő élvez!)
😄
#334338 | 2019. 04. 02. 16:40
Szóval mosásért orgazmust? Ez még nagyon vanília, Rózsabimbóm.
#334337 | 2019. 04. 02. 16:36
*illetve 0-1, bocsánat, már az eredményjelző tábla is összeroskadt a vihogástól.*
#334336 | 2019. 04. 02. 16:36
* Na, erre most nehéz riposztot tolni.
Azúr vs Saccka, 1:0 - földön röhögőgörcsbe rántva tette harcképtelenné ellenfelét a magyar lány. *
Azurit Deleted user
#334335 | 2019. 04. 02. 16:32
Ahhan....

"Drágám! Mondj valami nagyon mocskosat!"
É
A tegnapi melószoknid.

Megdolgoztam 😂😂😂😂👺👺👺👺👺
#334334 | 2019. 04. 02. 16:29
Aztán nem csak állni és várni ám a parancsszóra, a teringettét, hanem élvezettel dolgozni ám a férfi jogos orgazmusán!
#334333 | 2019. 04. 02. 16:27
Azért legyünk korrektek. Nem tilos élveznie a nőnek. Ha kap rá engedélyt, akkor élvezhet. Akkor viszont parancsszóra kell. Ti mondjátok folyton, hogy a női orgazmus az agyban kezdődik. Na akkor az új vezényszó: Rózsabimbó!
Marilyn Deleted user
#334332 | 2019. 04. 02. 16:18
Ma nehéz nekem pcn fogalmazni.
Egész napos bejelentkezésm van Degecről.
#334331 | 2019. 04. 02. 15:50
Tanulj a mestertől! Ne önzőzz! 😄
Deleted user
#334330 | 2019. 04. 02. 15:49
Elolvastam 😂😂😂
#anyadpics@j@
Marilyn Deleted user
#334327 | 2019. 04. 02. 15:43
Mostanában igyekszem egészségesen élni.
De ezt most megkeresem 😄
#334325 | 2019. 04. 02. 15:31
Nagyon gyorsan szálljál magadba! Mi ez az eretnek duma? 😆
Deleted user
#334322 | 2019. 04. 02. 15:22
Tilos élvezni? Meg a faszi orgazmusa a fontos? Max ha engedem vagy én is azt akarom.
#334317 | 2019. 04. 02. 13:07
Az biztos! Jobb nem belelátni a nők fejébe. Főleg, ha az a nő már amúgy is vállalja, hogy perverz. Mert akkor mit titkol? Mert titok mindig van!
#334316 | 2019. 04. 02. 13:05
így lettem okosabb kedves, mert rájöttem, hogy nem vagyok mazo :)
#334315 | 2019. 04. 02. 13:05
szerintem ha a pasik tudnák, milyen fantáziák fordulnak meg a csajok fejében nem meglepődnének, hanem inkább beszarnának. legalábbis az átlag.
#334314 | 2019. 04. 02. 13:04
És így lettél vámpír, vagy így lettél mazo, vagy így lettél okosabb? :D
#334313 | 2019. 04. 02. 13:00
egyszer régebben, még a házasságom alatt, mikor tele volt a fejem vámpíros történetekkel azt mondtam volt az uramnak szex közben, hogy harapjon meg. baszki, nem megtette?! :D
én meg rájöttem, hogy a picsába, ez fáááj! :)
#334312 | 2019. 04. 02. 12:55
Én az sm-et olvasom inkább. Idegesít, ha valamit nem úgy csinálnak, ahogy nekem bejövős. Nagyon kritikusan nézek bdsm pornót, így nem is tudom élvezni. Ha olvasom, akkor az legalább az én fantáziám szerint történik 😁
#334311 | 2019. 04. 02. 12:45
én nem nézem, én olvasom
#334308 | 2019. 04. 02. 12:23
Én azt inkább nézem. Persze ez titok, BB is csak nagyon sokára jött rá erre a perverziómra. Mondanom sem kell, furcsán nézett, de aztán vállat vont és nem beszéltünk róla többet 🤭
#334307 | 2019. 04. 02. 12:18
ismerős. én inkább a paranormális erotika felé tendálok, bár ott is találkoztam S/M pornóval, csak sajátságosabb formában, sokkal durvább keretek között.
#334306 | 2019. 04. 02. 12:10
Hogyne tudnám! 8 évig voltam házas egy vanillával, rongyosra olvastam az összes bdsm pornót, amit csak tudtam. Mellesleg az egyik rész rajongói fordításából 150 oldal az enyém 😁
#334305 | 2019. 04. 02. 12:08
Mert egy ilyen hülye vagyok (SA)
#334304 | 2019. 04. 02. 12:07
pusszancs, mert tudod, kiről van szó! :)
#334303 | 2019. 04. 02. 12:03
Ha ilyen papunk lenne, én már régen apáca lennék 😆
#334301 | 2019. 04. 02. 12:02
Hű, mennék én.... 😍😍😍
#334300 | 2019. 04. 02. 12:00
M. szerintem Sorenhez menj gyónni, lehet meglepődsz te is. ;) :D
#334299 | 2019. 04. 02. 11:58
Mert amúgy meg kedves Sadom bácsi, nem teccik ám tudni, hogy milyen az igazi férfi, csak szólok! Túráztatod magad, hogy az asszony élvezzen? Minek?
#334298 | 2019. 04. 02. 11:57
Jóvanmá, éppen a bűntől mentettem meg az asszonyod!
#334297 | 2019. 04. 02. 11:55
Mondjuk ez a tegnapi nem orgazmuskontroll volt, csak símán kib....ás 😇😇😇😇😇😇(SA)
#334296 | 2019. 04. 02. 11:51
mindent élvezhetsz, de csak akkor ha te nem élvezel. eccerű ez, kérlek, mint a kvantummechanika ;)

ja, azt én sem értem. :(
#334295 | 2019. 04. 02. 11:50
Csak azt élvezheted, amire engedélyt kapsz. A többinek max örülhetsz. Nem értem, mit nem lehet élvezni.
Annak meg minimum, hogy örülj, hogy ha mással élvez. Legalább nem téged abajgat, van egy kis pihid. Érted dug félre, te...
#334294 | 2019. 04. 02. 11:48
köszi barátom, ha csak ennyit csinálhatok, akkor most megmentettél a kapálástól és a gyomlálástól. :)

ezennel kinevezem a kapanyelet fallikus szimbólumnak, mert a szorításától megfájdult a kezem :D
#334293 | 2019. 04. 02. 11:47
Pontosítást kell majd kérnem, nem teljesen értem, hogy csak azt élvezhetem e, ha bennem élvez, vagy azt is, ha rám, mellém, esetleg bárhová? Azt kell e élveznem, ha mással élvez? Jajj de nehéz ez... 😵
#334292 | 2019. 04. 02. 11:47
szerintem ha minden figyelmedet képes leszel ráfordítani, az neki nagyon rossz lesz. :D

nálam is így szokott lenni, ha éppen nem vagyok zombi
#334291 | 2019. 04. 02. 11:45
Hát ne haragudj, nő vagy, minimum hogy főzöl... Nem is értem miért csináltok mást, mint főzés, és élvezet nélküli lábszéttárás.
(Na, megyek én is olvasni, formában vagyok a kinyilatkoztatásokhoz. :D )
Marilyn Deleted user
#334290 | 2019. 04. 02. 11:43
ja, ez még hozzájár: (csak közben főzök)

😂😂😂😂😂😂
Marilyn Deleted user
#334289 | 2019. 04. 02. 11:42
ő szokta az emsét irni, nem én
#334288 | 2019. 04. 02. 11:39
Milyen vagy... 🤣🤣🤣
Marilyn Deleted user
#334287 | 2019. 04. 02. 11:36
naná, hogy olvasom. ha ki akarok kapcsolódni, meg jókat röhögni, akkor arra tökéletes ;)

a Prófétának inkább emse kéne, mint rabnő XDXD
#334286 | 2019. 04. 02. 11:34
Te is olvasod, tudtam én! Téged is sokszor említ, hasonlóan "pozitívan", mint engem. Van hová fejlődnünk. Gyere, gyónj velem, utána beállunk Hozzá rabnőnek. Hátha van még remény...
Deleted user
#334285 | 2019. 04. 02. 11:30
összemértétek az orgazmusotokat. meg dicskedtetek velw. fujjci

😂😂
#334284 | 2019. 04. 02. 11:26
Te nem olvasod a Próféta blogját, holott volt olyan kegyes és megemlített teged is név szerint??? 😯😯😯😯😯
Deleted user
#334283 | 2019. 04. 02. 11:25
Hogy mitcsináltunk? 😮😮😮😮
#334282 | 2019. 04. 02. 11:25
Szerencsés vagy,hogy férfi vagy, te megteheted. Én nő vagyok, nekem ez nem jár. Itt nincs dom meg szub, ez eleve elrendelt.
#334281 | 2019. 04. 02. 11:17
Hát, most nekem kell elönzőznöm, a Csillaggal való közös boldogság jegyében, és nem tudok ajánlani segítő kezet, pálcát, korbácsot...
Ja, hogy én dom vagyok? Akkor megtehetem, hogy elönzőzöm! :D
#334280 | 2019. 04. 02. 11:14
Azt nem lehet. Hozzá csak akkor mehetek, ha már kiöltem magamból az önző vágyat, és minden figyelmemet képes leszek csak Rá fordítani. Ehhez keresek majd olyan férfiakat, akik segítenek ezt elmélyíteni. De előbb le kell tennem a múlt terheit. Még 2015-nél járok, most jön a neheze 😄
#334279 | 2019. 04. 02. 11:10
Hát, talán jelentkezz be egy kis vezeklésre valamelyik tagtárshoz. Lehetőleg magához a bölcsesség forrásához. :D
#334278 | 2019. 04. 02. 11:04
Ne bántsatok már, eddig 3 pap tett öngyilkossági kísérletet, lassan nem lesz kinek tovább gyónnom. Mi lesz így a lelki üdvömmel? Hm?
#334277 | 2019. 04. 02. 10:38
Tudod Marilyn szégyellhetnéd ám magad! Semmi női szolidaritás meg oldaltársi oltalom nincs benned. Ha ezt a blogot előbb írod meg vagy legalább figyelmeztetsz, múltkor nem kaptam volna ínhüvelygyulladást a CBT miatt. Utána 3 napig nem tudtam fogni! :(
Miért nem szóltál előtte, hogy: Ella bameg, neked is fájni fog?!
#334275 | 2019. 04. 02. 10:20
Tudod, az baj, hogy ilyen felfogással te csak tudatosan játszol az orgazmuskontrollal. Az ilyen domok pedig zsigerből csinálják.
-Nem menték el? Pedig neked is annyi időd volt rá, mint nekem! Majd legközelebb jobban igyekszel!
#334274 | 2019. 04. 02. 10:17
Na most menj és térdepelj kukoricára! Rögvest. És nehogy élvezni merd, csak ha engedélyt kapsz rá!
Na mág ilyen fehérmájút. Még a végén a büntetést is élvezné.
Sarokba térdel, nem élvez, szégyenkezik!
#334273 | 2019. 04. 02. 10:06
Szóval, na, azóta is itten kontroll alatt élek 😅😅😅😅😅😅(SA)
Deleted user
#334270 | 2019. 04. 02. 09:50
Esteleg hamut a fejedre ? 😜😜
Deleted user
#334269 | 2019. 04. 02. 09:34
táncsak nem Izékét olvastál? 😂😂😂😂