Budapest, de csodás!

Ma ellátogattam a fővárosba. Nem csak úgy arra sodort a szél, hanem az egyik legjobb barátommal töltöttem a napot, akit már nagyon régen nem láttam. Egyikünk sem arról híres, hogy időmilliomos lenne, összeegyeztetni pedig szinte lehetetlen, hogy egyazon időben egyazon helyen tartózkodjunk és legyen néhány óra üresjáratunk.

Ha együtt vagyunk, akkor mindig van néhány fix program, ami nem maradhat ki. Pl kávézás valami jó helyen, hambizás, és persze jól kibeszéljük a mindenféle dolgainkat. Tanácsokat adunk egymásnak, véleményeztetjük az aktuális partnereket vagy jelölteket, és persze sokkoljuk a jónépet azzal, hogy mindezt teljes természetességgel tesszük, mint ahogy más az időjárásról beszél. Mindig tudjuk, hogy ki hallgatózik. Mindig. :D

Ha ez mind megvolt, akkor elmegyünk shoppongolni, és aszerint nézzük az emberáradatot, hogy ki mit csinálna velük. Ő úgy szanál, hogy elpicsázná vagy nem. Szadista a lelkem, mi más járna a fejében folyton :D Én pedig úgy, hogy megbasznám vagy hagynám, hogy megbasszon, vagy egyik sem. Érdekes eszmecsere, meg kell hagyni. :D

Na de nem ezt akarom elmesélni, ez teljesen természetes dolog, mondhatni mindennapos. :D

Nyitva volt a tánccipő bolt. Régóta készültem már elmenni, mert a szívszerelmem egy picit nagy, így nem tudok benne elég stabilan járni. Tudniillik nem érzem benne a talajt, a lábam a levegőben van, és a fellegekben járás nem pont ugyanez a kategória. Nem kellett kétszer kérni, hogy ugorjunk be.
Az ilyen helyeken profi balettáncosok dolgoznak, ez a honlapjukon is ki van emelve, így tudnak tanácsot adni, ha segítségre van szüksége a kedves vevőnek. Állt is a pultban 3 lány, akik azonnal a segítségünkre siettek. (Zárójelben megjegyzem, nem vagyok éppen egy átlagos vásárló egy ilyen helyen, ez első látásra is teljesen egyértelmű.)
Elkezdtem magyarázni, hogy van nekem egy csizmám, amiben nem ér le a lábujjam, és kellene egy szilikon párna, olyan, ami a balettcipőkbe való, hogy stabilan tudjak járni. Látszott, hogy teljes homály amit beszélek, nem értik, mit akarok. Kézzel lábbal magyaráztam, akkor se. Na jó, B terv. Telefon elő és felmutattam a képet. Azt, ami a profilképem is. Megállt a világ, nem forgott tovább a Föld, a teljes döbbenet és megrökönyödés ült ki a 3 arcra. Az egyik lány fel is kiáltott, hogy te jó Isten, mi ez? A legtermészetesebb módon válaszoltam, hogy balett csizma, mi más? Azt a lányt többet nem láttuk, eltűnt egy ajtó mögött, és talán soha nem jön ki többet. A másik gyorsan odalépett egy másik vásárlóhoz, neki kezdett segíteni elég látványosan. A harmadik kitartott. Ő tűnt a legvagányabbnak közülük, még tetoválás is volt a karján. Állta a sarat tisztességgel, becsültem is érte. Előszedte a kellékeket, megmutatta, elmagyarázta hogyan kell használni, méretet választott. Tényleg egy tündér volt, amit innen is köszönök neki. Terveztem, hogy kérek majd tanácsot is tőlük, hogy hogyan nyújtsak, hogy szépen tudjak majd járni, de inkább nem tettem. Majd keresek a neten gyakorlatokat a spicchez. Nem akartam az ő határain is átgázolni. Fizettem, megköszöntem, távoztunk.

Sejtettem, hogy nem mindennapi a kérésem, hogy meglepő lesz a csizmám, de ennyire? Remélem hamar feldolgozzák a lányok a látottakat.

És még egyszer köszönöm a segítséget, eskü, hogy most nem a megbotránkoztatás volt a célom! De valahogy mégis mindig sikerül...