Álmodoztam...

Ha már a 'dom neccben' kérdés felmerült, ma duplázok.
Ezt is régen írtam. Mintha ezer éve lett volna...

Ahogy belépsz az ajtón már látom, hogy játékos kedvedben vagy. Nem, nem a szokásos módon. Ez most más. Felmész az emeletre és végignézed a gardróbom. Kiveszed a fekete-fehét tengerészruhámat. Pántos, szűk, végig gombos, combközépig érő nyári ruha. Aztán előveszel egy fehér neccruhát és egy balerína cipőt. Fehérneműt nem húzhatok, de két karláncot engedélyezel, aztán magamra hagysz, hogy nyugodtan öltözhessek. Gyorsan belebújok a kiválasztott darabokba. Felteszem az elmaradhatatlan medálos karláncomat, a másik kezemre pedig feltekerek egy fekete selyemkötelet. Ha már tengerészruha, hát legyek stílusos. :-) Nem bírok magammal, felcsatolom a medálos bokaláncot is. Minden lépésemnél csilingel, a láncok hangjára emlékeztet. Tudom, hogy nem lesz kifogásod ellene. Hajamban már eddig is ott volt a hálós hajdíszem, a sminkem is kifogástalan. Indulhatok.
Ahogy lépkedek lefelé a lépcsőn, azonnal észreveszed a csilingelő bokaláncot. Jót nevetsz az engedetlenségemen. Nem is én lennék, ha tökéletesen szót fogadnék, igaz? :-) A lépcső alján végignézel. Elégedett vagy a látvánnyal, valami mégis hiányzik. A zsebedből előhúzod a nyakörvemet. Vékony, fehér, finom darab. Olyan Nórás. Imádom. Már tartom is a nyakam, hogy felcsatolhasd. Diszkrét, de kivirít a fekete ruháimból, ezért mégjobban szeretem. Mindenkinek azonnal megakad rajta a tekintete. Kézen fogsz és kivezetsz. Beülünk az autóba és elindulunk Pécsre.
Hallgatom ahogy mesélsz, de csak félig tudok figyelni. Kezed a combomon, ujjaid szórakozottan zongoráznak a necc mintáján. Követed a szálakat fel-le a lábamon. Megőrít. Csak most nézlek meg jobban. Rajtad is necc van. Testszínű. Nem feltűnő, de ha valaki megnéz, látja. Magamban előre mosolygok a sok csodálkozó tekinteten. Szeretem, ha megnéznek minket együtt. Elgondolkodnak rajta, hogy vajon honnan szöktünk. :-) De nem érdekel. Nézzenek csak. Tiéd vagyok és Te az enyém.
Beviszel a belvárosba. Gyönyörű napsütéses idő van. Nem tudom mi a terved, van e egyáltalán, de nem is izgat. Csak Veled akarok lenni. Kisegítesz az autóból, és felcsatolod a pórázt a nyakörvemre. Eszemben sincs ellenkezni, hiszen ezzel csak azt mutatod, hogy Hozzád tartozom. Sétálgatunk, fecsegek, mesélem a történeteimet, megmutatom a kedvenc helyeimet. Eleinte még figyelem, hogy kik néznek meg minket, aztán már azt sem. Csak mi vagyunk. Együtt a mi kis külön világunkban.
Leülünk ebédelni egy étterem teraszára. Még mindig haragszol amiért nem eszem rendesen, ezért rám parancsolsz, hogy egyek. Legalább akkor, ha velem vagy.
De nem úszom meg ilyen könnyen! Jár a bünti a sok elmulasztott étkezésért. A desszert után a kezembe csúsztatsz néhány csipeszt. Fel kell tennem őket, és majd otthon Te leveszed. Viszont nem indulunk haza azonnal. Tudod, hogy utálok vásárolni, és az ajándékokkal is hadilábon állok. Elmegyünk az Initusba. Választanom kell valamit. Minél tovább ellenkezem, minél nehezebben választok, annál tovább lesznek fent a csipeszek. Nincs mese, fel kell adnom a büszkeségem és el kell fogadnom az ajándékod. Tudom, nem válogathatok sokáig, mert a hazaút még 30 perc. Ha nem akarok nagyon szenvedni, akkor ki kell mondanom, hogy mit szeretnék és miért. Nehéz ez nekem, de megadom magam. Megint. Mindig eléred amit akarsz. :-) Régóta szeretnék gésa-golyót, hát választok egy szép, ezüstszínű darabot. Látod, hogy mennyire örülök neki, el sem tudnám titkolni. Kapva kapsz a lehetőségen, és elküldesz, hogy tegyem fel az új szerzeményem. Igazad van, így sokkal élvezetesebb lesz az út hazáig...