Challenge

Én mindig megbocsátottam mindenkinek, ha jól emlékszem.
Bennem nincs harag.

Ha volt is, csak nagyon rövid ideig.

🙂💖

Vidamabb oldal. A fater is szerette a piat, a dihanyt pedig imadta. Fenykoraban 3 doboz naponta. 70 fele mar sokat rezzegettem. Megunhatta mert azt mondta: Fiam fol mar nem all, ne igyak, ne dohanyozzak? Akkor minek eljek?

Köszönöm! 🙂
Viszont kívánok én is Neked kitartást, türelmet és erőt!

Nem csodalom.

Mindenről IS tudtunk beszélni, csak arról hallgatott, hogy mit is vár el.
Mind a kettőnknek ez volt az első BDSM-nek nevezhető kapcsolata, talán ez is baj volt, nem tudom. Én is követtem el hibákat, viszont az, hogy ő végig úgy tett, mintha minden rendben lenne és úgy váltunk el azon a szombaton, hogy este találkozunk, de ő hétfő délutánig nem reagált az üzenetre, a telefont nem vette fel, na, az kicsit mellbevágott.

Anyukámnak is volt gondja az alkohollal,akkor kezdett inni,amikor kiderült,hogy talán pár hónapom van hátra.Aztán szerencsére megbeszéltük,hogyha bármi történik,és én elmegyek ,az unokáknak nagy szükségük lesz a mamára.Jól kisírtuk magunkat,és utána nem ivott,egészen két évvel ezelőttig.Akkor róla derült ki,hogy megtámadta a halálos kór...a mostohapapám egy ideig nem szólt,de aztán észrevettem,hogy valami nincs rendben,telefonon hívtam,és akkor elmondta,természetesen anyukám nem hallotta.Elmentem hozzájuk,és megkérdeztem,hogy mi a baj...persze nem akart beszélni,és akkor mondtam neki,ha meg akar halni ,akkor tegye,és akkor nem lesz ott imádott unokája esküvőjén,ami azon a nyáron volt. Látta hogy komolyan mondom...és látta a haragom. Naponta átmentem,és a műtét után is.Szerencsére ma is tünetmentes,és boldogan várja a dédunokát.
Ezt csak azért írtam le,hogy valami ok mindig van,hogy az italhoz nyúljanak...ez egy szélmalom harc. Anyu jelenleg nem iszik,de ez bármilyen érzelmi sokk megváltoztathatja.
Kívánok sok türelmet,kitartást neked.

Azzal nincs baj ha tud sirni, de nem nagyon akar, ez benne van a "genjeinkben".

Nalad az volt a gond az en latasmodomban, hogy kettotoket erinto fontos kerdesbol kihagyot. Az ok mindegy, ez kozonseges szemetseg.

Nem csak itt az. Kb minden társkeresőn olyanok vannak, akik évek óta görgetik maguk előtt ugyanazt a szart. Vagy még ki sem léptek a rossz kapcsolatból, amiben már rég nincs szeretet, intimitás, csak lusták vagy gyávák változtatni, ehelyett a neten koldulnak egy kis figyelmet.
Rengeteg olyan férfivel beszéltem az évek során, aki így él és a kérdésre, hogy miért nem változtat, nem igazán tudott elfogadható magyarázatot adni.
Bár nem értem, de sajnálom őket.

Az utóbbi kb.15-16 évben, Anyum életében megjelentek a káros szenvedélyek.
Sokáig csatáztunk...haragudtam, dühös voltam... Nem(?) értette, mi a gond(om) azzal, hogy alkohollal és/vagy gyógyszerrel próbálja "kikapcsolódni" a napi mókuskerék után (Apum az ő pártját fogta (ő világéletében elkortyolgatta a magáét. Ezért IS "állt" inkább Anyum mellett)).
Közben azért volt a részéről minden: hitegetés, igérgetés...(de persze nem változott semmi). Aztán már nem is vette fel, ha szóvá tettem.

Az utóbbi 1-2 évben, inkább már "csak" szánalmat érzek, düh/harag helyett.

Egyebekben, nem vagyok haragtartó.

Korábban, ha valaki "tudatosan" ártott -pláne olyan módon, amiről tudhatta, hogy az mennyire nem esik jól-, nemigen maradtam adósa.
Manapság ez már kevésbé jellemző... Többnyire inkább ráhagyom az illetőre.

ezért kellene, hogy az ember először magában/magával legyen egész, kerek
aztán társulhat a másikhoz
csak így lehet "ép" kapcsolat

ezen az oldalon ez különösen aktuális

A legtöbb ember képtelen erre a lezárásra, sőt, azt hiszi, hogy nincs is baj vele, ő teljesen jól van és kész egy új kapcsolatra. Aztán persze az új partnerére projektálja a régi kapcsolatában elszenvedett sérelmeket és nem érti, hogy miért nem működik az sem.

❤️😘

Tudom, Varnyú. Mondjuk az étkezés része nem olyan vészes, mert van miből fogynom. 😃

Azért az durva, hogy milyen okosakat tudok mondani azoknak, akik hasonló helyzetben vannak, mint én voltam akkor és milyen dühös voltam a múltkor is a barátnőmre, mert nem hallgatott rám, de az már nem számít, hogy én se hallgatok ilyenkor senkire. 😃
Olyan könnyű azt mondani magunkról, hogy dominánsak vagyunk, pedig érzelmek tekintetében senmmiben sem különbözünk a többi embertől. Nekünk ugyanúgy fáj, mint bárkinek és ugyanazokat a hülyeségeket követjük el mi is.

ezek bírnak úgy működni, hogy az emberek adják tovább
éri valami sérelem, és olyannak adja tovább, aki nem érdemli
ez nagyon sok szinten jelen van
hogy oldalhomogén legyek, a pixie-s ismerkedésekkor is :)
jó az ilyeneket lezárni

igen, sok ilyet tanulunk :(

közben eszembe jutott, én mit nem bocsátottam meg
nem tudom, hogy megköszönjem neked, vagy ponthogy dühöngjek (nem volt rossz, hogy ezer éve nem jutott eszembe :D)
szóval, mikor a rendelkezést az életem felett, a döntést elveszik abszolút rám tartozó információk elhallgatása folytán
ez íyg még egész jól is hangzik, dehát az átverést/hazudozást eufemizáltam
hogy ha tudtam volna az igazat, lehet, nem élem másként az életem, de az legalább az én döntésem lett volna, és nem az a balsejtelmes, tisztázatlan izé, mikor tudod, hogy nincsenek rendben a dolgok, de még magadat basztatod, hogy de hogy lehetsz ilyen bizalmatlan-gyanakvó...

Nem szeretem ha manipulálni akarnak.
Mindig a rosszabb válasz érkezik rá.

Akkor is ha "finom női módszerekkel"teszik.

Ráadásként ha a férfinak Te tetszettél meg, miért gondolod hogy arra vágyik megváltozz...

Ha viszont ezt szeretné, nem rád vágyik.

Oh, igaz, elfeejtettem, hogy mindent (is) frappánsul oldasz meg. :)

nagyon kedvellek Téged, Delila. de ezt igen butuskán csináltad. a kapcsolatban való változásodat is, mert senki miatt nem szabad megerőszakolnunk önmagunkat, de az utána lévő napokat is elcseszted. nincs olyan pasi a Földön, aki megérné, h akár egy étkezést is hanyagoljon miatta az ember :)

Egészségedre!

Lökött! 😃

Csak ne többet, mint én😀 Nálam viszonylag ritkán törik el a mécses....

Nincs ilyen gondom. Férfi vagyok de tudok beszélni az érzéseimről.
Most például azt érzem hogy kell egy sör.

És figyelmes is vagyok, mert a másik érzést elhallgatom... :-D

Nem haragudtam meg, mert magam is erre a következtetésre jutottam azóta. Nagyon kemény tudok lenni saját magammal is és mindig abból indulok ki, hogy én rontottam el valamit. Vele azt, hogy rosszul mértem fel az igényeit, ő pedig nem mondta, hogy baj van, ehelyett sunnyogott és végül gerinctelen módon lelépett. Ó, hogy mennyire elegen van az érzelmi analfabéta emberekből, akik nem mernek, tudnak beszélni az érzéseikről! És külön haragszom erre az idióta magyar macsókultúrára, ami arra tanítja a fiúgyerekeket, hogy nekik nem is lehetnek érzéseik, mert egy férfi mindig erős. Egy frászt az, de nem meri mutatni a gyengeségét, mert erre trenírozzák pici korától. Pedig semmi baj sincs azzal, ha egy férfi is tud sírni.

Akkor azt hittem, hogy erre van szüksége. Most már nem tenném meg senkiért.

Elnézést, ha félreérthető, nem hibáztatni akarlak, csak mint tényt közöltem.
(Talán nem a legfinomabb módon. )

És el is árultad hol hibáztál.
Megváltoztál a kedvéért. Orbitális hiba.
Ezzel pont azt a Nőt tüntetted el akivel összejött.

Most mondjam, hogy 2 napig nem ettem, nem aludtam? Főleg mikor rájöttem, hogy már az az indok, amivel elment tőlem szombat délelőtt, annak ellenére, hogy úgy volt, hogy együtt töltjük a hétvégét, is hazugság volt?
És 2 nap után felhívott és telefonon akart szakítani? Az egyik barátnőm azt mondta, hogy nem akart szembenézni a fájdalmammal. Bullshit, nem az én fájdalmamtól félt, egyszerűen nem volt benne ennyi gerinc.
Mentem keresztül szarságokon életem során, de nagyon kevés ember bántott meg ennyire és okozott ekkora csalódást. Nem érdemeltem ezt, mert ő pont egy fájdalmas szakításon volt túl, mikor összejöttünk és én az együtt töltött idő alatt azon voltam, hogy feledtessem vele a másik nő által okozott sérelmeket. Vattába csomagoltam a szavaimat, én, akit általában a szókimondás jellemez, azért, hogy ne érezze, hogy csöbörből vödörbe került. Megerőszakoltam magam, hogy az ő érzékenységét ne sértsem meg. Soha többé! És én hosszú idő után nyitottam újra és ő volt az első, akit ennyire beengedtem az intim szférámba, ő pedig egyszerűen letojta az én érzéseimet. Csoda, hogy sokáig még a Facebook jelszavam is egy átok volt rá? 😃
Még mindig dühít, pedig ez egy több, mint 2 éves történet.

És igen, ha úgy alakul, és megdugom a barátnőt, akkor elmondom azt is.
Eddig kétszer alakult úgy, elsőnél bosszú, másodiknál játék volt.

Roppant szemét vagyok a kövérítős ruha ügyében.
Előre szólok minden nőmnek hogy ha ilyen kérdéssel a sarokba szorítanak, akkor a kellemetlenebb válasz érkezik.
Akkor is ha egyébként nem kövérít.

Ez a büntetés.

szerintem azért megér egy átgondolást
ahogy az is, hogy ki mikor miben bírja el az őszinteséget
(ami nem jelenti azt, hogy ha nem bírja el, hazudni kell)

Kétlem hogy egy férfi azért tagadná le a barátnő megdugását, hogy megóvja nője lelki világát. Ez csak duma. :-D


Az meg hogy azért hazudná vékonynak nőjét hogy saját magát védje?
Sok olyan férfit ismersz aki ilyen mélyre süllyedne?

igen, ez a bizonytalanságos és tisztázatlan cucc nagyon ütős tud lenni
kicsinálja az embert

Az egyetlen, amit nem tudok megbocsátani, legyen bármilyen erős is a szerelem, a hazugság. Ha hülyének néznek, ha sunnyognak, ha érzem, hogy valami baj van, de nem tudom biztosan. Semmit sem gyűlőlök jobban, mint a bizonytalanság és a tisztázatlan helyzetek. A biztos rossz tudása is jobb a hamis reménynél. Arra, aki legutóbb ezt csinálta velem, nem azért haragudtam még nagyon sokáig, mert szakított velem, hanem azért, ahogy megtette.
Hogy 2 napra eltűnt egy szó nélkül és letojta, hogy milyen nyomorultul érzem magam, mert nem tudom, hogy mit várjak, mire számítsak.

te írtál egy felosztást
szerintem mindkét eshetőségnél fordítva is megállja a helyét

Melyik esetben?

melyik esetben kit is védett?
simán lehet fordítva :)

Faek egyszeru az eletem, ahogy latom sokakhoz kepest. Hozzam kozelallo lenyeges dologban nem vagott at, ha megis, akkor nem tudok rola.

Az biztos ha egyszer valakinel megerzem a cselezest, onnet jokora tavolsagot teszek. Haraggal kettos viszonyom van, ha kicseszik velem valaki akkor kitoltom rajta ha tudom, ha keves vagyok hozza, akkor beletorodok, hogy ez van. :)

Ez természetes.
De nm mindegy miért teszi.
Azért hogy megóvjon valamitől -lásd: "kövérnek látszom ebben a ruhában? Neeem, dehogyis!", vagy azért hogy mentse saját magát: "nem, dehogy dugtam meg a barátnődet"....

Nincs olyan ember, aki ne hazudna...

Kunsági legény vagyok, a keményfejű fajtából, de már 22 éve nagyvárosi.
Ez annyit takar hogy a nagyváros megtanított szinte bármit megbocsátani, de amit mégsem, azt a kunsági vér soha nem is fogja megbocsátani.
Ami megbocsáthatatlan, az a hazugság, az adott szó megszegése.
Úgy tapasztaltam hogy ez sosem egyszeri eset, aki megteszi, bármennyire is megbánja, meg fogja tenni újra.
Nincs értelme megbocsátani.

ez tök jó
és alapvetően nem csak vallom, de így is élek
de van, amikor nem lehet/tudja az ember elhagyni
akkor meg kimondottan kell foglalkozni az okokkal
mert nyomorítja nem csak a múltat, a jelent, de láthatóan a jövő se tud tőle függetlenné válni (kísért -a hogy szokták mondani)

Én igyekszem minden megbocsájtani és nem azért, hogy a másik félnek jó legyen, hanem azért hogy az ÉN lelkem gyógyulni tudjon.

de 33 év után is fel-felnyílik
nem is ritkán
lehet, mégis kellene kezdeni vele valamit

:****

Miertet sose keress, csak megoldast!:****

🙂🙂🙂

Erről beszélek,szerintem békülj meg önmagaddal,ne cipelj köveket a hátizsákodban fel a hegyre,hacsak nem edzésnek szánod,inkább dobd ki őket a hegy lábánál.
Tudom,ez nem könnyű,ugyanakkor,hidd el,nagyon megéri!! :)

Néha azért előtör belőlem a miértek sorozata,de együtt kell élni a múlttal,ezért bekötöttem a hátizsákom,és próbálok ritkán belenézni.

A fene tudja,nálam ez úgy működik,hogy megbocsájtok,így nincs feszkó,sem köztünk,sem magamban,de legközelebb próbálom kerülni azokat a helyzeteket,amik problémához vezetnének.

Marianne,Igen ez érthető,és vissza gondolva,nekem is van egy olyan dolog,amit nehezen bocsájtottam meg magamnak (egy tartozást jogi úton akartam érvényesíteni,a jól bevált nyers erő helyett és persze nem sikerült),de a véleményem az,hogy jobb magammal jóban lennem,mert elég hosszú távra össze vagyunk zárva. :)

Van amit nem lehet,azt sem bocsátom meg magamnak,hogy 16 évesen nem tettem feljelentést azok ellen akik bántottak,a mai eszemmel megtettem volna,sok minden másképp alakul az életemben.

megbocsájtok, de nem felejtek
ez lehet rosszabb egy nem megbocsátásnál :)
meg a haragtartásnak egy fajtája
össze tudnak ezek kavarodni rendesen :)

Én nem vagyok haragtartó,nem fogom mérgezni maga ilyen dolgokkal,ezért megbocsájtok,túllépek,de sosem felejtek.

Volt, hogy én is haragudtam anyumra miért van mellette.
Érdekes ez...én már 4-5 évesen gyűlöltem apámat, ösztönösen.
Soha nem bántott fizikailag (anyumat is csak egyszer de akkor nekimentem kamaszként).
Mikor anyum haldokolt megkért, hogy segítsek apámnak majd "utána". Összeszorított fogakkal de megtettem mert ezt kérte. Bár ne tettem volna.
Huhh..egy pszichiáter hónapokig dolgozna ezen, azt hiszem..:/

Anyat nem ertettem, miert huzta olyan sokaig a valast... Minel 'felnottebb' vagyok, annal inkabb nem.
Azt mondta, mert egyedul egy gyerekkel nehez... Talan eppen ezert nem hezitaltam harommal egyedul maradni... mindennek van oka.

Nem vagyok haragtartó, mert az az én életem mérgezné meg. Két ember van/volt az életemben, akire tartósan képes voltam haragudni.
Az egyik az apám, aki gyenge volt és nem tudott lemondani az alkoholról, ezzel tönkretéve az életünk...elváltak. Mikor megszületett a fiam és meglátogattam tudtam elengedni a rosszat, mert annyira megsajnáltam, ahogy egyedül, leromlott állapotban tengette az életét...
A másik az exem, akinek a lelkem is odaadtam, majd azt összetörve elhagyott...ezt megbocsátottam, de azt sosem, hogy a fiát is elhagyta. Ő az egyetlen, akinek ezért ma sem tudok.

nem volt olyan. még annak is meg tudok bocsátani, aki igazából se kutyám, se macskám. azoknak meg főleg, akiket valamikor szerettem, vagy szeretek (nem csak pasikra értendő)

egyetlen komoly ellenségem volt az életemben, de már vele is mindent lerendeztem: önmagam :)

(most olvastam, hogy vannak országok, ahol gyermekükről lemondó szülőknek, ill. olyanoknak, akik úgy nőttek fel, hogy nem a vér szerinti szüleik nevelték őket, tartanak összejöveteleket, nem az "összeillő" pároknak, hanem olyanoknak, akiknél csak ez a probléma közös - tehát x gyerek meg y szülő -... a tanulmány szerint mindkél félnek nagyon jót tesz.. hoyg valahogy elrendezze ezt a kérdést)

Én anyámnak nem tudok megbocsátani.Sokáig gyűlöltem,de most már semmit nem érzek iránta,semleges.

csak egy másik oldala az éremnek (annyiféle sors van), én azt nem nagyon tudom megbocsátani/elfogadni apámnak, hogy miért anyámmal élte le az életét

valamiért (pontosan tényleg nem tudom az okát) most rákattantam a családi pszichoörökség témára, azaz, mi mindent hozunk a családunkból, és ez hogyan hat ránk, hogyan befolyásolja (talán jobb szó: meghatározza) az életünket
vannak döbbenések
(ha gondolod, tudok könyveket ajánlani.. minden életkorban jó.. én rengeteget tanultam... már csak a megvalósítás része lenen jó, ha jól működne)

baszki, ez a passzív-agresszív viselkedés :)
kuncsorogtál a lájkunkért, aztán meg most jön ez
:)

én is hasonlóan működöm
számtalan megértés, újratervezés van
(ami nálam azért is működhet, mert nekem/szerintem nem az a legfontosabb, mit követ el a másik, hanem, hogy hogy viselkedik utána)
de ha elszakad valami, akkor elszakad, elvágólagosan vége
és nem azért, emrt eldöntöm, nem tudom másképpen, akkor vége és kész

nehéz, mert nálam ez a megbocsátás nem létező dolog
megbocsátani lehet azt, ha valaki a lábadra lép vagy hasonlók
a komolyabb dolgokkal max. megtanul az ember együtt élni, beépíti a rendszerébe, megérti a másikat, halványul, árnyalódik - de olyan, hogy megbocsátás... az mi a fene komolyabb helyzetekben? (megbocsátom, hogy szétbasztad az életemet? hmmm? max. továbblépek, megértem benne az én részem és hasonlók)

Hát, nekem a legrázósabb az életemben az exmenyasszonyom volt, akinek sikerült egy meseszép történetet hihetetlenül ocsmányul zárnia. Azt hittem, sosem bocsájtom meg neki hogy, és ahogy megcsalt.

Aztán nem is a szeretet, nem a fília vagy az agapé, szerinten pusztán az idő tette lényegtelenné ezt. Csak elfogadtam, hogy bármilyen méltatlan is, az élet megy tovább.

Igen Lieb..mert normális esetben fel kellene nézni apánkra..

A régi első nagy exnek sose bocsátottam meg, kimaxolta a naivságom. Nem fejtem ki hosszú sztori...

Ha a szerelemtol tagabban nezem magam, akkor is hasonlo a kep. Szereto csaladban nottem. Viszont csak par embert engedtem kozel magamhoz. Ket baratot, akikkel maig baratok vagyunk, nem volt mit megbocsajtani.

Az ex, de meg a rovidebb baratnoi kapcsolataimra is all, siman nem mukodtek, voltak harcok, de semmi extra. Az exszel meg is maradt kapcsolat a bizalom, segites szinten, oda-vissza.

A nejemnel ez pontosan ugyanigy van az exszet illetoen. Hogy mennyire igy ime egy tan nem mindennapi tortenes.

Az elso randinkra mindegyikunket az exszek fuvaroztak el autoval, es este ertunk jottek. :)

3 apas tortenet... ennyire belenk tudnak gazolni?

Ha egy komoly választ kellene írnom én is ezt írnám.
Apámnak.
Aztán meghalt. Rengeteget gondolkoztam. Megbocsátani én se tudtam aztán a hamvait mégis édesanyám mellé raktam, mert akármilyen rongy ember volt ők ketten anyum rövid élete alatt nagyon szerették egymást.

😜😜😜

Én apámnak nem tudtam soha megbocsátani..szerelem gyerek lévén engem tagadott meg,hogy nem vagyok az ö gyereke...aztán ahogy cseperedtem tett dolgokat..pl,,fegyverrel állította falhoz imádott nagyszüleimet,hogy elvigyen..később sem változott,fiatal felnőttként is zsarolni próbált.Kívántam a halálát,és úgy is halt meg ,ahogy akartam...az út szélén,mert elütötte egy kamion.A temetésére sem mentem el,és a mai napig nem tudok jó érzéssel rágondolni,még a halála után is gyűlölöm.Kemény ez a szó.de sajnos ezen nem tudok változtatni.

Sose bocsájtom meg, hogy annyian lájkoltátok a tegnapi blogom.
Ja, de. :D

Nekem van az az elképesztően rossz tuladonságom, h ha vki kikerül a szívemből, vagy nagyon megharagszom, akkor nincs visszaút, onnantól levegőnek nézem.
Általában az exekkel, de úgy nagyjából mindenkivel jóban vagyok. Alapból közvetlen, kommunikatív a személyiségem és nem vagyok konfliktuskerülő, így a problémákat megoldom. Ezért is zavar eznagyon, h nem tudok megbocsátani. Kb 4 ember van, akivel soha többé. Bár tudnám ezt másképp látni ...

Mindig megigérte, hogy jön, de vagy órákat késett és alig volt rám ideje, vagy el sem jött... Mindig vártam hétről hétre, aztán már csak havonta... A születésnapomra táviratot kaptam tőle, mert felhivni sem volt már képes.
Évekig nem beszéltem vele, de történtek dolgok, amik miatt szükségünk lett a másikra, nem tudom sikerult-e megbocsatanom neki, majdnem 10 éve, hogy meghalt, de a száma még mindig benne van a telefonomban.

Jó reggelt!
Nincs energiám haragot tartani, ha haragudnék is, a megbocsátáshoz nem kell sem szerelem, sem szeretet, nekem elég a másik megértése, ha az sincs, akkor marad az elfogadás.

Konkrét dolog nem volt, nem tudom, hogy lenn-e egyáltalán. Maga a szál ami összeköt bennünk úgy tűnik kizárja ezt.

Kezdetben sokat veszekedtünk azt mondtuk örök harag, szétmentünk, de ennek egyetlen oka volt, az a szál. Mindketten keményfejűek vagyunk, és minden kis semmiségen borzalmasan megbántódtunk, megsértődtünk egymásra. Ez ismeretlen valami volt számunkra, soha senki nem tudta ezt az érzést, ezt az esztelen viselkedést kihozni belőlünk. Végül igazából nem volt mit megbocsájtani, a külön töltött hónapok alatt rádöbbentünk, külön nem megy, hát újra összecuccoltunk.