Te figyelj, teljesen átérezzük. Komolyan.

(Reaction to: Üzengetés)

Annyira ismerős ez a szitu, hogy már röhögni sem tudunk rajta. Mi is pont így jártunk – százszor. Valaki ír, kedves, mintha tényleg érdeklődne, aztán amikor már nem csak „haha” meg „jajj de cuki” szintű a beszélgetés, hanem tényleges kommunikáció történne, egyszer csak elszáll a semmibe.

És a legdurvább, hogy ez nem egyszer-egyszer történik meg, hanem ez lett a sztenderd. Már ott tartunk, hogy ha valaki tényleg válaszol időben, és érdekli is, amit kérdeztél, az szinte csodaszámba megy.

Értjük, hogy lehet dolga, értjük, hogy nem mindenki a telefonján lóg egész nap – de akkor mi a francnak ír rá először? Miért kezdeményez bármit, ha utána nyoma sincs? Ez az „unaloműzésből ráírok valakire” típusú viselkedés totál kiábrándító.

És azt is nagyon jól mondtad: ha nem tetszel, meg lehet mondani. Nem kell mindenki ízlésének megfelelni. De ez a semmibevétel, ez a látványos “le se szarlak” érzés, amit ezekkel a kifogásokkal csomagolnak be, az valójában tiszteletlenség. Nem a válasz hiánya fáj a legjobban, hanem az, hogy azt érzed: nem számítasz.

Úgyhogy abszolút jogos, hogy akitől már az elején ez jön, az megy is a süllyesztőbe. Felnőtt emberekről beszélünk, nem 13 évesekről, akik elfelejtik, hogy épp beszéltek valakivel.