BDSM, szerelem, érzések, meg a többi

A tapasztalataim miatt egy kicsit furcsának érzem magam. Talán ahhoz tudnám hasonlítani a dolgot, mint mikor az új szülők azt tapasztalják, hogy az ő gyerekük folyton üvölt, nem mosolyog szépen a kamerába, hogy fel lehessen tenni a képét a fészbúkra, nem mond vicces, gyerekszáj típusú beszólásokat, hanem jobbára csak nyáladzik vagy lehányja őket, és a szülőknek meg arra sincs idejük, hogy átöltözzenek, nem hogy rendet rakjanak vagy mondjuk szexeljenek. Eközben pedig úgy látják, mások idilli családban élnek, a kisbaba angyal, anyu kipihent, apu munka után boldogan tér haza és az utolsó kanálig minden a helyén van, mindenki elégedett, sőt kielégült és senki sincs lehányva… Talán egy kicsit eltértem a tárgytól, ami azért vicces, mert még rá sem tértem. Bocsi.

Szóval többé-kevésbé általános nézet, (hogy Micimackó mint minden medve, szereti a mééhéézet… Bocs. Megint.)

Tehát sokszor mondják az emberek, hogy a BDSM csak bizalmi alapon működhet és csak és kizárólag szerelemből. És akkor itt van az én életem, amiben olyan szerelmes vagyok, hogy az mindent felülír. Itt találtunk egymásra, tehát minden teljesen tökéletes, előre elrendeltetett a hibátlan, nagykönyvben megírt BDSM.

Igazából megvan minden, amit feltételként szokás sorolni, van szerelem, van bizalom, van intimitás, néha mégis sírva kötök ki az ágyba kucorodva Ő pedig csalódott, feszült, tehetetlen és nincs kielégülés meg elégedettség.
Sokszor démonként lebeg felettünk a múltam, hogy valakinek, akit nem szerettem, alig ismertem, a teljes nevét sem tudtam, mindent megtettem és még többet, és ha akkor nem ér véget, ki tudja, hol tartanék mára.

Az igazság, az én igazságom az, hogy a BDSM sokkal könnyebb mindenféle kötöttség nélkül. ÉS működik is. Egyszerű megalázkodni valaki előtt, aki nem érdekel, akit talán nem is látsz többé, aki csak annyit lát belőled, ami a szexben, a BDSM-ben vagy. Működik, hiszen ma is izgalomba jövök évekkel ezelőtti kalandok emlékétől. A bizalom annyira szubjektív dolog, hogy nem lehet objektív feltétele a működőképes BDSM-nek. Csupán arra jó, hogy azt mondhassam magamnak, megbízom ebben az emberben, azt tehet velem, amit akar. Aztán ha rosszul alakul, akkor azt mondhatom magamnak megrendülten, hogy „de hát én bíztam benne”. Az én bizalmamtól senki nem lesz jobb vagy felelősségteljesebb ember.

A szerelem meg, mint a BDSM előfeltétele, számomra abszurd. Akkor is, ha a szerelem kialakulásának részét képezte az is, hogy ismertek voltak előtte a vágyaim. Nem izgatóak a szavak, az alázás, a bárminemű fájdalom okozása valakitől, akit az életemnél is jobban szeretek. HA egészen őszinte akarok lenni, azt akarom, hogy mindig Nyuszibogárkásmézespuszedlinek (tetszés szerint behelyettesíthető) hívjon, és ne faszszopó kurvának, még akkor is, ha a harmadik élvezése után is megpróbálom leszopni, csak hogy érezhessem a kemény, eres, lüktető húsát a számban, ahogy nyáltól sikamlósan csúszkál az ajkaim között, ahogy rátapasztom a nyelvem és érzem minden rezdülését és … Bocsi. Megint.

És ott az a dilemma, amikor van egy vágya, egy kérése, amit nem akarok. Tudja, hogy egy vadidegennek már megtettem, vagy megtettem volna, és nem érti, hogy akkor neki, a szerelememnek miért nem tudom megtenni, miért nem tudok hozni egy kis áldozatot.

Egy idegen, vagy pár havonta látott szexpartner alkalmi kívánságát sokkal egyszerűbb teljesíteni szó nélkül, alázatosan, hiszen soha nem látod többé vagy csak ritkán. De ha együtt élsz, együtt lélegzel, együtt gondolsz és együtt szeretsz valakivel, akkor hogy mondasz nemet, legközelebb? Vagy ha nem mondasz nemet többé, hogy fogod életed végéig azt csinálni, amit nem akarsz úgy, hogy közben nem utálhatod meg emiatt, mert nem egy vadidegen, akire rávetítheted a frusztrációd, megutálhatod és lecserélheted egy másik idegenre. Vagy hogy oldod meg, hogy egyszer mehet a dolog, másszor meg nem? Milyen logika alapján? Az BDSM még egyáltalán?

Én úgy látom, a szerelem bekavar a BDSM-nek, és így jut el oda az ember lánya, hogy azt mondja, számára fűszer a BDSM, még ha egykor életformaként tekintett is rá. És azt sem tudja eldönteni, hogy ez baj-e egyáltalán, mert közben így is tök boldog.

És hasonló a helyzet az intimitással is. Amikor Mokkacukrosmackófül (szintén behelyettesíthető) meg te ölelkeztek, a legmélyebb gondolataitokat és érzéseiteket suttogva egymás fülébe, ő meg durva szexuális utalást tesz, az jobban fáj, mint egy dupla öklözés szárazon.

Szóval, én úgy látom, hogy a sima, pusztán szexuális jellegű BDSM kapcsolat a legkönnyebb. Egyszerű. Sima ügy. ÉS tök működőképes.

A kapcsolaton belüli BDSM számomra haladó szint. Mindent máshogy kell csinálni, ha jó eredményt akarsz. De azért nem kell nagyon aggódni értem (tudom én, hogy nem is aggódott senki, csak vicceltem). Hiszen tegnap olyan orbitálisan kurvafasza BDSM szexet nyomtam életem szerelmével, hogy az már önmagában megalapozza, hogy bárki joggal utáljon.

Szóval.. összességében.. csak dicsekedni akartam.