Tabuk és dominánsok

Ha már mindenki, akkor én is. Úgyis pont aktuális.

Nem állítok tabukat. – mondom én.
Hazug! Idióta! Akarat nélküli báb! Önpusztító! – hörögnek ők.

Helyesbítenék. Nem én állítom a tabukat.
Volt, amikor állítottam. De az csak illúzió volt. Eltiporták. Kegyetlenül. Innen tudom, hogy a tabu semmit sem ért. Mert mikor ott térdelsz a földön meztelenül, remegve, kiszolgáltatva, fizikai és pszichológiai nyomás alatt, - és itt szeretném megjegyezni, hogy ez nem a domináns fél hibája, hiszen 50-50%-ban vagy felelős, hogy odamentél – akkor az ostoba kis tabuid szétporladnak, mint te magad.
És utólag belegondolva csak nevetek magamon, hogy korlátot akartam szabni a Domnak, megparancsolni, hogy mit ne tegyen. Egészen szükségszerűnek tűnik, hogy ezért meglakoltam.
Az álláspontom az, hogy a Domé a tabuállítás joga. Hogy ebben hol van a biztosíték a biztonságomra? Sehol. De mikor tabuim voltak sem volt, csak én azt hittem.
Viszont határozottan állíthatom, hogy sokkal jobb érzés nem a tabuban hinni, hanem a Férfiban. Hinni abban, hogy minden félelmedet, fájdalmadat, ízlésedet figyelembe véve fog határokat szabni kettőtöknek. Tudván, hogy mindent megtehet, mégis tisztelve a szubját. Jaj, ezek a domináns Férfiak… :)