Lokális szélsőérték

"Egy differenciálható f(x) függvény f'(x) deriváltfüggvénye egy adott pontban az f(x) függvényhez az adott pontban húzható érintő meredekségét (iránytangensét) adja. Egy differenciálható függvény jellemzését a derivált függvény a következő szempontok vizsgálatánál segíti: A függvény menete. A függvény szélsőértéke (szélsőértékei)."

Mindannyian rendelkezünk egyfajta természetesen adódó látómezővel: a tapasztalataink sajátok, ahogyan az ebből levont következtetések is. Kell egyfajta nyitottság ahhoz, hogy az ember megértse, és elfogadja mások tapasztalatait. Nem empátiáról beszélek, megértésről. Nem vagyok vak, de halvány elképzelésem van arról, milyen lehet vaknak lenni. Nem saját tapasztalatból, mások által leírt, elmondott élmények feldolgozásából, megértéséből.

Ha a mágnes északi oldala lennék, akkor meg lennék róla győződve, hogy nem létezik más északi oldal, hiszen senki nem jön hozzám közel, a saját tapasztalásom szerint a szűk látómezőmben ilyen dolog nem is létezik. Persze kellő intelligenciával és nyitottsággal lehet hogy képes lennék megérteni, hogy csak azért, mert valamit olyan szinten taszítok, hogy esze ágában sincs közel jönni hozzám, attól az még létezik. Ez itt egy tisztán megjelenő lokális minimum.

Tele van az internet azzal, hogy mekkora probléma az, hogy a férfiak (főleg a fiatalabb korosztály) nincs kapcsolatban, és nem is akar abban lenni. Kapcsolatszervezők panaszkodnak arról, hogy a jelen tendencia szerint a férfiak egy jelentős része feladta még a próbálkozást is a kapcsolat építésére. Pontosan azért, mert a férfiak részéről egy kapcsolat jelentős mennyiségű kompromisszumot igényel, és ezek az emberek inkább vannak egyedül, mint egy nem jól működő kapcsolatban.

Ez az a pont, ahol az embernek képesnek kellene lennie elvonatkoztatni a saját tapasztalataitól, és megérteni, elfogadni a többség véleményét, érzését. A legnagyobb válási aránnyal a leszbikus kapcsolatok rendelkeznek, követi őket a heteroszexuális kapcsolatok, és a homoszexuális férfiak közötti kapcsolatok rendelkeznek a legalacsonyabb rátával. Ez nem vélemény, ez tény, statisztikai tény.

Én három+másfél éven kívül egész felnőtt életemben kapcsolatban voltam, számomra életidegen a gondolat, hogy egyedül jobb lenne. Nem szükségem van rá, nem függök tőle, számomra egyértelműen jobb kapcsolatban lenni, mégis képes vagyok megérteni, elfogadni, hogy mások számára nem ez a helyzet.

Abból, amit te a blogban leírtál, teljesen egyértelmű, hogy számodra a férfiak jelentős része annyira elfogadhatatlan, hogy a létezésüket is kétségbe vonod. Nem az első alkalom, amikor blogban, kommentben kinyilvánítod a férfiak iránt érzett gyűlöletedet, és megvetésedet. Egyesek szerint ez nem csak elfogadható, egyenesen helyes is.

Nem érdekel, és nem számít, hogy milyen személyes tapasztalataid vannak. Anekdotikus érvelés, nekem is van számos rossz tapasztalatom nőkkel, mégis egészében véve imádom a női nemet. Minden egyes nő és férfi (meg a köztes/meg nem határozott elemek) tiszta lappal indulnak, kollektív bűnök nélkül, egyfajta indulótőkeként az emberi mivoltukkal kiérdemelt tisztelettel, és amíg ezt el nem tékozolják, ennek megfelelően kezelem őket.

Nemtől, bőrszíntől, szexuális irányultságtól, identitástól, hajszíntől, testsúlytól függetlenül.

Remélem nem veszed zokon, de úgy érzem, hogy te mostanra eljátszottad már az indulótőkédet nálam. A mások létezésének tagadása, identitásának kétségbe vonása az az a szintje az intoleranciának, amit nem vagyok hajlandó tovább tolerálni szó nélkül. Nem abban a reményben írtam le ezt, hogy kiindulópontja lehetne egy konstruktív beszélgetésnek, mert szerintem erre nem vagy képes, legalábbis azok alapján amiket eddig tőled olvastam.

További szép, lehetőleg férfimentes napot, hetet, életet kívánok neked. Nem a te érdekedben.