Egy lélegzetvételnyi idővel tovább ülök mellette az autóban, pedig már ki kellene szállnom. De fejben-lélekben épp rendezem soraim. "Vissza a valóságba" mondom halkan, inkább magamnak, mint neki. Erre, mintha teljesen egyértelmű lenne, teszi fel a kérdést: "Miért, ez nem a valóság?"
És igaza van. Már ez is a valóságom.
Már nem csak a jól nevelt, magát kereső lányból lett, ambiciózus, kertvárosi életet élő nő a valóságom. Hanem megismertem a mocskos, a könyörgő, a mohó énemet. Megismertem és megengedtem neki, hogy a valóságom része legyen.
És... azt hiszem kezdem nagyon megszeretni.
Comments (2)