Örök kedvencből idézetek

Blogs » Blog - Lillith » Örök kedvencből idézetek
2018. 03. 13. 14:45 | Appeared: 1478x
"Kifesti az arcát, csak azért, hogy elrejtse. A szeme, akár a víz mélye. Egy gésának nem lehetnek vágyai, egy gésának nem lehetnek érzései. A gésa a lebegő világ művésze. Táncol, énekel, szórakoztat. Megtesz bármit, amit kérsz. A többit homály fedi. A többi titok."

"Előző estén gondolkodtam el azon, mi lesz, ha az elnök életem végéig nem vesz tudomást arról, milyen szerepet játszik az életemben. Másnap reggel alaposan átnéztem a kalendáriumomat, hátha találok benne valami utalást arra, hogy az életem nem fog céltalanul eltelni. (...) Amikor a lenyugvó nap fényében hazafelé tartottam, majdnem elgázolt egy katonai teherautó. Ekkor kerültem életemben legközelebb a halálhoz. Amikor másnap reggel megnéztem a kalendáriumomat, kiderült, az veszélyesnek mondta a Patkány irányába való haladást, márpedig a bolt éppen abban az irányban feküdt. Engem csakis az elnökkel kapcsolatos jelek érdekeltek, és ez a figyelmeztetés elkerülte a figyelmemet. Ebből rájöttem arra, milyen veszélyes, ha csak az foglalkoztat bennünket, ami hiányzik. Emiatt ilyesféle kérdésekre nem keresünk választ: Mi lesz, ha életem végéig egy olyan férfi foglalkoztat, aki sohase fog közeledni hozzám? Milyen elviselhetetlen lesz akkor a gondolat, hogy azért, mert örökké csak az elnök foglalkoztatott, sohasem éreztem az ételek jó ízét, nem láttam igazán azokat a szép helyeket, ahol jártam. Ha viszont kivetem őt a gondolataimból, vajon nem lesz-e nagyon sivár az életem? Akkor biztosan olyan leszek, mint az a táncos, aki gyermekkora óta gyakorol egy táncot, amit sohasem fog előadni."

"Nem szabad boldogságot várnunk, azt nem lehet kiérdemelni. De ha az élet úgy hozza, az véletlen ajándék és nem tarthat örökké."

"Mi más titkos világot alkotunk. Helyet, mely csak szépséggel van tele. A gésa szó művészt jelent, és hogy gésa légy, azt jelenti, hogy olyannak kell látszanod, mint egy mozgásban lévő művészi alkotás. Haláltusa és szépség számunkra összefonódtak. A lábad fáj, ujjaid véreznek, még ülni és aludni is fájdalmas. Nem nevezheted magad igazi gésának, míg egyetlen pillantásoddal meg nem állítasz egy férfit."

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.