Megtaposlak búcsúzóul

Nyomot hagyni annyit jelen mint, nem engedni elmúlni a pillanatot. Őrizni akarom, ketrecebe zárni. Mikor a testedre nézel látni fogod, hogy tényleg valóság volt a kedd esti bódulat. Azt óhajtom, hogy veled legyek akkor is ha távol vagy tőlem. Visszaszédülsz hozzám a pillanatban mikor még fáj a testeden a túl gyorsan múló billog.

-Gyere még mielőtt hazamész megtaposlak. Feküdj hanyatt a padlóra.

Mindig meglep mennyire valódi ez a szolga, nem láttam még kiesni a szerepéből. Nem botlott meg egyszersem a nyelve és tegezett volna le. Pedig olyan szívesen megbüntetném érte. Négykézláb közlekedik a lábam mellett, és lesi minden parancsom. Szánalmas egy szolgalelkű csicska. Birkatürelme van, az orgazmusok megtagadásához. Ritkán könyörög, de akkor nyomorult módra.

 Ahogy, alázom csak lelkesebb, ez annyira izgat benne. Minél durvább vagyok vele, ez annál alantasabb és annál mélyebbre csúszik szolgai mivoltijába. Engem pedig így emel magasba így nő köztünk egyre a távolság. Pezseg a vérem a hatalomtól és a diadal elveszi az eszem, mikor a lábaim elött a földön hever. Várja, hogy megtapossam mert erre való, ez a végzete. A csókokkal borított praclijaimra felhúzom a kedvenc fekete csizmám. A térdemig ér és olyan szépen ráfeszül az erős vádlimra. Az orra kocka ilyen klasszikus időtálló a designja. Az első találkozásunkkor is ez volt rajtam hiába volt rekkenő hőség. Kopogott az aszfalton miközben melletted karöltve sétáltam. Most ugyanennek a talpát torom az arcodba.

-Nyald szépen tisztára.

Felfordul tőled a gyomrom ahogy a nyelvedet élvezettem hosszan végig húzod rajta. A kosz pedig pereg a szádban. Hallom szinte ahogy a porszemek csikorognak a fogaid között. Visszataszító bele gondolni mennyi mindent megteszel és pont erre áll fel a lábaid közti dudorod. Hadd érezzem át, hogy ez most van, hadd lássam, ahogy a legcsicskább vagy, akit valaha láttam. Cipőt tisztára nyalni, hát erre születtél a világra.

Csizmácska orra a férfiasságod birizgálja. Húzódozol és sziszegsz.

- Rusnya egy kis pöfeteg farkad van.

A csizma talpa végigfekszik a kemény hímtagon. Élvezettel ránehezedek és hangosan fel nyögők. Kevés dolog izgat fel jobban, mint mikor egy szolgának a férfiasságát kínozhatom meg, Azt hiszi férfinak mondhatja magát mert ez kinőt rajra, de markomban elfér az egész és mikor rászorítok átjár a szédület, amitől szinte megrészegülök.

Te pedig csak ott fekszel... kiszolgáltatott szolga. Nőként van hatalmam feletted, legyőztelek és a talpam alatt a helyes. Tudod, hogy a nők a felsőbbrendűbbek és boldoggá teszlek azzal, hogy bálványoddá emelhetsz. Nyomokat hagyok rajtad, hogy emlékezz arra, hogy a tulajdonom vagy. Hozzám köt a fájdalmad. Mert a fájdalom momentuma nagyságrendekkel jobb, mint az érzések nélküli pillanatok nyomorult fásultsága. A mellkasodra lépek és rád eresztem a súlyomat. A cipősarkát mélyen beléd fúrom és mint egy csikket úgy nyomlak el. Bent tartod a levegőt és tűrőd a gyötrődést. A fájdalom véleményem szerint a legerősebb kötél két lélek között. A szerelem csak absztrakt képzelgés, értelmetlen és nem létező. De a fájdalom, az valódi a maga puritán kegyetlen mivoltában. Nagyon jól viseled, de el-el torzul az arcod. Mosolyra húzódik a szám és arra késztet, hogy szavakkal korbácsoljalak tovább.

- Gyenge kis szardarab vagy.

Majd megint rád lépek és újabb nyomot hagyok. Azt mondtad értem lennél olyan lukas, mint az ementáli sajt. Hát most megkapok, amit áhítottál. Abbahagyom a kínzásod es közel hajolok megszemlélni a testeden díszelgő műalkotásokat.

-Állj fel.

Mélyen a szemedbe nézek. Összekapcsolódom a tekinteted mélységével. A válladig érek még így a magas sarkokon tipegve is. Kinyitom a számát és a válladba harapok. Felnyögsz és eresztelek. Ott díszeleg a fogsorom lenyomata rajtad és tudom, hogy ez jó néhány napra veled marad. Nézem a csizmasarok mintákat, ahogy díszelegnek a hasadon. Nyomot hagyok benned és rajtad. Ezt viheted magaddal emlékbe és így válsz birtokommá hozzám láncolt kutyává.

A legutálatosabb benned mikor az ajtóhoz kísérlek és elmész tőlem. Megmondom, hogy takarodj és Te mosolyogva teljesíted ezt a parancsot is.

Az asztalon hagyom napokig a nyakörved és a poharad, amiből a pisimet kortyoltad buzgóm. Felhajtottad, mint valami vágyott mennyei nektárt.

Mikor az asztal körül járok, gyakran van, hogy megállok, végig simítom bőr felületét és újra élem a pillanat elillant szépségét. Türelmetlenül megint kívánom minden momentumát átélni a játékainknak. Az emlék oltalmába burkolódzom és egy lopott pillanatra elszökök a valóság forgatagából. Oda, ahol én valóban én vagyok, az úrnőd és te a talpalattvaló pondrócskám.

„Tűz körül Egy leány szenderül.

A legény azt kérdezi:

Mondd, hogy, hogy kell szeretni?

 Ugye nem viszel el most mindent,

Amit a szívem őriz rég?

Amíg a démonaimtól féltem,

Nem volt, akit elhinnék.

Tudom, máshogy látom, milyen az élet,

De pont ettől lesz szép!

A napon olvad a jég.”