Pondrócska- bárki talpalávalója

“Minden csepp vér a testemben érted sóvárog... “

Ha végre sikerül elaludnom akkor rólad álmodok, felébredek és abban reménykedem, hogy meg sem történt. Azt kívánom, hogy bárcsak ne találkoztunk volna soha. Olyan vagy, mint egy kígyómarás a lelkemen, ami lüktet és könnyek között felsikítok a fájdalmam fogságában.

Annyira bátor voltál, annyira más, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Azt mondtad megtehetek veled bármit és először el sem hittem. De te mégis a legalázatosabb pondrócska voltál. Nem tudom elfelejteni, ahogy mindenki elött nyilvánosan egy parkban négykézlábra ereszkedtél előttem. Csak, hogy legyen hova leülnöm és felvennem a csizmám. Boldogan huppantam rád és úgy éreztem mintha, a hátad a becses kis királynői székem lenne.

Csak az enyém ....

Valami különleges...

A trónról szemlélve úgy éreztem, hogy a mindenség hever előttem. Pedig csak te térdeltél megalázottan nyaldosva a lábfejem. Mégis úgy éreztem mikor a mellkasodon ültem a talpaim a nyakadnak nyomva, hogy Te vagy a minden, amire mindig vágytam... Azt mondtad én vagyok számodra a legfontosabb és hogy csak rám tudsz gondolni. Én hülye meg elhittem... De aztán elárult a kígyó és a szívembe mart. Mindenki kurvája voltál és bárki talpnyalója. Egy igazi szánalmas hűtlen szolga...

Elküldtelek de valahogy mégis velem maradtál ... Fortyog bennem a düh, hogy lehetek ennyire naiv?! Még most is reménykedem, hogy nem hagyod ennyiben. Mikor kilépek a lakásból mindig félszemmel kereslek. Fürkészi a szemem, hogy hátha megpillantalak.

Talán a sarkon....

Talán a parkban a padon....

Talán a parkolódban....

Talán majd a lépcsőházban...

Talán majd a küszöbömön...

De nem vagy egyik helyen sem.

Semmi kétség....

Nem is jelentettem neked annyit, hogy itt legyél. De pondrócska csak annyit mondtál, hogy sajnálod az meg nekem bőven nem elég.