"Te poli vagy, nem?" ... 2.0

Etikus nem-monogámia alapvető feltétele, hogy minden fél tudtával és beleegyezésével történhet bármi. Ez az alap.

Ha kicsit jobban ízlelgetem a szavakat, azért van ennek egy másik része is.

Vajon mennyire számít beleegyezésnek, ha az x partner ezt csupán abbéli félelmében teszi, nehogy elveszítse a másikat?

Vajon mennyire beilleszthető ez a dolog egy D/s-be, ahol a szubot arra kondicionálta a másik fél (sőt, általában mindig, mindenki), hogy a domináns akarata és vágya csak a mérvadó?

Vajon mennyire etikus a dolog, ha az egyik fél - dominanciája és tévedhetetlensége teljes tudatában - úgy építi maga köré a kapcsolódásokat, hogy magasról és nagy ívben tojik arra, hogy a többiekre jut-e majd elég ideje a 24 órából?

Állítólag etikátlan másról írni blogot, így nem is tenném, ezek csak kérdések az éjszakában.

Van, aki ilyentájt önvizsgálatot tart. Én is megteszem, de nem azért, mert szilveszter van, hanem csak pont most szükséges az életemben.

S hogy a fenti kérdések mögött lévő életek és helyzetek miért idegesítenek fel indokolatlanul, látszólag értelmetlenül? Mert engem nem érintenek, a számomra fontos személyt nem érintik.

Mert valami hasonlót én is átéltem. Egy "etikus" nem-monogám kapcsolódásban anno... csak nem ismertem fel. :)

Dr. Nyuszifül anno megmondta nem mindegy, hogy a szabadidejéből szán rám, vagy szabaddá tesz időt számomra/számunkra. Ezt azóta is imádom, imádtam, de nem is értettem teljesen, miért.

Most értem.

A nincsből nem lehet szabaddá tenni. Csak mondom.

BÚÉK!

Csók,

Lilith