Az árvácskákról

Ma árvácskákat ültettem. Tegnap vettem őket. Egy általam kedvelt kereskedés rakta ki a fészbukra, hogy milyen sokféle és gyönyörű árvácskájuk van. És hirtelen tudtam, hogy nekem kell. Mind másféle, mind különleges, mind ragyogó.

Soha nem értettem, miért vásárol valaki efféle virágot. Hiszen mindössze két évig él! Olyan rövid idő. Szeretgeti az ember, esővizet gyűjt neki, és hiába minden, meghal a második évben.

Ennyi a szavatossága. Ennyi az élete.

Ezért sosem akartam árvácskát.

De közben meg arra is gondolok, egyre többször, hogy milyen sok mégis két év.

Milyen jó lett volna, ha nem két évig, csak legalább egy fél évig elhiszem a mesét.

Sokan írnak nekem annak ellenére, hogy kifejezetten dark és antiszociális az adatlapom érdeklődve, hogy vajon keresek? Van, akinek ordít, hogy igen, mások bizonytalanok.

Igen, keresek. Magamnak is nehéz bevallani, hogy igen, hiányzik valami.

És ha addig kitart, amíg az árvácskáim, akkor az kurva sok idő.

Nemsokára 40 leszek. Úgyhogy közelít az idő, mikor már kapaszkodva megyek a lépcsőn és a teraszról azt leskelem, ki vár a buszra. De addig még keresek. Csak annyira szeretném imádni, mint az árvácskáimat. És csak tartson addig.