Születésnapi merengés

38 éves lettem, immár 20 éve vagyok nagykorú. Halvány képek bevillannak a 20 évvel ezelőtti szülinapomról, de nagyrészt már a feledés homályába veszett. Pedig egész gyerekkoromban arra vártam. Utáltam gyerek lenni, nagyon. Nem szoptam be azt a kamut, amit a felnőttek toltak, hogy a felnőtteknek ilyen meg olyan nehéz. Aztán felnőtt lettem és igazam lett. Igen, nyilván vannak az embernek kötelességei, de ha ezektől eltekintünk minden döntést magunk hozunk meg. Márpedig én mindig tudtam jó döntéseket hozni, sosem bántam meg az életem alakulását nagyban befolyásoló elhatározásaimat, mert az élet végül mindig igazolta őket. Igazolt engem. Minden nagyképűség nélkül állítom, hogy már gyerekkoromban is sokkal jobban láttam a dolgokat a legtöbb felnőttnél. Aztán később felnőttként is, amikor néha már veszekedésbe torkolló vitákat folytattam a családommal a végén akkor is mindig engem igazolt az élet. Persze nyilván szerencsés is vagyok, mert a családi genetikának hála egészséges vagyok és azért az élethez sokszor kell némi szerencse is és nekem ez is megvan. De azért a vasakaratom az tényleg kellett. Mert bár felnőtként amennyiben nem szeged meg a törvényt és eljársz a munkahelyedre, hogy legyen pénzed kb. tényleg azt csinálsz, amit akarsz. Akkor fekszel le és azzal, akivel akarsz, még akkor is, ha férjnél vagy, Magyarországon nem jár kövezés érte. Akkor és oda mész, amikor és ahova csak kedved van. Csak hát mindig akad az ember környezetében egy-két olyan személy, aki ezért kritizálja. Na ehhez kell a keménység, hogy ne hagyd, hogy mások befolyásolják a döntéseidet. Nem mások normái, hanem a saját elképzeléseid szerint kell élni. Én ebben nagyon jó vagyok. Tudok magasról szarni mások véleményére és ezt nyíltan meg is mondom nekik. Már az anyósom is leszállt rólam. Feladta, mert rájött, hogy bármennyire nem tetszik neki én akkor is mindig azt teszem, ami nekem tetszik. Pl. nem főzök. Szinte soha. Miért? Mert utálok főzni és időigényes. Egy évben egyszer karácsony körül szoktam, mert olyankor egy kicsit lelassulunk és akkor van időm és kedvem, de amúgy nem. Én amúgy sem nagyon eszem, vigyáznom kell a vonalaimra, ami nem könnyű, pedig mozgok is sokat.

Persze sok a munka meg a stressz és ez kifacsar olykor, plusz mivel utálok kupiban élni sajnos a házimunka is elvesz az időmből, de ezt leszámítva a saját kényem kedvem szerint élek. Hogy tökéletes vagyok-e? Nem, nem vagyok az, mert a kollektivista önzetlenség teljes mértékben hiányzik belőlem. De legalább cserébe, akiket szeretek, azokat igazán szeretem. Nem én vagyok a legönzetlenebb anyuci a földön, aki minden percét a gyerekére áldozza, de amit adok, azt mindig teljes szívemből adom (nem csinálom azt az önfeláldozó mártírkodást, amit sok nő, hogy utána ezzel zsarolja érzelmileg a környezetét) és a gyerekem szeretve van az apja és az anyja által is nagyon és ez már most sokkal több, mint amit én gyerekkoromban megkaptam. Nem, nem vádolom azzal a szüleimet, hogy egyáltalán nem szerettek, de nem voltam elég fontos az életükben és nem kaptam meg gyerekként a szükséges mennyiségű szeretetet. Ezért egy nagyon nagy szeretethiánnyal indult az életem, ami űrt nem tudom, hogy valaha be fog-e tudni tölteni, az a szeretet, amit felnőttként kapok életem szereplőitől és ami nem kevés, de nekem nem mindig elég. Sokszor többre vágyom. Mindenkinek éreznie kell azt, hogy valaki számára ő a világmindenség közepe. Sosem volt hiányom kapcsolatban, most sem vagyok egyedül sőt, ami a kapcsolatokat illeti még több is jut nekem belőle, mint egy átlag nőnek. De soha egy férfitől sem kaptam meg azokat a dolgokat, amikre belül annyira vágytam. A nagy romantikus gesztust. Amikor virágot küld a munkahelyedre. Vagy amikor úgy van, hogy ez csak egy szimpla randi lesz, de ő meglep és elvisz valami különleges helyre. Amikor azt érzed, hogy tényleg csak rád gondol és kitöltöd szinte minden gondolatát. Lehet persze, hogy ez a nagy autonómiámnak is a következménye. A férjem szerint engem ne lehet meglepni mert nekem csak az jó, amit én találok ki. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szerelmeim nem szerettek. (Bár egy esetben azért vannak kétségeim, de annak már lassan két éve vége és még fogok agyalni a megfejtésen, hogy mi is volt az.) Inkább csak arról van szó, hogy nem úgy szerettek. Nem azokkal a gesztusokkal, amikre én ott és akkor nagyon vágytam. Nem mondom, hogy soha nem voltak jó ötleteik, de sokszor voltam csalódott. Emlékszem, amikor még eléggé szerelmes voltam a férjembe és már mindenkinek megkérték kb. a kezét a társaságból és az volt a vágyam, hogy majd az évfordulós vacsin megteszi, de még két évet húzta a dolgot, akkor meg már nem volt annyira nagy cucc, meg meglepetés sem. Meg tudnék még példákat sorolni az életemből. Plusz lássuk be a férfiak rémesen lusták. Szeretnek persze, de hogy erőfeszítéseket tegyenek a kedvedért, na azt már nem nagyon szokták. De a nagyobb gond inkább a meg nem értés. Ez kb. olyan mint, hogy minden évben érdekes könyveket veszel valakinek karácsonyra, aki utál olvasni, mert te nagyon szeretsz és valójában te szeretnél érdekes könyveket kapni. Persze te meg illatgyertyák kapsz, amit te utálsz, de a másik meg azt szeretett volna kapni, ezért megvette neked. Így vagyunk a kapcsolatokkal is. Mindenki a maga módján szeret és nem úgy ahogy a másik vágyik rá.

Persze ezt a hibát én is elkövetem, de azért igyekszem amikor csak erőmből telik olyan módon is kifejezni a szeretetem a másik felé, ahogy ő igényli. Azt hiszem az irányomban ezt már kevesebben teszik meg. Itt a szülinapom. Sorban kapom az üzeneteket. Még nem válaszoltam. Nem tartom nagyra az üzeneteket, aki ismer és szeret tudja, hogy nem írásra vágyom. A messenger boldog szülinapot bőven elég egy volt kollégától, aki kedvel, de kevés és elszomorító egy családtagtól. De mindegy már nem magyarázom nekik. Tudják, hogy én szóban szeretek kommunikálni ezért az a kedves gesztus, ha felhívnak telefonon. Ezt ma eddig csak az apám bírta teljesíteni, igaz mivel már tegnap személyesen felköszöntött most csak azért hívott, hogy megkérdezze mikor jöjjön át segíteni levágni a fenyőfa aljából. Kedves gesztus ez jól esett. Sok hibát követett el gyerekkoromban és nagyon nehéz természetű ember, de jelenleg az apám azon szűk körébe tartozik az életem szereplőinek, akire tényleg számíthatok. Az anyám meg a húgom lerendezett egy messenger üzenettel. Egy ideje már én is ezt teszem velük, mert már nincs kedvem magyarázni. Majd valamikor később megköszönöm és tolok valami kedves emojit mellé. Már nem magyarázom, hogy bajom van és mi. Elfáradtam ebben. A nő ilyen. Amíg szeret addig vitázik. Aztán egy napon már nem vitázik. Na akkor tudhatod, hogy már nem érdekled.

Viszont az én drága kislányom csodás volt reggel. Még csak öt éves és mégis emlékezett rá, hogy ma szülinapom van. Ez nagyon jól esett még akkor is, ha tegnap beszéltek róla az apjával és segített nekem ajándékot választani. Ő a szemem fénye. A saját szülinapját is mindig úgy szereti, annyira várja, de másokéra is odafigyel már most. Ez nekem sokat jelent, mert ebben olyan vagyok mint Lily a How I met your mother-ben. Nagyon szeretem, amikor szülinapom van. Ilyenkor mindig gondolkodok, átélem az idő múlását. Igen, én is félek az öregedéstől és néha rossz érzés, hogy az elmúlás felé tartunk, de mégis ez akkor is az én napom. Csak az enyém. Kicsit szomorúan indul a reggelem, de majd feldobom. Meghallgatom a kedvenc szülinapi dalaimat. Megrendelem vacsira a Mexikóit és hazahozom. Aztán mivel nekem van szülinapom rádumálom a gyereket, hogy este azt a Disney mesét nézzük, amit én szeretek. Bár a Macskafogó is szóba jöhetne, mert az a kedvenc mesém, de most valamiért a Hercules-re vágyom. Jó lesz a tegnapi Oroszlánkirály után, amin egy csomót sírtam. Hogy jó életem van-e? Mindent egybevetve igen. Nem tökéletes, de a tökéletes nem létezik. Hogy jó kedvem van-e? Még nem egészen, de mindent megteszek, hogy az legyen, mert megvan mindenem, amiről a legtöbben csak álmodnak és ma van a 38. születésnapom egészséges vagyok, van egy gyönyörű és egészséges kislányom, egy szép kényelmes otthonom és egy rém stresszes, de jó munkám és a kedvenc éttermemből elhozott vacsorát fogom fogyasztani, miközben a feldíszített karácsonyfánkat fogom nézegetni. Ez az év legjobb időszaka.