Egy kiállítás képei V.
Blogs »
Blog - Lheureux »
Egy kiállítás képei V.
Tekintet: https://i.imgur.com/8rdn26G.png
A világban lévő dolgok közül az arc az egyetlen, amely nem pusztán dolog. Legalábbis abban az értelemben nem az, hogy nem része maradéktalanul ennek a világnak, hogy van benne valami, amit nem lehetséges tárgyiasítani. Mikor egy arcra nézek, ez az arc is lát engem: az arcbőr mögött már egy másik világ, a másik ember belső világa kezdődik, ahova be nem leshetek. Egy arcot meg tudok érinteni, de egy tekintetet soha.
Ezért van, hogy az arc mindig kifejez valamit, mond valamit erről a belső, kifürkészhetetlen univerzumról. Így az arc talán az, amelyik minden testrész közül a leghasonlatosabb a lélekhez. És nem tudom, ezért van vagy sem, de tény: a szépség számomra világéletemben az arc szépségét jelentette; ha egy szép nőre gondolok, arcának finomsága jelenik meg először előttem.
Persze, ez a szépség nem egyszerűen vagy okvetlen szimmetria vagy hibátlanság. Ellenkezőleg: a szépségét sokszor éppen a kicsit meghökkentő, oda nem illő vagy eltúlzott részletek adják. Ahogyan, természetesen, az is igaz, hogy ez az észlelet olykor egészen megváltozik, akár az ellentétébe csap át: egy nő, akiben pár éve még semmi különöset, figyelemreméltót nem vettem észre, egyszerre csak lélegzetelállítóan szépnek tűnik fel. És még csak azt sem tudnám megmondani: vajon én vagy ő volt-e az, aki ennyire megváltozott ez idő alatt.
Azt viszont könnyen meg tudom mondani, hogy melyek azok a vonások, amik szépségessé tesznek számomra egy női arcot: a szelídség, a szemérem, a türelem, a gyöngédség, az áldozatkészség kifejezőjegyei; a nőiesség tipikus esszenciái. Márpedig ezek a tulajdonságok kivétel nélkül szöges ellentétben állnak groteszk fantáziáim nőalakjainak jellemvonásaival. Az erőszakosság, a kéjvágy, a kapzsiság, a kegyetlenség, az önhittség kifejeződése talán, bizonyos helyzetekben, szexuális izgalmat képes ébreszteni bennem – de sohasem lennék képes szépnek látni egy ilyen arcot.
A világban lévő dolgok közül az arc az egyetlen, amely nem pusztán dolog. Legalábbis abban az értelemben nem az, hogy nem része maradéktalanul ennek a világnak, hogy van benne valami, amit nem lehetséges tárgyiasítani. Mikor egy arcra nézek, ez az arc is lát engem: az arcbőr mögött már egy másik világ, a másik ember belső világa kezdődik, ahova be nem leshetek. Egy arcot meg tudok érinteni, de egy tekintetet soha.
Ezért van, hogy az arc mindig kifejez valamit, mond valamit erről a belső, kifürkészhetetlen univerzumról. Így az arc talán az, amelyik minden testrész közül a leghasonlatosabb a lélekhez. És nem tudom, ezért van vagy sem, de tény: a szépség számomra világéletemben az arc szépségét jelentette; ha egy szép nőre gondolok, arcának finomsága jelenik meg először előttem.
Persze, ez a szépség nem egyszerűen vagy okvetlen szimmetria vagy hibátlanság. Ellenkezőleg: a szépségét sokszor éppen a kicsit meghökkentő, oda nem illő vagy eltúlzott részletek adják. Ahogyan, természetesen, az is igaz, hogy ez az észlelet olykor egészen megváltozik, akár az ellentétébe csap át: egy nő, akiben pár éve még semmi különöset, figyelemreméltót nem vettem észre, egyszerre csak lélegzetelállítóan szépnek tűnik fel. És még csak azt sem tudnám megmondani: vajon én vagy ő volt-e az, aki ennyire megváltozott ez idő alatt.
Azt viszont könnyen meg tudom mondani, hogy melyek azok a vonások, amik szépségessé tesznek számomra egy női arcot: a szelídség, a szemérem, a türelem, a gyöngédség, az áldozatkészség kifejezőjegyei; a nőiesség tipikus esszenciái. Márpedig ezek a tulajdonságok kivétel nélkül szöges ellentétben állnak groteszk fantáziáim nőalakjainak jellemvonásaival. Az erőszakosság, a kéjvágy, a kapzsiság, a kegyetlenség, az önhittség kifejeződése talán, bizonyos helyzetekben, szexuális izgalmat képes ébreszteni bennem – de sohasem lennék képes szépnek látni egy ilyen arcot.
Comments (0)