Egy kiállítás képei II.
Blogs »
Blog - Lheureux »
Egy kiállítás képei II.
Komolyság: https://x3vid.com/images/57/614/Cartoons_Femdom_art_4_4502109-16.jpg
Van valami nyilvánvaló gyerekesség a kor hangulatában. Trendi nagyon fiatalosnak látszani, semmit sem venni túlságosan komolyan, csak játszani és élvezni az életet. Mintha lenne valami közmegegyezés, amely szerint az emberi élet legboldogabb része a gyerekkor, és így érdemes azt a lehető legtovább prolongálni.
Ízlés kérdése, hogy kinek mennyire tetszik mindez. Az viszont biztos, hogy a komolytalanság is lemondással jár: a túlságosan laza ember sohasem tehet szert bizonyos tapasztalatokra. Márpedig ezek a tapasztalatok mással nem pótolhatóak. Hiszen játszani, persze, sok mindennel lehet, de mégiscsak van valami egészen lényeges különbség valóság és játék között. Egyebek között a következmények tekintetében is.
Talán épp emiatt tűnik szokatlannak e rajz. Egy olyan helyzetet ábrázol, amely manapság különösen ritka: két komolyan eltökélt ember méltóságteljes, ünnepi pillanatát. A döntésnek, amit a férfi meghozott, és amit most aláírásával hitelesít, nyilvánvalóan hatalmas jelentősége van. Ez nem is lehet más, mint a teljes lemondás vagyonáról és szabadságáról. Sorsa ezentúl már a nő kezében van.
Az a fajta aszimmetrikus viszony, ami világ életemben szenvedélyesen foglalkoztatott, aligha képzelhető el más keretek között. Valódi hatalmat csak az tud gyakorolni a másik felett, akinek ehhez a rendelkezésére állnak a szükséges eszközök. Egy ilyen kapcsolat, úgy gondolom, csak házasságon belül lehetséges; de legalábbis egy olyan szerződés hatálya alatt, amely garantálja, hogy a nő minden körülmények között képes maradéktalanul érvényesíteni az akaratát.
Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a férfi – amikor belép ebbe a kapcsolatba - lemond a szabadságáról. Hasonlattal élve: pénzt az ember azért gyűjt, hogy aztán feláldozhassa valamire, ami sokkal fontosabb, mint maga a pénz. Éppígy: ez a férfi ezzel az ünnepélyes tettel lemond a szabadságáról, valami sokkal nagyobb jóért cserébe. Ez a jó, a – nemcsak képletesen fölébe tornyosuló – nő szolgálata. Tökéletesen eltalált a testtartás és arckifejezések is: a férfi görnyedt, lesüti a szemét; a nő magabiztos, sugárzó és megbabonázóan szép.
Fogalmam sincs, hogy lehet-e folytatása e képnek, hogy meddig működhetne a valóságban egy ilyen kapcsolat. Könnyen meglehet, hogy csak nagyon rövid ideig: a férfi hamar beleunna a szolgálat kényelmetlenségébe, ahogyan a nőből is nemsokára előbújna a nőiességtől elválaszthatatlan gyengédség és alárendelődésre való hajlam. Könnyen meglehet, hogy a valóságot az ember csak a fantáziáiban állíthatja a feje tetejére – és talán jól is van ez így.
Ezek a belátások azonban cseppet sem gyengítik a rajz hipnotikus erejét. Megfoghatatlan és elmondhatatlan, hogy mi az, ami vonzó ebben a képtelen, groteszk világban. De legyőzhetetlen ez a magnetizmus.
Van valami nyilvánvaló gyerekesség a kor hangulatában. Trendi nagyon fiatalosnak látszani, semmit sem venni túlságosan komolyan, csak játszani és élvezni az életet. Mintha lenne valami közmegegyezés, amely szerint az emberi élet legboldogabb része a gyerekkor, és így érdemes azt a lehető legtovább prolongálni.
Ízlés kérdése, hogy kinek mennyire tetszik mindez. Az viszont biztos, hogy a komolytalanság is lemondással jár: a túlságosan laza ember sohasem tehet szert bizonyos tapasztalatokra. Márpedig ezek a tapasztalatok mással nem pótolhatóak. Hiszen játszani, persze, sok mindennel lehet, de mégiscsak van valami egészen lényeges különbség valóság és játék között. Egyebek között a következmények tekintetében is.
Talán épp emiatt tűnik szokatlannak e rajz. Egy olyan helyzetet ábrázol, amely manapság különösen ritka: két komolyan eltökélt ember méltóságteljes, ünnepi pillanatát. A döntésnek, amit a férfi meghozott, és amit most aláírásával hitelesít, nyilvánvalóan hatalmas jelentősége van. Ez nem is lehet más, mint a teljes lemondás vagyonáról és szabadságáról. Sorsa ezentúl már a nő kezében van.
Az a fajta aszimmetrikus viszony, ami világ életemben szenvedélyesen foglalkoztatott, aligha képzelhető el más keretek között. Valódi hatalmat csak az tud gyakorolni a másik felett, akinek ehhez a rendelkezésére állnak a szükséges eszközök. Egy ilyen kapcsolat, úgy gondolom, csak házasságon belül lehetséges; de legalábbis egy olyan szerződés hatálya alatt, amely garantálja, hogy a nő minden körülmények között képes maradéktalanul érvényesíteni az akaratát.
Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a férfi – amikor belép ebbe a kapcsolatba - lemond a szabadságáról. Hasonlattal élve: pénzt az ember azért gyűjt, hogy aztán feláldozhassa valamire, ami sokkal fontosabb, mint maga a pénz. Éppígy: ez a férfi ezzel az ünnepélyes tettel lemond a szabadságáról, valami sokkal nagyobb jóért cserébe. Ez a jó, a – nemcsak képletesen fölébe tornyosuló – nő szolgálata. Tökéletesen eltalált a testtartás és arckifejezések is: a férfi görnyedt, lesüti a szemét; a nő magabiztos, sugárzó és megbabonázóan szép.
Fogalmam sincs, hogy lehet-e folytatása e képnek, hogy meddig működhetne a valóságban egy ilyen kapcsolat. Könnyen meglehet, hogy csak nagyon rövid ideig: a férfi hamar beleunna a szolgálat kényelmetlenségébe, ahogyan a nőből is nemsokára előbújna a nőiességtől elválaszthatatlan gyengédség és alárendelődésre való hajlam. Könnyen meglehet, hogy a valóságot az ember csak a fantáziáiban állíthatja a feje tetejére – és talán jól is van ez így.
Ezek a belátások azonban cseppet sem gyengítik a rajz hipnotikus erejét. Megfoghatatlan és elmondhatatlan, hogy mi az, ami vonzó ebben a képtelen, groteszk világban. De legyőzhetetlen ez a magnetizmus.
Comments (1)