Phoenix története
Blogs »
Blog - Lheureux »
Phoenix története
Phoenix – mesébe illő átváltozása előtt – rendkívül agresszív kutya volt. Egész életében láncon tartották, és verték: ezek az élmények formálták személyiségét. Ennek megfelelően reagál az állatmentők közeledési kísérleteire is: dühödten vicsorog, és próbálja megharapni a felé nyújtott kezet, miközben páni rettegés és szikrázó gyűlölet vibrál a tekintetében.
Szemlátomást meg van győződve arról, hogy a dolgok természetes rendje ez: az emberi kéz mindig verést és fájdalmat jelent. Ebből az előzetes tudásból következik a válaszul adott reakció. Támadásaival szinte provokálja az embert: tegye végre meg, amit tennie kell! Üsse meg őt, harcoljon vele, vicsorogjon ő is vissza rá! A felszínes megfigyelő azt gondolhatná: hiszen ez a kutya maga is szeretné, hogy bántsák!
De a látszat néha egészen félrevezető. A vízbe dugott bot soha nem törik el, a vasúti sínek sem érnek össze a távolban, és ez a kutya egyáltalán nem a bántalmazást éhezi. Ellenkezőleg. Ha tovább nézzük a videót, egészen nyilvánvalóvá válik a felszín alatt meghúzódó valóság.
A habzó pofájú, félelmetesen morgó állat valójában szelídségre és szeretetre vágyik. Szerencséjére pedig az állatmentők vannak olyan bölcsek, hogy jól tudják ezt, és nem ülnek fel a nyilvánvaló provokációnak. Most már pedig már csak egy kis türelem kell, és megtörténik a csoda: az állat metamorfózisa, a dühöngő véreb varázslatos és megható megszelídülése.
Mert, akárhogy bizonygatja olykor az ellenkezőjét, egészséges élőlény biztosan nem akarja, hogy bántalmazzák vagy megalázzák őt mások.
https://www.youtube.com/watch?v=LddAEl0vMRY
Szemlátomást meg van győződve arról, hogy a dolgok természetes rendje ez: az emberi kéz mindig verést és fájdalmat jelent. Ebből az előzetes tudásból következik a válaszul adott reakció. Támadásaival szinte provokálja az embert: tegye végre meg, amit tennie kell! Üsse meg őt, harcoljon vele, vicsorogjon ő is vissza rá! A felszínes megfigyelő azt gondolhatná: hiszen ez a kutya maga is szeretné, hogy bántsák!
De a látszat néha egészen félrevezető. A vízbe dugott bot soha nem törik el, a vasúti sínek sem érnek össze a távolban, és ez a kutya egyáltalán nem a bántalmazást éhezi. Ellenkezőleg. Ha tovább nézzük a videót, egészen nyilvánvalóvá válik a felszín alatt meghúzódó valóság.
A habzó pofájú, félelmetesen morgó állat valójában szelídségre és szeretetre vágyik. Szerencséjére pedig az állatmentők vannak olyan bölcsek, hogy jól tudják ezt, és nem ülnek fel a nyilvánvaló provokációnak. Most már pedig már csak egy kis türelem kell, és megtörténik a csoda: az állat metamorfózisa, a dühöngő véreb varázslatos és megható megszelídülése.
Mert, akárhogy bizonygatja olykor az ellenkezőjét, egészséges élőlény biztosan nem akarja, hogy bántalmazzák vagy megalázzák őt mások.
https://www.youtube.com/watch?v=LddAEl0vMRY
Comments (6)
Ezért is mondtam, hogy nem megfejtés.
Ad motívációt a tudatos részünknek, az is biztos.
Oda-vissza hatások vannak - katyvasz, na.
No de maga a becsípődés... hát na.
Abban nem lennék biztos, hogy a kutyától idegen az istenélmény.
(Még ha macskát írtál volna...)
Nyilván a maga szintjén. (Tehát nem fog filozófiai értekezést galabítani. No de hát a falu egyszerű Mari nénije, vagy egy műveletlen szerzetes/apáca is kaphat istenélményt.)
Két dolgot különítsünk el: vannak akik magát a fájdalmat és/vagy a megalázást kedvelik. Erről régen olvastam valamit, hogy valami jelátadás van az örömközpont és a fájdalomköztpont pályái közt, nem mentem mélyebben után, hogy ez tényleg helytálló-e, de akkor sem hangzott betegségnek, mint pl az epilepszia. Ebben az esetben primér szinten kerül élvezetre a fájdalom (vagy a megalázás), itt könnyebben el tudom fogadni a párhuzamot, ha valami erről számol be. Azonban ennek ellentmondani látszik, hogy jellmezően ezen emberek esetében sem mindegy, hogy ki, milyen körülmények között, milyen fájdalmat okoz, nem minden fájdalom élvezetes, tehát visszalyukadok oda, hogy azért csak van itt valamiféle többlet a kutyához képest...
És sokan vannak, akik a fájdalom, (vagy megalázás) hatására érnek el valami olyasmit, amihez számukra ezek a "királyi utak", amik a legkönnyebben el tudják vinni őket oda, ahová, és mint eszközt, ezért szeretik a fájdalmat is. Gyakran olvasni ilyen fogalmakat, hogy megnyugvás, út önmagához, próba, kitartás, vagy régebben jellemző volt a vallásos élmény és istenközelség... Ezek mind csupa olyan dolgok, amik vélhetően messze meghaladják a kutya szintjét, élvezetükben nem kell feltétlen betegségre gondolni, így nem beteges (szerintem) a fájdalom élvezete sem.
Ez az egész nemi dolog (legyen az normál, deviáns vagy beteg (vagy akár közveszélyes), ilyen vagy amolyan irányban) túlnyomórészt ott van huzalozva, ahol az alacsonyabb rendű szervezettséggel közösek vagyunk. Onnan jön
S ha ez igaz, akkor a kutyás párhuzam elgondolkodtató.
Nem mondom, hogy megfejtés, de belelök egy gondolati kavarásba...
Kutya is sokféle van, és bár (majdnem?) mindegyiket dominálni kell, némelyik netán igényli azt is, hogy belerúgjanak, de mind másképp igényli...
krakéler
idegbajos (vagy akire sokszor rájön a 5 perc vagy csak simán nyugtalan terrier),
hős, büszke _(szinte önkéntes) szolga (!)
trükköző (de azért őszinte)
sunyi kötelességkerülő
hamis
(stb.)
Mind egy kicsit más.
Ugyanakkor nem minden emberhez méltatlan jelenség betegség. Pl. a türelmetlenséget, a kapzsiságot vagy a közönségességet sem nevezném betegségnek, mégis erős ellenszenv él bennem irántuk.
A megalázást és a "bántalmazást" (bdsmben nem bántalmazzuk a másikat, ezért teszem idézőjelbe.) egy egészséges ember is kívánhatja, éppen mivel többként artikulálódat számára, mint puszta megalázás vagy bántalmazás.