BDSM és önismeret

(Reaction to: Az önismeret kezdete a BDSM vége?)

Az – azóta már bezárt - Vidámparkban az Elvarázsolt Kastélyba belépve először is egy tükörteremben találta magát az ember. Mindenféle tükör volt ottan, de mindegyik torzított: az egyikben kövérnek, a másikban soványnak, a harmadikban magasnak, a negyedikben törpének láthatta magát az, aki belepillantott. Mintha megannyi karikatúrával plakátolták volna ki a falakat: abszurd karikatúrákkal bent tartózkodóról.

A jó karikatúra sokat elmond arról, akiről készítették. Ugyan kiemeli, és képtelen módon eltúlozza tárgyának valamely tulajdonságát - de olyan tulajdonságot választ, amely valóban lényeges, meghatározó. Ezért van az, hogy könnyű ráismerni a szereplőre, még ha, persze, az egész kép furcsának, abszurdnak is látszik.

Ahogyan testem karikatúráját rajzolták ki a tükrök az elvarázsolt szobában, úgy érzem, éppen így rajzolják lelkem karikatúráját azok a különös vágyak, amelyek olykor hírt adnak bennem magukról. Van ezekben a késztetésekben valami egészen eltúlzott, meghökkentő, képtelen; amitől minduntalan az a benyomás támad bennem: ez nem lehetek én, ez idegen tőlem. Ugyanakkor, mintha mégis megbújna mögöttük valami, ami viszont éppen ellenkezőleg: legbensőbb lényegemnek látszik.

Egy jó karikatúra sokat segíthet az embernek abban, hogy jobban megismerje önmagát. De fontos, hogy helyesen értelmezzük: alaposan félrevisz, ha portréként tekintünk rá.